Ausztriában idegennek nézik, Iránban idegennek látja saját magát. A nyugati kultúra, a punkok világa, amiért egész fiatalkorában lelkesedett már nem, hazája, ahová kitaszítottan is visszavágyott még nem elég szabad.
Végtelen, üres térben találja magát Marjen Satrapi a tizenhárom éves iráni kamaszlány, amikor a politikai változások miatt el kellett hagynia saját országát Iránt, szüleit, barátait s elkerül Ausztriába a fura szüreti dalok, a karácsonyta giccsbe öltöztetett főváros és a pedánsan falusi osztrákok országába. Ez az űr akkor válik elviselhetetlenné, amikor végül hazaérve sem találja saját magát.
Európát mindig is izgatta hogyan mutathat kívülről. Gondoljunk csak Montesqieu Perzsa leveleire, amelyben a francia író két perzsa utazó szemével láttatja a korabeli Franciaországot. A képen azonban, amit magáról ismer, amiről értelmisége a bennfentesek biztonságával elmélkedik, visszájára fordítva azonnal feltűnnek a varrások. Marjen Satrapi animációs filmje lehetőséget nyújt számunkra, hogy újragondoljuk Európa és a világ viszonyát.
Az ezredforduló teli s teli van olyan filmekkel, amelyek saját film idejükbe sűrítve próbálják elmesélni, mi is történt a huszadik században. Elég csupán felidéznünk Szabó István filmes családregényét, vagy Fekete Ibolya Chicoját. Egyiknek sem sikerült azonban ez a kísérlet olyan tisztán, és elegánsan, mint az iráni születésű képzőművésznőnek, Marjen Satrapinak, pedig ő csak a saját élet történetéről rajzolt képregényből készített filmet. Gondolhatnánk egyetlen élet nem elég arra, hogy egész korszakot képviseljen, ám ezúttal mégis sikerült. Erre nemcsak Marjen kalandosan sűrű élete garancia, hanem kivételes rajztehetsége is.
Marjen Satrapi figurái csupán kivonatok a világból, a keleti formavilágot éppencsak kibővíti, hogy a hagyományos terek és öltözékek mellé odaférjen a nyugati világ s a huszadik század is, lényegesen nem változtat rajtuk. Marjen Satrapi rajzai Európát - akár csak a mohácsi vész török miniatűrái Magyarországot - saját világának hagyományos motívumait használva építik fel. Tükrében - mivel mindvégig hű marad saját kultúrájához - élesebben kirajzolódik Európa, mint bármilyen pontos szociográfiában.
Ám ez a film mégsem a huszadik századról szól, mégsem a nyugati világról, s nem is Iránról, hanem arról a lányról, aki figyeli, aki számára sem a fanatizált Iránban sem a nemtörődöm Európában nincsen hely. Marjen Satrapi helyzeténél fogva tükröt tarthat mind Európának, mind Iránnak.
