Osztály, vigyázz! – A legjobb tanáros filmek

A héten a mozikba került, francia film, a valós eseményeket feldolgozó az Emlékek őrzői, illetve a hazai tanártüntetések kapcsán vettük elő a legjobb olyan filmeket, ahol a pedagógusi munka a téma.

Holt költők társasága (1989)

Minden tanár-diák film alfája és omegája, amit mindig is Robin Williams alakjával azonosítottunk – furcsa ma már elképzelni, hogy a szerepet annak idején először Liam Neesonnak ajánlották fel, majd Dustin Hoffmannak, aki a film rendezője is lett volna. A lényeg, hogy a végén mégis Williams lett Mr Keating az elit vidéki fiúiskola új irodalomtanára, aki felrúgva az intézmény konzervatív hagyományait gondolkozni és főleg érezni tanítja a rábízott diákokat. Meg is lesz a következménye! Egy diák öngyilkos lesz, a tanerőt kirúgják, de a többiek szeme kinyílik. Peter Weir ma már kicsit szentimentálisnak ható, de még így is erős filmje egy Oscart – a legjobb eredeti forgatókönyvért – és három jelölést kapott.

Port.hu osztályzat: 9.5

Gimiboszi (1999)

A legtöbb tanár-diák film a Holt költők társasága nyomában lohol: az új tanár új módszerei megváltoztatják az apátiába süllyedt diákokat, Alexander Payne (Kerülőutak, Utódok) rendezése azonban teljesen más. Ez a tanár (Matthew Broderick kevés jó alakításai közül az egyik) nem akar jót diákjainak, sőt, az egyiket épp szeretné eltűnteni az útból. A stréber szöszi diáklány (a nagyon fiatal Reese Witherspoon) ugyanis kibírhatatlan, és bár sem a társai, sem a tanárai nem kedvelik, mégis mindent elér, és amikor elindul a diákigazgató választáson, tanára a fejébe veszi, hogy mindenáron megakadályozza ebben. Nehéz ennél gonoszabb munkát elképzelni ebben a témában – a főszereplő tanárnak mindig jónak kéne lennie -, a film mégis roppant szórakoztató, és itt mi is szívesen kitekernénk Reese Witherspoon kecses kis nyakát.

Port.hu osztályzat: 6.8

Én, te, ő (2002)

Íme a kakukktojás a listán, egy dokumentumfilm, de nem az a tényfeltáró, drámai igazságot kereső fajta, hanem egy olyan film, ami a harmóniát és a szépséget keresi – majdnem úgy, mint egy természetfilm. Az iskola, amelynek tanulóit megismerjük egyetlen, osztatlan osztályból áll. A Pireneusok elszórt kis településeiről járnak ide a gyerekek, és már két évtizede Georges Lopez oktatja a 4-12 éves diákokat,. Nem csak írni, olvasni és számolni tanítja őket, de kirándul, palacsintát süt velük és meglátogatják a városi középiskolát, ahol a nagyobbak a következő évben tovább tanulnak, ám ez az utolsó éve itt, jövőre nyugdíjba vonul. Nicolas Philibert filmje tényleg megmutatja, milyen csodás és fontos ez a hivatás.

Port.hu osztályzat: 9.6

Rocksuli (2003)

Az általában komoly témákban vájkáló Richard Linklater (Sráckor, Mielőtt felkel a Nap) néha önfeledt vígjátékokat is rendez, és a Rocksulinál önfeledtebb darabra nincs is szükség. 2003-ban járunk, amikor Jack Black még újszerűnek és nagyon szórakoztatónak számított, és mivel tényleg jó zenész, miért ne játszott volna el egy kissé hibbant rockert, akinek rengeteg felesleges energiája van. Igaz, ezeket az energiákat nem a legjobban használja fel – mármint filmbeli karaktere –, így se pénze, se melója, se kérója, és az együtteséből is kirúgták, mert túl nagy az arca. Így lesz kamuzva helyettes ének-zene tanár egy patinás iskolából, és mivel csak a rockzenét ismeri, ezt tanítja a meghökkent kicsiknek, akik aztán felveszik a ritmust, ráadásul a hangszeres tudásuk is megvan hozzá. Mi nagyon szerettük minden idétlensége ellenére is!

