Amíg a transz-szibériai expressz Pekingből Moszkvába ér, a film alkotói felsorakoztatnak szinte minden olyan klisét, amelyről a potenciális nézőnek Oroszország juthat eszébe, így zsúfolva egyetlen történetbe azt a bármikor újrahasznosítható sztereotípia-rendszert, amely -úgy látszik - ha minőségét nem is őrzi meg örökre, azért korlátlan ideig felhasználható. A hívószavak fantáziátlan, zsúfolt díszletként veszik körül a cselekményt. KGB, Gulag, vodka, matrioska baba - mind egy ismeretlen, kihívásokkal és veszélyekkel teli világot jeleznek anélkül, hogy megmutatnának belőle valami lényegit.
"Még nem is sejtik...!"
A fiatal házaspár humanitárius missziójának végeztével hazaindul Kínából az Egyesült Államokba. A férj (Woody Harrelson) rajong a régi mozdonyokért, ezért ráveszi feleségét (Emily Mortimer), hogy repülő helyett inkább vonatozzanak el Moszkváig. Jessie a fényképezőgépével felszerelkezve szintén örömmel vág neki a közel egy hetes kalandnak, amely természetesen alig hasonlít majd az általuk elképzelt romantikus, nyugodt utazáshoz.
A vonaton felsorakoznak az epizódszereplők. Egy titokzatos, sánta úriember felhívja hőseink figyelmét arra, hogy nem érdemes a rendőrökkel packázni, aztán elbiceg. Az idős költő megmutatja a Gulagon szerzett tetoválását, valaki a kínzás közben szerzett sebeivel dicsekszik egy vodkagőzös éjszakán, a barátságtalan kalauznő nem hajlandó rendbe hozni az eldugult WC-t. Kemény világ. A vagonok zárt terei ugyanakkor megtelnek melegséggel, füsttel, indulatokkal, a kupé homályában kirajzolódnak az meghatározó személyiségvonások, a szereplők belakják a szűk helyet.
A baj
Roy és Jessie mellé hamarosan új utastársak érkeznek, egy amerikai lány, Abby (Kate Mara) és egy szenvedélyes spanyol kalandor, Carlos (Eduardo Noriega) foglalja el a másik két ágyat a hálókocsiban. Jessie-t, akinek férje kicsit bogaras, de az unalomig rendes mintapolgár, nem hagyja hidegen a jóképű Carlos udvarlása. Amikor Roy az irkutszki állomáson lemarad a vonatról, Abby és Carlos leszállnak Jessie-vel, hogy együtt várják be a következő járatot és eljuttassák a történetet a várva várt fordulóponthoz. Innentől kezdve a hidegháborús Oroszország-mítosz háttérbe szorul és kész átadni a helyét a pörgős thrillernek.
A vonat, ami eddig a biztonságos burkot jelentette a hideg szibériai éjszakában, aztán szorítóként működött egy szerelmi, vagy még inkább nemi négyszög kialakulásánál, most börtönné válik. Ránk tör a hagyományos krimi- és akcióhelyszín legjellemzőbb velejárója, a klausztrofóbia. Innentől vérre megy a játékidő, már nem csak izgulni kell, illenék félni is.
A hangulatfestő elemek elhalványulásával jól láthatóvá válnak a cselekményvezetés és karakterábrázolás gyengeségei. A veszélyérzet és az akció feszültségnövelő hatása ellenére sem ragadja magával a történet a nézőt, a szereplők közül senki sem nagyszerű, különleges, rokonszenves, valószerű vagy akár csak érdekes, szó sincs arról, hogy bárki a saját határait feszegetné, vagy akármilyen jellemfejlődésen menne keresztül, sőt, a fordulatot kiváltó bűnről az alkotók mintha tudomást sem vennének.
A szerelmi játszma thrillerbe, majd horrorba hajlik, aztán a történet (ismét) irreális fordulatot vesz, hogy egy szerencsés véletlennek köszönhetően visszavezesse hőseinket saját, biztonságos közegükbe. Kicsit megzavarodva, nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel a testükön, de elégedetten veszik tudomásul, hogy túlélték az egzotikus kalandot.
Töltősúly
A nagyszerű elődök, akik mára kiaknázták szinte az összes vonattal kapcsolatos dramaturgiai lehetőséget, nem hagytak nagy mozgásteret a mai filmeseknek az igazán újszerű megoldások keresésére. Ezzel együtt nyilván nem véletlenül olyan vonzó a gazdag szimbolikájú helyszín: változatlan fizikai keretet biztosít a cselekményhez, ugyanakkor az állandó mozgás, a veszélyes sebesség segít fenntartani a feszültséget. Furcsa, hogy ez a feladat épp Brad Andersonnak, "A gépész" sikeres rendezőjének tudott gondot okozni. Pedig éppen ez történt. Egy karakteres helyszín könnyen kihozhatja a szereplőkből és a helyzetekből, ami bennük rejlik, de ehhez valódi, jellegzetes figurákra, hiteles, drámai helyzetekre lenne szükség. Olyasmire, ami önmagában is megállja a helyét.
Kinek ajánljuk?
- Annak, aki Woody Harrelsont minden helyzetben látni szeretné.
- Álmatlanságban szenvedőknek.
Kinek nem?
- Hitchcock-rajongóknak.
- Éhgyomorra.
4/10
