Az ősz alapjáraton az év legszebb időszaka. Az időjárás kegyes hozzánk, a napsugarak néha még megmelengetnek, a száradó falevelek pedig máskor nem látható díszbe öltöztetik a természetet. Nem csoda, hogy a tavaszi virágzás után ez a második legalkalmasabb időszak arra, hogy szerelmek szövődjenek. New York e tekintetben nem sokban különbözik Budapesttől. Ugyan úgy van napsütés, hullanak a falevelek, csak a szerelmes párok nem a Városligetben, hanem a Central Parkban sétálgatnak, jelen esetben Richard Gere és Winona Ryder.
Will Keane (Gere), az őszes halántékú dzsigoló saját éttermében fűzi a jobbnál-jobb nőket. Most éppen a huszonéves Charlotte (Ryder) került be vadászmezejébe. Persze a férfi ismét csak egy rövid ideig tartó románcot tervez, ám a sors másként rendelkezik. Korábban még sohasem ismert érzelmek ébrednek fel az ötvenes éveit most kezdő férfiben, s nehéz elfogadnia, hogy mindennek megismeréséhez egy fele annyi idős lány túravezetésére volt szüksége. A kezdeti bizonytalanságok után akár még rendben is mehetne minden kettejük között, ám Charlotte súlyosan szívbeteg. S bár ebből már kapcsolatuk elején sem csinált titkot a férfi előtt, a dolgok komolyra fordulásával azonban mindkettejüknek egyre több veszítenivalójuk van.
Az alaphelyzet ismerős a régi, ám most is értékes Love Story című filmből, amely valószínűleg nem véletlenül kerül a mai napig évente legalább egyszer adásba a tévében. Ugyanez azonban nem valószínű, hogy elmondható lesz majd Joan Chen színésznő első amerikai rendezéséről, amely a már jól bevált történettel nem tesz mást, minthogy átmenti azt harminc évvel későbbre.
A számunkra elsősorban a Twin Peaks-ből ismerős Chen nagyon gyenge kézzel vezette szereplőit, amely sajnos érződik is azok játékán. A két szerelmes között egyszer sem lobban lángra a vászon - negédes sápítozásaik inkább égésnek számítanak, mint szenvedélyes tűznek.
A sztori bukkanóit sajnos az őszi New York csodás képei sem feledtetik. A kamera indokolatlanul sokat időzik a város látképén, de ez ebben az esetben pozitívum, mivel legalább addig sem látjuk Gere grimaszait.
Ryder szintén gyengécske Charlotte. Egy erőskezű direktor mellett valószínűleg sokkal többet hozhatott volna ki a szerepből, azt azért már alapjáraton nehéz elhinni róla, hogy mindössze huszonkét esztendős lenne. (Idén lesz harminc - a szerk.)
A filmet egyedül a nagymama, Elaine Stritch jelenetei teszik emlékezetessé, ám ahhoz viszont túl keveset lép színre a tisztelt színésznő, hogy emiatt édesebb szájízzel távozzunk a vetítőteremből.
Azok viszont, akik korábban is rajongtak Richard Gere-ért, valószínűleg most is megkapják azt, amiért megszerették a színészt. A szinte védjegynek számító ősz halánték most is megvan - sőt, egy kicsit hosszabb is, mint legutóbb...
