Nem boronganék, hogy az európai film tévúton jár, egyrészt mert olyan, mintha azon boronganék, hogy éjszaka sötét van, nyilván tévúton jár, elég megnézni az adatokat, vagy hogy egyáltalán kik rendeznek ma filmeket. Volt idő, amikor filmet készíteni tett volt, gondolatok közlése, beszámoló a külső és belső világokról.
Most meg nem tudom, mi. Valami édes-bús emlékezés, ilyenek voltunk. Kit érdekel, milyenek voltatok, ha ilyenek vagytok?
Tévúton jár az európai film, de leginkább azért, mert Olivier Assayas filmjét esélyesnek tekintették a velencei filmfesztiválon, mi több, még díjat is kapott a forgatókönyv, és nagyon nehéz rájönni, miért. Talán azért, mert akik a díjat odaítélik, hasonló élményekkel rendelkeznek, jaj, hiszen ez rólunk szól, nekünk állít emléket, mennyire szépek is voltak azok az idők, folyton sütött a nap.
Május után. Ez a film címe, májuson 1968 májusát kell érteni, és nem rögtön utána kezdődik a film, hanem három évvel később. Lehetne éppenséggel érdekes is a történet, hogyan jutunk el attól, hogy körzőheggyel karikába rajzolt anarchista jeleket szurkálunk a padba, odáig, hogy benzines palackkal bombázzuk a rendfenntartó erőket, aztán leesik egy cementes zsák, pont rá egy fejre. Hirtelen kell felnőtté válni, megúszni vagy bűnhődni, vagy akár a kettőt együtt. Nem mondom, hogy álmaim filmtémája, de van keze, lába, értelme, konfliktusa, lehet mérlegelni, állást foglalni, mederben tartani. Csakhogy Olivier Assayas az egész ifjúságát szerette volna filmre álmodni, az olasz kapcsolatokat, az utakat, lehetőségeket, szerelmeket, barátságokat. Jönnek-mennek a szereplők a filmben, néha találkoznak, egyre jobban el lehet veszni a történetben, már mindenki jár mindenhol, már az összes szereplőnek követni kell az életútját, úgy szédelgünk a sorsok között, hogy szép lassan mindent elveszítünk, ezzel az erővel az utcára is kimehetnénk embereket nézegetni.
A rend hiányzik a filmből, amire ugyan lehet az is a válasz, hogy hiszen éppen erről van szó, nem vágunk ösvényeket az őserdőbe, arról beszélünk, arról a zavarodottságról, érzéki, testi, szellemi felszabadulásról, élményhalmazról, amely akkor rázúdult egy tizennyolc éves gyerekre. Már ha Franciaországban született, természetesen, mert itt eléggé más élmények zúdultak rá. De lehet az is a válasz, hogy te jó ég, már másfél órája nézem ezt a filmet, és még el sem kezdődött.
El sem kezdődik, de szerencsére befejeződik, és mivel önéletrajzi, sajnos képtelen vagyok örülni annak, hogy a tehetséges fiatalember a szabadság és önmaga heroizálása mellett a filmkészítést választotta hivatásának, jobban örültem volna, ha grafikusként keresi a kenyerét, az kevésbé kínzott volna meg.
