Soderbergh most épp krimiben utazik, gondolkodós, csavaros fajtában; eddig is imádtam, de most egyenesen azt mondom: évek ót a legjobb filmje a Mellékhatások.
Sötétben tapogatózunk
Nem világos, hogy meddig is szabad akkor mesélni a film történetét, mert elég gyakran változik benne a felállás, hát vessetek a forgalmazók elé, de én annyit csak leírok, hogy van benne egy hulla. Még előtte azért látjuk Emilyt, a fiatal feleséget, aki kétségtelenül nehezen feldolgozható helyzet elé állította az élet, házassága napján a férjét elvitte a helyi TEK, hogy úgy frakkban, nyakkendőben le is sitteljék. Évekkel később pedig, amikor mindenki überhappy lehetne, amiért a férfi ismét a neje mellett hajtja álomra a fejét Juan, a puerto ricói drogdíler helyett, valami mégsem kerek; szegény nő képtelen mit kezdeni a visszakapott életével, aminek valójában még azelőtt vége szakadt, hogy elkezdődhetett volna. Jön a depresszió, a szorongás, a bűntudat. Majd egy öngyilkossági kísérlet, amelyet követően a sármos Banks doki látókörébe kerül. A pszichiáter történetesen minden irányba igyekszik terjeszkedni, kell a pénz a nagy belmagasságú polgári lakásra, ezért többek között gyógyszeripari kötődését is igyekszik dollárosítani – teljesen legális keretek között. Aztán valaki mégis meghal. Elvileg adott gyógyszer miatt. Vagy másért. Vagy azért is, de nem csak. Vagy azért, de nem úgy. Vagy… Nos, van pár lehetőség.
[img id=459739 instance=1 align=left img]Az orvos mindig jó parti
Soderbergh csapata ezúttal nem költött súlyos milliókat akciójelenetekre, viszont kért és kapott egy olyan fordulatos forgatókönyvet, hogy a két kezén felváltva nyalja az ujjait minden Hitchcock-rajongó. Mert a Mellékhatásokat nem túlzás a legjobb thrillerek között emlegetni, amennyiben nem is annyira a rémisztgetés, de a nyomozás folyamata, a lombokon át-átszűrődő igazság napsugarai, amelyek számunkra fontosak.
Jude Law pedig szerencsére egyike azoknak, akik a közelmúltban hosszabb távra köteleződtek el Soderbergh mellett, s mivel itt egy jóképű és sikeres férfit kell játszania, nagyot nem tud hibázni. Hogy mennyire érezte valaha életében, hogy megrendül egzisztenciája, s szembekerül olyan történésekkel, amelyek mind ellene irányulnak, de csak partra vetett halként tátog tehetetlenül, azt nem tudom, de az, amit Banks doktor megformálásához választott, teljesen jól működik. Emberünk nem roppan meg, kezdeti értetlenségét dühvé, majd tettvággyá kovácsolja, hogy végére járjon az egész ügynek, amibe isten tudja, miként keveredett bele.
Kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét
A hétköznapi kis színesek közül az egyik kedvencem, hogy az antidepresszánsok ismertetőjén mindig szerepel lehetséges mellékhatásként az öngyilkosságra való hajlam. Szerintem ez önmagában egy modern művészeti produktum, egy önironikus geg, egy posztmodern fricska. Vagy épp cinizmus és arcátlanság, attól függ, honnan nézzük. Aligha hiszem ugyanakkor, hogy a Mellékhatások ebből indult volna ki, mint ahogy azok a vélemények sem teljesen igazak, miszerint a pszichiátriával szemben fogalmaz meg valamiféle állásfoglalást. Egy ideig valóban úgy tűnik, erre megy majd ki a dolog, de aztán jön egy, addigra már nem is első éles kanyar és a sztori megint egész más irányba visz. Ez az igazi erőssége a filmnek, amelyet természetesen Law mellett Catherine Zeta-Jones és az amerikai tetovált lány, Rooney Mara szereplése tesz teljessé. Soderbergh pedig azon túl, hogy ledirigálja ezeket a remek színészeket, szűk fókuszaival, közelijeivel teremt klasszikus körömrágós klausztrofób hangulatot. A Mellékhatások nálam mindenképp ott van az év legjobb filmjei között.
Kinek ajánljuk?
- A klasszikus nyomozós thrillerek kedvelőinek.
- Akik kicsit esetleg már eltávolodtak Soderbergh-től az utóbbi években, ők feltehetően újra felfedezik maguknak zsenialitását.
- Gyógyszeripari összeesküvés-elméletek rajongóinak. Vagy azoknak mégsem? Vagy akkor most hogyan? Nehéz kibogozni ezt a filmet.
Kinek nem?
- Szorongással, pánikkal küszködőknek kétesélyes.
- Akik szerint Rooney Mara az amerikai filmipar egyik legutóbbi tévedése.
- Örök fanyalgóknak.
9/10
