A Nick Flynn önéletrajzi ihletésű regényéből készült filmben Paul Weitz rendező ismét az őt különösen foglalkoztató apa-fiú kapcsolatot veszi górcső alá.
Apátlanul
Nicket (Paul Dano) édesanyja (Julianne Moore) egyedül nevelte fel, miután az önjelölt írózseni apa, Jonathan Flynn (Robert de Niro) faképnél hagyta a családot, hogy a saját értelmezése szerint valósítsa meg önmagát. A huszonéves Nick nem találja a helyét a világban: anyja nemrég öngyilkos lett, apai minta soha nem is volt előtte, és fogalma sincs, mit kezdjen az életével. Aztán a sors úgy hozza, hogy egy hajléktalanszállón kezd dolgozni, ami egyrészt tartalmat és rendszert visz a napjaiba, másrészt megismerkedik munkatársával, Denise-szel (Olivia Thirlby).
Jonathan eközben tizennyolc éve nem hallatott magáról, de sajnos az irodalmi áttörés két évtized alatt sem következett be. Taxizásból tartja fenn magát, és ha nem vezet, akkor általában úgy dönt, hogy iszik. Összeférhetetlen természete és iszákossága miatt végül se munkája, se hajléka nem marad, úgyhogy egy hideg téli éjszakán azon a hajléktalanszállón köt ki, ahol a fia dolgozik. Miközben úgy tűnik, hogy Nick egyre inkább magára talál, Jonathan a jelek szerint nem képes megállni a lejtőn.
A Nagy Alma is férges
[img id=361870 instance=1 align=left img]Paul Weitznek lehet valami apaproblémája, mert a Nick Hornby regényéből készült Egy fiúról után most Nick Flynn önéletrajzi regényéhez nyúlt alapanyagért. A Mocsokváros utcáin (akinek nem nyilvánvaló: a magyar forgalmazó itt New Yorkra gondolt) azonban nem csak egy nagyon problémás apa-fiú kapcsolatot, illetve annak hiányát ábrázolja. Egy másik rétege az elvetélt célokról és a megvalósuló álmokról szól, és arról, hogy vajon meghatározza-e személyiségünket, lelki alkatunkat, egzisztenciális feltételeinket – ezáltal pedig mozgásterünket és sorsunkat – a csonka család, a kétes értékű szülői minta és a jó példa hiánya. Harmadrészt megpillanthatjuk New York kevésbé puccos arcát: a nemhogy manhattani, de másmilyen hajlékkal sem rendelkező városlakók életét tárja elénk a film szentimentalizmustól mentesen.
Szétkent színek
Habár az önjelölt író arrogáns, önző és felelőtlen, tehát a legkevésbé sem szimpatikus, mégis szánalmat ébreszt a nézőben. Igaz, ő ezt kikéri magának. De Niro hatásos alakítást nyújt, de összességében véve túl "sok", ahogy a Paul Dano alakította fiú meg túl "kevés". Figurája annyira befelé éli az életét, hogy jóformán csak a gyerekkori flashbackekből tudunk meg róla valamit, világfájdalmas felnőttként irritálóan bizonytalan, passzív és sodródó. Noha ez egy apa-fiú film, sokkal jobb lehetett volna, ha nagyobb hangsúlyt kapnak a nők, azaz Denise, a barátnő és Jody, az anya. Jeleneteik olyan színeket festenek a palettára, melyek jobban kibontva sokkal érdekesebbé és élettelibbé tehették volna az összképet, kár, hogy a bennük rejlő lehetőségeket a forgatókönyv nem aknázta ki.
Kinek ajánljuk?
- Robert de Niro-rajongóinak.
- Akik Julianne Moore-ért akkor is megnéznek egy filmet, ha abban ő csak mellékszereplő.
- Drámára éhes nézőknek.
Kinek nem?
- Akik már egyébként is rossz hangulatban vannak, és ezt nem akarják fokozni.
- Akiket hajléktalanság fenyeget.
- Akik de Nirót nem akarják ismét taxisofőr-szerepben látni.
6/10
