A gazdagási válság egyre inkább a filmek és tévésorozatok tematikáját is érinti Hollywoodban, és egyre több a kényszervállalkozókról szóló történet, melyben mindig azok a nyertesek, akik alkalmazkodni tudnak a megváltozott körülményekhez, és minden nehézség ellenére feltalálják magukat. A Tiszta napfény is egy ilyen sztori.
Anyagi pác
A Nancy ül a fűben vagy a Breaking Bad című sorozatokhoz hasonlóan itt is egy komoly anyagi csődbe kerülő embert ismerhetünk meg, aki egy "zseniális" ötlettől vezérelve fog bele egy új businessbe. Viszont a két említett szériával ellentétben ehhez nem kell a bűn útjára lépnie, pusztán csak egy meglehetősen különc és gusztustalan munkát kell bevállalnia. Rose Lorkowski a zsaru szeretőjének hála megtudja, hogy a piacon hiány van olyan takarítócégekből, akik gyilkosságok és öngyilkosságok után vállalják a helyszín kitakarítását, márpedig igény az lenne rá. Finnyás húga segítségével megalapítják speciális takarítóvállalatukat, a biznisz pedig elkezd virágozni. Persze emellett Rosenak nem ártana saját zűrös családjában is rendet tennie, ami talán nehezebb feladatnak ígérkezik még a kifröccsent agyvelő felpucolásánál is.
Vígjáték vagy dráma?
Egy ideje a dramedy (dráma és vígjáték egyvelege) kifejezetten népszerű műfaj a filmesek körében, a függetleneknél meg pláne, és ha a két zsánert ügyesen vegyítik, egészen emlékezetes végeredmény születhet (pl. Kerülőutak). Sajnos Christine Jeffsnek mindez nem megy annyira jól, mivel a Tiszta napfényt szinte két részre osztotta. A sztori első fele egy kifejezetten üde fekete komédia ügyesen megrajzolt szereplőkkel, ahol jókat nevethetünk a két lánytestvér botladozásain. Amikor Emily Blunt teljes testével ráesik a véráztatta matracra, kétségtelenül az év egyik legviccesebb pillanata. A sziporkázás sajnos azonban gyorsan elmúlik, és a film átcsap családi drámába az öregedését elfogadni képtelen apával, a szeretőjének kiszolgáltatott lánnyal és az örökké lázadó húgával, amivel nem is lenne baj, ha nem veszítené közben el a kezdeti lendületet. Jeffs ekkor már túl körülményes, és néhány felesleges jelenettől igazán megkímélhette volna nézőjét.
Summa
A hullák után takarítás régóta hálás téma a fekete komédiákat készítők számára, és még maga Quentin Tarantino is megpróbálkozott vele producerként a fájóan gyenge Vérfagyasztóval, de ezúttal néhány fergeteges jelenetet leszámítva nem sikerült kihozni a témából a maximumot. A forgatókönyv sutaságait azonban az esetek jó részében feledtetni tudják a ragyogó színészek, akik miatt tényleg végig szorítani tudunk ezekért a gyarló figurákért. Amy Adams végre túllép egy kicsit a naiva szerepkörön, Emily Blunt pedig újra megmutatja, miért szerettük őt meg annak idején a Szerelmem nyarában. Alan Arkin pedig ragyogó, mint mindig.
Kinek ajánljuk?
- Aki szeret morbid dolgokon nevetni.
- A tipikus amerikai független filmek szerelmeseinek.
- Aki kíváncsi arra, milyen Amy Adams, ha nem naiva.
Kinek nem?
- Akit nagyon zavar, ha a vérfelmosós poénok közé őszinte emberi érzelmek is vegyülnek.
- A lassú tempójú filmektől ódzkodóknak.
- Aki igazi dramedy filmre számít.
7/10