Port.hu osztályzat: 8.6

Fél Nelson (2006)

Mielőtt a világ egyik legjobb pasija lett volna, Ryan Gosling tehetséges feltörekvő színész volt, aki kockázatos szerepeket is vállalt, ahol nem feltétlenül kellett levennie a pólóját, sőt. Itt például mindig borostás és csak ritkán húzza ki magát, talán azért, mert történelemtanár létére drogfüggő, ami nem illik a nem létező pedagógus etikai kódexbe. Egy furcsa rajtakapás után rendkívül magányos, szomorú szemű hősünk és egy veszélyeztetett sorsú, 13 éves fekete kislány között szövődik különös, megindító barátság, amelynek sok próbát kell kiállnia. Ryan Fleck filmjének alaptézise: „A második esély ritka dolog. Jobb, ha élsz vele.” Ez a leghihetőbb, talán legőszintébb film a listán, kár, hogy a rendező nem tudta megismételni ezt a sikert.

Port.hu osztályzat: 8.1

Az osztály (2008)

Listánk minden szinte filmjében egy jól ismert színész játszik tanárt, az arcát már ismertük régről, azt nézzük, milyen jól játszik, és nem azt, milyen jól tanít. Laurent Cantet

filmje teljesen más, hiszen főhőse, François Bégaudeau a valóságban is tanár, illetve író, és minden mozdulatán, minden mondatán átsüt a hivatása. Egy olyan iskolában osztályfőnök, ahol szinte minden diák különféle nemzetiségű és hátrányos helyzetű családból jött. A tanárokat a legjobb szándék, a kitartása és a tolerancia jellemzi, ám a különböző kultúrák és temperamentumok gyakran szítanak konfliktust az osztályban. Mivel François se nem körülményes se nem túl szigorú a diákok kezdetben együttműködőek, vagy legalábbis rá lehet őket beszélni a munkára. Nyíltsága gyakran meglepi a diákokat, akik közül néhányan maguk is megnyílnak előtte, de nehéz helyzetbe kerül, amikor diákjai elkezdik feszegetni a határokat.

Port.hu osztályzat: 7.7

A mintatanár (2011)

Adrien Brody itt tulajdonképpen Ryan Goslingot alakítja a Fél Nelsonból – lásd feljebb – csak sokkal, de sokkal szomorúbban. Ő még akkor is szomorú, amikor nevet, és talán ezért képtelen igazi emberei kapcsolatokat kialakítani. Helyettesítő tanárként dolgozik, és sohasem hagyja, hogy bármelyik kollégája vagy diákja közel kerüljön hozzá, inkább továbbáll. Az új megbízása egy állami iskolába szól, ahol a frusztrált, kiégett tanári kar miatt a diákság teljes apátiába süllyedt. Ez már hősünknek is sok, és megpróbál változtatni a helyzeten. Miközben a gyerekek példaképévé válik, rájön, hogy problémáival nincs egyedül az életben. Adrien Brody nyúzott arca olyan nagy hatással van itt mindenkire ebben a kevesek által ismert filmben, hogy még a szép vörös kolleginát alakító Christina Hendrickset is sikerül megdöngetnie.

Port.hu osztályzat: 8.7

 

Egyéb említésre méltó tanár-diák filmek: Csendszimfónia (1995), Kőkemény diri (1989), Tanár úrnak szeretettel (1967),  Veszélyes kölykök (1995), Saját szavak (2007), Mutasd meg, ki vagy (1988), Viszlát, Mr. Chips! (1969), Fedezd fel Forrestert! (2000).