Nem is B-film, egyenesen Bré-film Adam Sandler idei adománya, melyben annyi szó esik hősünk bréjéről (a népszótár ide vonatkozó, szellemesebb szinonimái még: egyszemű, nyelestojás, árboc, admirális stb.), hogy ennek sokszor a jobb poénok látják kárát. Ilyenből is akad néhány, mert akárhogy is vagyunk Sandler évi rendes blődlijeivel, azt illik elismerni: az arab terroristás viccek mellé tökös dolog volt behozni a Moszad-ügynök karikatúráját. Zohan egy izraeli Rambo, igazi nemzeti hős, akinek láttán elpirulnak a tel-avivi beach szépségkirálynői, és futásnak erednek a palesztin terroristák. Sandler természetesen a palesztin-izraeli konfliktusra is ajánl megoldást, de ehhez Zohannak először New Yorkba kell repülnie, mert természetesen csak itt, a népek nagy olvasztótégelyében lehetséges a megbékélés meg a marcona katona által megálmodott fodrászkarrier. Sandler nem rossz bohóc, csak lusta: nem az a baj vele, hogy szereti az alpárit, hanem az, hogy hatodszorra is odadörgöli az istenített brét a fodrászat nagymamakorú vendégeihez, hátha hatodszor is ki lehet csikarni valami nevetésre hasonlító nyöszörgést a hátsó sorokból. Persze ha nincs más, mint egy jól bevilágított kabarészínpad, akkor villámgyorsan, válogatás nélkül kell szórni a gegeket, mert az üresjárat ebben a műfajban a szokásosnál is kellemetlenebb tud lenni. De ha egy filmtől telik olyan poénokra is, mint amikor az amatőr terroristák feltárcsázzák a Hezbollah ügyfélszolgálatát, akkor annál kínosabb, amikor ismét egy bré tolakodik az előtérbe.
