Mátyássy Áron ifjúsági filmjét a szülők jobban fogják élvezni, mint a gyerkőcök, hiszen olyan, mintha Csukás István korábbi művei, azaz az ifjúságuk óta egy pillanat sem telt volna el. Gondtalan nosztalgia, sok humor és ártatlan kalandok 74 percben.
A lázadás örök! Az oroszok már kimentek, felbukkan néhány lapostévé, de mellette ott a Junoszty őskövülete is: a kifakult polaroidokat idéző színek, az Ikarus, a vadromantikus szovjet laktanya és az összes jelmez mintha egyenesen a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójáról érkezett volna. A gyerekek becenevei Tarhonya, Süti, Boci és Kuki (anno Kovács Krisztián játszotta volna), akik kék-piros egyenruha helyett akár úttörőnyakkendőt is viselhetnének. Ebben a furcsa, hibrid, de kellemesen ismerős világban mintha megállt volna az idő: újjáéled a Vakáció a halott utcában és a Keménykalap és krumpliorr. Mégis kortárs történetet nézünk. A kegyetlen tanár rémuralma („a porosz módszer előnyeit ötvöztük a Waldorf hátrányaival”) elől megszökő kísérleti osztály első dolga, hogy hátrahagyja az okostelefonokat – akár szimbolikus gesztusnak is tekinthetjük, hogy inkább csúzlival és gyalogsági ásóval felszerelkezve vágnak neki a kalandoknak.
A félreértéseket elkerülendő tisztáznám a „berosált” itteni jelentését: minden bizonnyal a sakk-szókincsnek megfelelően sáncolást jelent. Hiszen miután az osztály eltéríti az iskolabuszt, a Klapka indulót fújva átvág az erdőn, beveti magát a látszólag elhagyatott szovjet laktanyába, erődként használva azt a rendőrség, Riminyák tanár úr (Makranczi Zalán) és a szülők ellen. Az omladozó, mozgalmi freskókkal díszített laktanya, amit már félig visszahódított a természet, a filmesek álma: izgalmas és hangulatos díszlet, ami apropót ad a kissé kínos Igor (Schneider Zoltán), egy egész fegyverarzenál, rózsaszín Lenin-szobor és egy Reszkessetek betörőket megszégyenítő csapdarendszer felvonultatására.
A cím másik szava, a rezesbanda a kísérleti osztály közös szenvedélyére, a fúvószenére utal. Lázadásuk oka ugyanis az, hogy tanáruk haszontalannak ítéli a zenélést, elkobozva hangszereiket. Ehhez képest kísérőzeneként nem sok szerepet kap a fúvósmuzsika, pedig logikus lett volna a filmzenében is felhasználni a rezes hangzást.
A Berosált a rezesbandát tehát bátran meg lehet nézni kisgyerekekkel, alsós osztályokkal, hiszen igényes, szórakoztató és egyébként is híján vagyunk a friss magyar ifjúsági filmeknek – jóindulatúan tételezzük fel, hogy a mai gyerekek ennyi retróval együtt is élvezni fogják. Néhány kortárs utalás azért bekerül (nagyon kell például a számítógépes játékkultúra villanásnyi beemelése), mégis a régisulis stílus uralkodik, kicsit lassúvá téve egyes részeket. Az állatkert szála, benne Rudi, a vaddisznó becserkészésének története például teljesen felesleges. Alkalmat ad viszont Hollósi Frigyes egyik utolsó filmszerepére, illetve – szintén nosztalgikus belsős poénként – Szilágyi István, alias Lópici Gáspár cameójára.
