High School Musical - Afterparty

A nyolcvanas évek rockzenéjének tarka színvilága, a flitterekről visszaverődő reflektorfények, a hajlakk és egyéb sminkek használatától feminim hatást keltő előadók nagy egyvelege akár azt a zenetörténelmi kérdést is felvethetné, rocknak nevezhető-e egyáltalán ez a kamu-agresszív, pózolva keménykedő maszkabál. A lázadás hangjai valójában Elvis óta nem szóltak ennyire kommersz tónusban, s lett a rock a mainstream alternatívája helyett annak szerves része. Ám épp ezért mégsem teljes félreértelmezés, ha Amerikában egyfajta aranykorként gondolnak vissza azokra az időkre, hiszen az ipar pörgött, a szovjet atomtól sem volt már olyan időszerű félni, és úgy egyébként ha ez az egész önfeledt infantilizmusnak tűnik is, a szereplők mintha tényleg jól éreznék magukat benne. Legalább is könnyen lehet róla egy ilyen olvasatunk. Innen nézve pedig a film minden kockája a helyén van, teljesen hitelesen adja elő a teljes hiteltelenséget. Óriási show, puccparádé, rockklisék, ameddig a szem ellát. Amatőrnek, súlytalannak vagy egyszerűen rossznak nevezni hazugság, rosszabb esetben hozzá nem értés volna, egyszerűen egy olyan korszak stílusának egészen adekvát megidézése, amelyen azért ma már inkább csak röhögünk. A semmiből sztárrá válás azóta is kitörölhetetlen vágyát viszont a mai napig meglovagolja a szórakoztatóipar, ilyenképpen van mit mesélnie ennek a történetnek is.

[img id=364984 instance=1 align=left img]Van minden, mint a búcsúban

A musical műfaja bár alkalmas rá, hogy dramaturgiájában súlyos hiányosságokkal küszködő elbeszéléseket is életképessé tegyen, ugyanakkor fel tud mutatni olyan darabokat, amelyek kiállták az idő próbáját. Ehhez azonban vagy az kellett, hogy egy némiképp izolált közegről szóljon, mondjuk a csöves hippikről, vagy egyenesen vámpírokról. De a nyolcvanas évek rockbizniszében tekergők ehhez nem eléggé elvontak, épp ellenkezőleg. Innentől parodisztikus minden próbálkozás, bár ez nem feltétlen baj. Valójában az arcomra a film alatt meghatározott időnként kiülő döbbenet nem mindig azt tükrözte, hogy szeretném egy gitárpengetővel kikaparni a szemem és a fülembe tömködni. Időnként a groteszk egész izgalmas magaslatai jelentek meg a vásznon, mert mi másnak nevezzem azt, amikor Tom Cruise előbb Bon Jovi Wanted Dead or Alive – a magyar fordításban: "akarnak, élj vagy pusztulj" (?!) –, majd rögtön ezután a Foreigner I Want To Know What Love Is című glam-balladáját énekli a képünkbe? És minden él nélkül mondom, hogy ez zseniális, mert napnál világosabban kitűnik belőle, hogy jelen musical nem veszi komolyan magát, még ha akadnak is kivételek a szereplők között. De Cruise úgy hozza le a figurát, ahogy kell, karaktere tulajdonképpen nem is titkoltan a Trópusi viharban előadott hájas producer ikerpárja, hiszen mindkét esetben az iróniára, a túlzásra, a paródiára hajtott. Ezzel kétséget hagyva affelől, hogy akkor ő most mégis tudja, neki ma már inkább csak ezek állnak jól, vagy még mindig hiszi, hogy egy akcióhős.

Jó az álmodozás

Ugyanakkor például Alec Baldwinban semmi irónia nincsen, ő tényleg egy pocakot eresztett és az ördögvillát kínosan enerváltan mutogató ripacs, aki csont nélkül beférne a Fásy mulatóba. És hát a rockikon-státuszra törő csaposgyerek a simára borotvált arcával sem sok sót evett volna meg anno a Fekete Lyukban egy Pokolgép-koncerten, sokkal inkább tűnik egy Zack Efronba oltott Király Viktornak. De hát színház itt ez az egész, amit, istenem, egy pillanatra se higgyünk el. Ugyanakkor ne tagadjuk meg magunktól az álmodozást és ne hazudjuk, hogy sosem vágytunk hasonló pózokra, ahogy a színpadon éneklünk egy szőke lánynak, akit még nem fertőzött meg a média soványság-kultusza. Igaz, hogy 13 éves korunkban álmodoztunk ilyesmiről, de akkor is. Bár talán mégis inkább Lovasinak volt igaza, miszerint "jó, hogy vége a nyolcvanas éveknek és nem jön újra el."

Kinek ajánljuk?
- A glamrock kedvelőinek.
- A High School Musical óta fiatal huszonévesekké lett álmodozóknak.
- Aki még hisz Tom Cruise-ban (de valójában annak is, aki már nem).

Kinek nem?
- Akinek a musical az a Hair.
- Akinek minden esetben számítanak olyan földi hívságok, mint dramaturgia meg karakterrajzolás.
- Schuster Lórinak.

6/10