A baj az, hogy úgy tűnik, mind értelmileg, mind érzelmileg csökevényesnek nézik a kedves mozilátogatókat. Mert értem én, hogy ez a film kéne legyen az új tinimánia, de akkor meg legalább valami művészi vagy gondolatbeli értéket próbálnának átadni a jövő nemzedékének. Sajnos a Beautiful Creatures – Lenyűgöző teremtmények sem ezeket, sem pedig más pozitívumokat nem tudhat a magáénak.
Merthogy ami a Twilightnál még működött (úgy, ahogy), az mostanra kifújt. És ezen a nemi szerepek felcserélése sem segít. Hiszen nagyjából annyi változás történt az Alkonyat-sztorihoz képest, hogy a vámpírok helyett boszorkányokat… khmm, akarom mondani igézőket vonultatnak fel, és a kissé furcsa kisvárosi fiú (Alden Ehrenreich) szeret bele a különleges képességekkel rendelkező lányba (Alice Englert), de innentől a történet ugyanaz: örök szerelem, ez által veszély, fenyegetettség, satöbbi, happy end. De abból is a legrosszabb fajta.
Ez még nem lenne olyan nagy gond, hiszen láttunk már minden eredetiséget nélkülöző, mégis nézhető filmet, de azok legalább következetesen, logikusan, kidolgozott karakterekre és problémákra épülve kerültek napvilágra. A Lenyűgöző teremtmények viszont minden apró szegmensét tekintve rossz film. Vegyük például a hősnőt, Lenát (de akár egész családját is): ha egy történet a boszorkányság körül forog, akkor illene tisztázni, mik is azok a természetfeletti képességek, amikről itt szó lesz, ugyanis nem ártana tudni, mire számíthatunk a film során, mert azért mi sem vagyunk képesek mindent el- és befogadni. Bár itt még ez sem akkora gond, ugyanis nem nagyon történik semmi.
A bő két órás film igencsak jelentős része telik dögunalmas eseménytelenséggel. És mikor már pont sikerülne elaludni, akkor azért beszúrnak valami kis fordulat- vagy akciószerűséget, hogy senki ne vethessen véget a szenvedéseinek egy kis szunyálással. Ha ez az eseménytelenség a karakterek finomítgatásával vagy a motivációk kidolgozásával telne, akkor azt mondanám, egye fene, de erről sincs szó, csak értelmetlen felesleges giccshalmozásról és csöpögésről.
Persze még mindig lehetne miben bízni, hiszen jó színészek még egy rossz filmet is el tudnak vinni a hátukon. Egy a probléma, hogy a két leendő tinisztárnak kiválasztott színész (???) abszolút antitalentum. Alden Echrenreich a színjátszás helyett csak valami kiskutya-szerű vigyorgást sajátított el (biztos újdonsült barátnője "igézte" meg ennyire, és így ez valójában a színészkedés netovábbja). Ami pedig a tiniboszi Alice Englert illeti: nem gondoltam volna, hogy valaki még az alkonyatos Kristen Stewartnál is minimalistábbra tudja venni a figurát. Na jó, meg kell hagyni, Jeremy Irons viszont nagyon tud – és bár kimondottan szeretem, ez még miatta sem éri meg.
7954394Arra viszont mérget vennék, hogy ha Freud annak idején, mikor a nők hisztériáját tanulmányozta, megnézhette volna ezt a filmet, tapsikolt volna örömében. Az Emma Thompson és Emmy Rossum által megformált boszorkányok ugyanis mintapéldái lettek volna egykori elméletének. Bár sanda gyanúm szerint, ez nem egy tudatos gondolat a Beautiful Creaturesben. A szinte már istenkáromlásnak mondható valláskritika viszont annál inkább. A rendszerint visszatérő mély egyház és vallás iránti megvetés szinte már idegesítő és bántó volt, de ennek legfőbb oka valószínűleg az egyébként az egész filmet átható következetlenség és összecsapottság volt.
Lényeg a lényeg, újabb ékes példáját láthatjuk a sikerhajhász, sokat akaró, bugyuta filmkészítésnek. Az, hogy nem egy pontot kap tőlem a Beautiful Creatures – Lenyűgöző teremtmények, mindössze két meglepően jó kis jelenetnek, illetve Jeremynek és Emma Thompsonnak köszönhető. Okosabbak tanulnak más kárán (például az enyémen), és el sem mennek a moziba, mert ez bizony teljes mértékben pénzkidobás lenne (meg amúgy is, annyi jó film van mostanság műsoron). Sajnos a marketing és a tinik kombinációjának viszont nagy a hatalma, úgyhogy félő, hogy nem lesz akkora bukás, mint amekkorának lennie kéne.
Értékelés: 3/10
