Pénzt vagy életet!

  • TóCsa / PORT.hu

Nem csak a Shrek, a Jégkorszak és a Pixar-remekművek alkotják a jelenlegi animációs univerzumot, bár az kétségtelen, hogy róluk esik a legtöbb szó, és a bevételi listák csúcsait is ők uralják. Hayo Freitag rendező egy régimódi, kézzel rajzolt filmmel lepte meg tavaly a közönséget, és bár az imdb filmadatbázison a cikk írása idejéig leadott 53 szavazat azt sejteti, hogy a művet nem nézték meg sokan, ettől még érdemes adni neki egy esélyt.

Az európai rajzfilm
Amerika és japán kétségtelenül rajzfilmnagyhatalom, és a hetvenes- és nyolcvanas években nekünk magyaroknak sem állt rosszul a szénánk, a legtöbb európai ország azonban ezen a területen nem áll túl fényesen. Talán még Franciaországban akadnak kiemelkedő alkotások (Belleville randevú, Persepolis...), de Németország sosem tartozott az animációs filmalkotók élvonalába. Erre idén nyáron már a második német nyelvű rajzfilm jut a mozikba, bár talán a Lizi & Yeti - Egy király sztoriról inkább megfeledkezni érdemes, mintsem emlékezni rá. A három rabló azonban nem a már korábban e hasábokon felemlegetett "német humorból" próbál profitálni, hanem csak egy klasszikus alapokon nyugvó mesét szeretne elmondani, szépen, egyedi stílusban.

Egyedül a sötétben
Mivel a történet nagy része egy sűrű, sötét erdőben játszódik és a főszereplő szőke kislányon kívül csupa álarcba öltözött, nagy darab rablót és gonosz, vén szipirtyót láthatunk benne, első ránézésre eszünkbe jut, hogy talán nem a legjobb ötlet a gyerkőcöknek jegyet váltani rá, de ne kövessük el a szokásos "a széltől is megóvjuk" jellegű hibát. Bár A három rabló sztorija olykor valóban félelmetes, és a grafikai megvalósítás is némileg szokatlan, egyetlen pillanatában sem félelmetesebb a Piroska és a farkasnál vagy akár a Hófehérke gonosz boszorkányánál. A rendező elég merészen a jó és a rossz kategóriáját nem különíti el annyira élesen egymástól és az eleinte gonosznak és szívtelennek látszó rablókról is kiderül, hogy van szívük. Jó látni, hogy valaki egy gyerekeknek szóló filmben is meri árnyalni a figurákat. A sztori végkifejletét egészen az abszurditásig képes fokozni, ám ezt is olyan bájjal és természetességgel teszi, hogy igazából senki sem gondol bele abba, hogy valami horrorisztikusat látott. Annak idején ez a Grimm meséknél is hasonlóan működött.

Kinek ajánljuk?
- Akik már megcsömörlöttek a 3D-s cuki amerikai rajzfilmfiguráktól.
- Akik szeretnék újra átélni anyu gyerekkori mesefelolvasásának érzését.

Kinek nem ajánljuk?
- Szülőknek, akik megriadnak a kihívástól, hogy a mese végén esetleg a gyerekek kérdezni is fognak tőlük a látottakról.
- Azoknak, akik szerint a Disney-DreamWorks vonalon túl készült rajzfilmek nem lehetnek elég érdekesek.