Túlpszichologizált kamaradráma, a legkevésbé sem életszerű karakterekkel.
Sas Tamás, rendező-operatőr leginkább habkönnyű, olykor túlságosan is szirupos romantikus vígjátékairól ismeretes (9 és 1/2 randi, S.O.S. szerelem!, vagy a legutóbbi Szinglik éjszakája). Ebbe a képbe némiképp Szerelemtől sújtva rondít bele, melyet Máté Gábor és Kovács Patrícia neve fémjelez. A 2002-es filmdráma egyfajta előtanulmányként is értelmezhető Sas mostani, Szélcsend címet viselő, nyomasztó alkotásához, melynek másfél órás játékidejében mindvégig egy balatoni hajón lebegő három nőt figyelhetünk meg: egy tragikus sorsú testvérpárt és egyikőjük barátnőjét, a "betolakodó harmadikat". Ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, a világtól elzárt, szűk térben megnyílnak a freudi-zsilipek, fokozatosan felszínre kerülnek a múlt sérelmei, s újra felszakadnak a gyógyultnak hitt sebek.
Sas felesége, Csikesz Judit forgatókönyvíró valós történetekből gyúrta össze a kamaradráma szereplőit, viszont bosszantó, hogy a szövegek nagy részét nem dialógusnak, hanem nagymonológnak írta. Kováts Adél, Kovács Patrícia és Pálmai Anna hármasa annak ellenére is meglepően jól működik, hogy egyikőjük barokkos körmondatokban diskurál, míg másikójuk pszichológiai szakzsargont kénytelen használni, s olykor egészen úgy hat, mintha a Pszichológiai Szakszótárral a kezében mászkálna a ringatózó hajón.
A Szélcsend nem más, mint három nő szó-kardozása a múltról, egy sokat misztifikált tragédiáról, családi titokról, félelmekről és elfojtásokról. Ennek következtében másfél óra alatt olyan mértékű nyomasztásnak van kitéve a néző, hogy a lehető legérthetőbb módon a játékidő egy bizonyos pontján menekülésre adja a fejét. Vagy kimegy a teremből, vagy egyszerűen elkezd inkább azzal foglalkozni, hogy miként lehet ilyen cirádás mondatokat kanyarintani egy filmhez, vagy ki az a megveszekedett őrült, aki körmöt lakkoz egy vitorláson?
Emiatt sajnos nem jó film, de érdemes megnézni a Szélcsendet, ha egy kesze-kusza képet szeretnénk kapni az emberi psziché felfoghatatlan összetettségéről. Tény, hogy Sasnak és Csikesznek nem sikerült hitelesen megmutatnia az igazi mélységeket, de ez nem jelenti azt, hogy nem léteznek olyan tragikus érzékenységgel megvert elmék a világban, mint Kováts Adél karaktere.
Végezetül ezúton üzenem a kedves kritikus kollégának, aki volt oly szíves "Nem nőkből készültek Sas Tamás női" címmel leközölni egy írást, hogy amennyiben nem találkozott még ilyen összetett személyiségekkel, nem feltétlen jelenti azt, hogy nincsenek ilyen nők... Maximum ő mozog kissé szűk pályán.
Abban azonban egyetértünk, hogy a film nem működik, de ennek egyértelműen más okai vannak.
