M. Night Shyamalan tavaly azzal igyekezett frászt hozni a publikumra, hogy lesből lefilmezett (s így növényjogaiban mélyen megsértett) egy csomó fűt, fát s bokrot, majd úgy mutogatta őket, mint ádáz ellenségeinket, melyek bosszúból a sok szennyezésért, öngyilkosságra ösztönző gázokat eregetnek miránk, bűnös kipufogókra - nos, ezek után tényleg nem maradt más, mint visszatérni a horror alapjaihoz. A spájzban állomásozó, s a barackbefőtteket előszeretettel átrendező kopogó szellemekhez, illetve az ingatlanügynököknek oly sok fejfájást okozó házi démonokhoz. Régi jó ismerősünkként köszönthetjük őket (kopogásukra bátran válaszoljunk kopogással), miként a privát használatra rendeltetett videokamerát is, mely rendszerint akkor kerül elő, ha a házilagos olcsóság mint hangulatfokozó tényező jut fontos szerephez. A Paranormal Activitynek ráadásul papírja is van az erénnyé változtatott olcsóságról, hisz legnagyobb sztárja nem színész vagy rendező, hanem az a 15 ezer dollár, amiből az egészet sikerült leforgatni. Mi már nem csupán egy hozott anyagból összebarkácsolt, álamatőr videót kapunk egy kertvárosi szellemjárás horrorberkekben szokvány következményeiről, hanem az egyszeri amatőrfilmes csodával határos sikertörténetét, aki megütötte a 100 millió dolláros főnyereményt (jelenleg itt tartanak az amerikai bevételek). A tárgyakat mozgató láthatatlan erők helyett érdemesebb a gerillamarketinget mozgató iparági erőkről beszélni: bizonyára tananyag lesz a Paranormal Activity, de nem a filmtörténeti, hanem a PR és marketing tanszéken.
