[img id=289134 instance=2 align=left img]Bagossy László játékbirodalmában hataloméhes nagybácsik, megcsalt özvegyek, bárgyú herceg, keserű unokahúg, ravasz fattyú és púpos menyasszony egymással cívódik, miközben az alattvalók vére patakokban folyik az udvar körül. Ám, ha támogatóinak hűségét már nem élvezi, az uralkodó csak egy szánalmas, legatyásodott törpe, akinek utolsó mentőövet egyedül elfelejtett népe jelenthet. János a király, de felmerül a kérdés: vajon meddig?
Királydráma vagy családi csetepaté? A koronás sarjak hol egymást kaszabolják, hol családi vendégségen, kedélyesen csevegnek és megfázásra hivatkozva megtagadják a puszit a rokonoktól. Dürrenmatt nem kegyelmezett Shakespeare darabjának, a véres viszályt gunyoros tragikomédiába ültette. Az Örkény Színház előadása ennek tetejébe még egy réteggel megtoldja a darabot: Bagossy csodálatos mesevilágot teremt, melyben azonban egy percig sem lubickolhatunk önfeledten. Hatalmas műlovak, prémes játékpalástok, csúcsos süvegek és páncélos játékkatonák között járunk, valahol az Óperencián innen vagy túl… A látvány már önmagában elvarázsol, de a nyájas felszín és a kábítás nem tart soká, mert a felismerés a húsunkba vág: a rokoni puszilkodás csak álca, itt is minden attól függ, honnan fújnak az aktuális szelek. Háború vagy béke kérdését csak egy hajszál választja el egymástól, és a pórnépnek ebbe bizony nem sok beleszólása van.
A hatalom igazi támaszait az egymás után fellibbenő függönyök mutatják meg, amik egy lépéssel mindig közelebb engednek János király udvarába. Így jelenik meg szemünk előtt először Debreczeny Csaba (János király), félrebillent testtartásban a trónon, majd a háttérből zúgolódó családtagok: a zsémbes Pogány Judit (Eleonóra királyné) és a viking úrnőre emlékeztető Szandtner Anna (Kasztíliai Blanka). Bagossy Levente díszletében a hatalom egyre sötétebb bugyrai tárulnak fel: hóhérok és akasztott hullák kerülnek a képbe, míg össze nem áll a középkori tabló. A hatalmi rendszer bemutatásán túl a függönyök játéka kiváló lehetőséget ad arra, hogy a sok helyszínt magába ölelő, számtalan szereplőt felvonultató darab ne essen darabokra. Bagossy villanásnyi képeket mutat fel, miközben Monty Python stílusú jelenetek sorakoznak egymás után, cumisüveggel szaladgáló hóhérokkal és sherwoodi erőből idetévedt tolvajfejedelemmel.
[img id=289136 instance=2 align=right img]A legendás hősök és uralkodók dürrenmatti karikatúrái rendkívül erős kontúrokat kapnak. Polgár Csaba a felkapaszkodott fattyút olyan erővel játssza, hogy végső kirohanásakor azt is elfelejtjük, nem ő a király. Vele szemben az uralkodók képe már sokkal erőtlenebb: hiszen mit számít pár levágott fej, elég, ha meleg a fürdővíz és teli a has! Debreczeny Csaba hebehurgya János királyt jelenít meg, komikussá téve ezt az alakot, akiben csak végső elkeseredettségében realizálódik, hogy népe is van, nemcsak ő él egyedül a birodalomban. Francia párja Gálffi László (II. Fülöp), a félkegyelmű Ficza Istvánnal (Lajos herceg), aki úgy csorgatja a nyálát a kasztíliai királylány láttán, mint egy pincsikutya. Szandtner Anna Blankája az, aki feltüzeli ezt az elkényelmesedett, potrohos társaságot: szerelme és dühe olyan erővel lobog, mintha mindenkit össze akarna égetni vele.
Zseniális megoldás, hogy Arthur, a megnyomorított kisherceg szerepében élettelen bábként jelenik meg, így mindenki úgy mozgathatja, ahogy neki éppen kényelmes. A királyok és hercegek között Arthur gyermeki voltában elvész, akárcsak az alattvalók, akiknek szintén nincs beleszólásuk az állam ügyeibe. Mert Törpeország ez a föld, törpék laknak rajta, akiket a hatalmasok könnyű szerrel eltaposnak…csak mert megtehetik.
