Az első rész könnyed vidámságát és gyermeki mondanivalóját egy sokkal árnyaltabb és összetettebb világkép, valamint sötétebb hangulat váltotta fel, és ez az, ami még szebbé teszi Az így neveld a sárkányodat 2-t.
Hibbant sziget lakói az elmúlt években gyökeresen megváltoztak: a harcos vikingek a sárkányok módszeres gyilkolásáról a babusgatásukra váltottak, mint házi kedvenceket tartják őket, békésen élnek együtt a „kisállatok” és a gazdáik. Hogy mi az, ami felboríthatja a mesés mindennapokat? Természetesen Hablaty nyughatatlansága, aki szárnyas barátjával, Fogatlannal közösen próbálja felfedezni az egyre nagyobbnak bizonyuló világot. Egyik kirándulásuk alkalmával azonban összetalálkoznak a gonosz, sárkányhadsereget szervező Drákó Vérdung vadászaival. Hablaty apjának, Pléhpofának ősi ellensége erőszakkal ejti foglyul a sárkányokat, és akaratukat megtörve rosszabbnál rosszabb dolgokra kényszeríti őket. Míg Hibbant sziget vezére a rejtőzködésre és a háborúra való felkészülésre bíztatja a lakókat, addig fia a békés tárgyalás irányába próbálja terelni az eseményeket, mindeközben pedig egy rég elveszettnek hitt hozzátartozó is előkerül, felerősítve a történet érzelmi oldalát.
A történet már önmagában meghaladja a Kis herceg utánérzetű „így szelídítsd meg a rókádat” komplexitását. Mind mondanivalóban, mind a karakterek jellemfejlődésében sokkal összetettebbé, egyben kiforrottabbá vált, ami elég meglepő egy sikermese második epizódjánál. Nem csak a már ismert színvonalat sikerült megismételnie, hanem felül is tudta azt múlni… legalábbis akkor, ha felnőtt fejjel nézzük a történetet. És ugyan kétségkívül ismételten imádni fogja a célközönség, azaz a gyerekek, hiszen ennyi cuki, kutyalelkű sárkány biztosan leveszi őket a lábukról, de az őket kísérő, idősebb korosztály jobban fogja értékelni, hiszen számukra már sokkal több mondanivalóval rendelkezik ez a mese. Igazából, nem is meséről beszélünk jelen esetben, hanem egy animációs köntösbe bújtatott, drámaisággal feltöltött coming of age akciófilmről.
Nem csoda, ha a fenti definíció kissé zavarba ejtő, hiszen az első részre szinte csak az animáció volt igaz, bár nyomokban minden elemet tartalmazott. Most viszont a könnyed vígjátékelemeket a minimálisra csökkentették, kevés volt a jóízű kacagás, vagy ha mégis akadt, akkor az csak a túlzott komolyság és nagy dráma ideiglenes feloldására szolgált. Talán az alkotók figyelembe vették, hogy egykori közönségük bizony cseperedett azóta, és az ő igényeiknek próbáltak továbbra is megfelelni, talán csak megpróbálnak kitörni a bárgyú rajzfilmek divatjából, mindenesetre nagyon jól tették, hogy változtattak. Míg az első részben a karakterek egy előre belátható, könnyen leírható folyamaton mentek keresztül, itt már nehezebben megjósolható a fejlődés menete, életszagúbbak a reakciók, valószerűbbek a jellemek.
A másik – és talán még döbbenetesebb – fejlődés viszont a látványban mutatkozott meg. Ugyan a 2010-es filmnél sem lehetett okunk panaszra, hiszen már az is megállta a helyét 3D-ügyileg is, az Így neveld a sárkányodat 2. viszont sok szuperhősös, hiperakciódús, CGI-túltengéses alkotást kenterbe ver. A környezet, a karakterek – és főként a sárkányok – még kidolgozottabbak és részletgazdagabbak, mint eddig, ráadásul rengeteg feszült tempójú, izgalmas akciójelenetben csodálhatjuk őket. Minderre csak ráerősít John Powell zenéje, aki az első rész soundtrackjét is jegyzi. Ugyan megőrizte a főbb zenei motívumokat, itt egy merőben más hangulatot idéző kísérettel állt elő, ami filmzenei remekhez méltón egyszerre dinamikus és érzelmekkel teli.
Próbálnék rosszat mondani az Így neveld a sárkányodat 2-ről, de az a helyzet, hogy minden filmes – legyen az forgatókönyvíró, rendező vagy animátor – példát vehetne róla. Az egyetlen, ami miatt mégis elbukhat (persze csak mérsékelten), az a már említett komolysága, ami miatt nem biztos, hogy a kisgyerekek kedvencévé fog válni. A DreamWorks Animation viszont már most készíti a harmadik részt, ami legnagyobb örömünkre 2016-ra meg is érkezik a mozikba.
