A legendás lengyel rendező új filmje annak az 1940. májusában történt, felfoghatatlan politikai indíttatású mészárlásnak a felkavaró, komplex mozgóképes látlelete, melyet a szovjetek követtek el, és melynek során több mint huszonkétezer (a pontos adatok mindmáig nem tisztázottak) lengyel katonatisztet, értelmiségit és civilt gyilkoltak meg majd temettek tömegsírokba a katyn-i erdő különböző pontjain.
A cél elsősorban a lengyel hadsereg és értelmiség lefejezése, valamint az esetlegesen kibontakozó lengyel ellenállás megelőzése volt. Nehezen feldolgozható, gyomorforgató és torokszorító filmdráma az Andrzej Mularczyk: Post mortem című regénye alapján forgatott Katyn. A Sztálin vezette szovjet kommunista párt, politikai bizottsága által elrendelt iszonyatot Wajda négy különböző történetszál zilált, és mégis újra és újra látszólagos rendezettségbe forduló cselekményén keresztül mutatja meg, a zavarodottság, a remény, az igazságkeresés, majd végül a színtiszta igazság szegmensein keresztül. A kelet-közép európai második világháborús német-szovjet, szovjet-német diktatúra váltásait, osztozkodásait, hazugságait, árulásait elementáris erővel adja vissza a film, Lengyelország lakosságának történelmi sorstragédiáján vezetve végig a nézőt.
A négy központi szál katonatisztek és értelmiségiek, valamint értelmiségiekből lett katonatisztek és családjaik kálváriáját, tragédiába torkolló sorsát mutatja be. A film látszólag zavaros, kapkodó felépítése húsbavágóan érzékelteti a bő hat évet felölelő történet alapját képező tébolyult és kusza történelmi eseményeket. A két, totalitárius nagyhatalom által lerohant majd felosztott ország lakosságának drámája megrázó fejezetekben tárul a néző elé. Wajda egyetemlegessé csupaszítva mutatja meg a diktatúrák és a háborúk értelmetlenségét, valamint azok átlagemberekre gyakorolt lélektorzító mechanizmusait. Családok, anyák, gyermekek, testvérek tűnnek el örökre a történések örvényében.
A szovjetek "fogságába került", valójában a két, óriási túlerőt képviselő megszálló hatalom harapófogójában tehetetlen, lengyel katonatisztek hozzátartozóit szisztematikusan deportálták. Azoknak, akik mégis megmenekültek a deportálástól, csupán a remény maradt, hogy még esetleg életben láthatják viszont hozzátartozóikat. Az a remény, melyet az éppen aktuális diktatórikus hatalom propagandagépezete az igazság eltussolásának érdekében vagy mesterségesen fenntartott, vagy miután az igazság kiderült, az ellenségkép áttestálásának céljából megsemmisített.
Polanski A zongorista című filmje után ismét nagyon hangsúlyos a kiváló Pawel Edelman operatőr, nyomasztóra szűrőzött képi világa. A film utolsó néhány perce a szinte elviselhetetlen naturalizmus. A lengyel katonatiszt-foglyokat szállító szerelvények, vagonok megérkeznek rendeltetési helyükre. A gyilkoló gépezet beindul. Lépésről-lépésre, aprólékosan, mérnöki precizitással történnek a kivégzések. Nincsenek szavak, kísérőzene. Tompán dörrenek a tarkókra szegezett revolverek, a hóhérok a transzportok érkezése közben unottan dohányoznak. Buldózerek tolják a földet az egymáson, több rétegben heverő áldozatokra, aztán elsötétedik a kép.
Wajda filmje idén bekerült a legjobb idegen nyelvű film kategória Oscar esélyes alkotásai közé. Noha végül Ruzowitzky Pénzhamisítók című remekműve nyerte a szobrot, ez a tény semmit sem von le Wajda érdemeiből. Mindkét film, nézőkre gyakorolt hatásának tekintetében, a vetítés alatti bénult, néma döbbenetbe burkolt nézőtér csendje azt igazolja, hogy Ruzowitzky és Wajda munkája egyaránt letaglózó, önmagán túlmutató alkotás, kötelező darab.
