Omlós péksütemény

Pernille Fischer Christensen filmje, az Egy család, olyan mozgókép, amely gond nélkül szavatolja a nézői figyelmet. Kár, hogy ezt nem filmművészeti értékeivel, hanem rettegett alaptémájával teszi.

Ditte édesapja a generációs Rheinwald pékségnek, egy olyan precíziós üzemnek a feje, amely többek között a királyi család beszállítója. A sokat próbált idős férfinek azonban agytumora van, haldoklik, s kedvenc lányának szegezi a kérdést, hogy továbbviszi-e a családi hagyományt, vagy helyette a new yorki művészeti kutatómunkát választja?

Mivel nincs olyan egészséges érzelmi élettel rendelkező ember, aki ne rettegne a haláltól vagy rokonai elvesztésétől, az Egy család székhez szögező és szívszorító élménye lényegében már a forgatás előtt az alapötlettel megteremtetett. A dán rendező sajnos erre a keserű létélményre építkezik, hagyja, hogy az életerő fogyatkozásának szubjektív és családi megélése rátelepedjen a filmre. Ez pedig hiba, olyan direktori tévedés, amely érthetetlen, hogy elkerülte tavaly Berlinben a FIPRESCI-díj odaítélésekor a filmkritikusok figyelmét. A kezdetben Ditte-re eső hangsúly látványosan az apára tolódik át, s a haldokló férfi családi tragédiája mellett már nem tud érvényesülni a családtagok izgalmasnak tetsző érzelmi élete. S bár olykor-olykor a rendező felmutat egy-egy megható asszociációs képsort, pl. az omlós péksütemény összeroppantásának és az emberi test elporladásának hasonlatosságáról, mégis azt lehet mondani, hogy a haldoklás fázisa nemcsak a rokonságot, hanem a nézőt is lezsibbasztja. Ditte magánéleti problémáinak és a családi vállalkozás jövőjének csak a film nyitányában illetve lezárásában van valós súlya, ami azért sem szerencsés, mert közben olyan témák sikkadnak el, mint egy karrierépítés folyományaképpen elkövetett abortusz.

Hiába vonultat fel tehát a film erős konfliktusokat, s hiába játszanak remekül a színészek (Lene Maria Christensen, Jesper Christensen), ha a megvalósítás sokszor öncélú és aránytalan. Az Egy család ugyan tükrözni tudja egy szülő elvesztésének fájdalmát, de erre még a tévéképernyők "Veled is megtörténhet" műsorválogatásai is képesek.