Az egyik a fél várost "darling"-nak szólítja, ám szívének igazából csak Hollywood kedves, hiszen egyetlen vágya, hogy végre ünnepelt sztárrá avanzsálják. A másik nem akar ilyen sokat, csak egyszer jóllakni. Lássuk, mire mennek egymással egy gyorsra vágott My Fair Lady-ben!
Társalkodónő vajon mi?
1939-ben járunk, maholnap kitör a második világháború, erre azonban még csak a címlapok aggasztó hírei és a gázálarcba öltöztetett kirakati babák utalnak. Biztosat Churchillen meg a pesszimistákon kívül senki nem tud, címszereplőnk meg végképp. Miss Pettigrew-t épp kiebrudalják a háztól, ahol eddig alkalmazták, dideregve róják hát az esőáztatta londoni utcákat, ő és az a széltúrta szénaboglya a haja helyén. Miközben új kenyérkereseti lehetőség után kutat, éhségét csak a vonatállomások füstjébe burkolódzó ingyenkonyhák bizonytalan állagú levesei enyhítik. Végső elkeseredésében lenyúlja a valaki másra váró állást a munkaközvetítőnél, és arcátlanul jelentkezik a fiatal amerikai színésznő mellé társalkodónőnek. Hogy ez pontosan mit takar, nem tudom, nem is derül ki, mert kétlem, hogy bevett definíció az volna: társalkodónő az, aki elsimítja munkaadója kényes szerelmi ügyeit. Ha mégis, Delysia Lafosse feladja a leckét, ugyanis az elkövetkezendő egyetlen napban három férfinak kellene elkerülnie egymást a házban.
Az elfeledett regény
Winifred Watson bő fél évszázaddal ezelőtt, tehát gyakorlatilag a történet valós idejében vetette papírra regényét, s a mende-mondák szerint, noha már akkor is mutatkozott némi hajlandóság a megfilmesítésre, ez a háborút követő hangulat miatt, vagy sem, de meghiúsult. Egészen mostanáig kellett várni rá, amikor is Anglia valamiért újra felfedezte magának a könyvet, és most már producer is akadt, aki fantáziát látott az ötletben. A film végül pedig épp olyan lett, mintha csak ötven évvel ezelőtt készítették volna. Ártatlan kabarétréfának, esetleg komikus színházi darabnak hinné az ember a történetet olvasva, de semmiképpen egész estés vígjátéknak. Én a magam részéről nem is sejtettem, hogy még mindig készülnek filmek, amelyekben pergős swing melódiákra kergetik egymást a szereplők, mint a Tom és Jerry-ben.
Mese habbal
Hogy mégsem érezzük terhesnek a hosszúra nyújtott egypoénost, az kétségtelenül a két színész közti interakcióknak köszönhető. A címszereplő alakító Frances McDormand-t jól ismerjük, Oscar-díjas, nem okoz neki gondot az elején még reményvesztett ágrólszakadt, de aztán egy teljesen új világba csöppent asszony megformálása. Miss Pettigrew-n egyetlen montázs alatt lezajlik az egész My Fair Lady, még a szerelmet is megtalálja - igaz a férfikaraktereknek alig maradt tér ebben a szűk másfél órában. Tökéletes ellentéte Amy Adams, aki leginkább Nicole Kidman komikus alakításait idézi, csak valamivel harsányabb (urambocsá' ripacskodóbb) változatban. Vihog, kapkod, szaladgál fel és le, a bárgyú vigyorból pillanatok törtrésze alatt képes eljutni a megbántott színésznő hisztis sírásáig, igazi színpadi jelenség. Falja a férfiakat, ám valójában a night club tulajdonos, Nick, és a filmszerepekkel kecsegtető menedzser, Phil is csak annak köszönheti turistajegyét a nő hálószobájában, hogy karrierje előmozdításával kecsegtetnek. Delysia, ha valóban vonzódik is valakihez, akkor az Michael, aki a népmesék szerint is kötelezően a legcsóróbb mind közül, hiszen ő csak egy bárzongorista. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogyan végződnek a mesék...
Kinek ajánljuk?
- A harmincas évek vígjátékai után nosztalgiázóknak.
- Nicole Kidman-imitátoroknak.
- A népmesék szerelmeseinek.
Kinek nem?
- Akinek fáj a feje a női hisztitől.
- Aki szerint a filmművészet igenis váltsa meg a világot.
- Aki a Harry Potter egyik karakterét sejtik a név mögött.
7/10
