zene: Brian Reitzell, Alex Heffes
vezényel: Alex Heffes
kiadás éve: 2011
kiadó: Watertower Music
játékidő: 50:10

A film első tíz perce után az a gondolat fogant meg bennem, hogy abból a bizonyosból várat építeni nem lehet. És az alapanyag alatt természetesen nem a Grimm testvérek örökbecsű meséjét értem, hanem azt a förmedvényt, amit a forgatókönyvírók összehoztak. Nyilvánvaló, hogy az eredeti "Piroska és a farkas" nem az a történet, amiből több korosztályt is lekötő film lenne forgatható, ezért az eredeti mese szereplőinek megtartása mellett a készítők fabrikáltak egy teljesen új sztorit, egy olyat, mely tulajdonképpen köszönő viszonyban sincs Grimmék alkotásával. "A lány és a farkas" az eredeti mű öt szereplőjét megtartotta, vagyis Piroskát, a farkast, a nagymamát, az anyukát és a vadászt, persze alaposan átfazonírozva. Így a gyermek Piroskából eljegyzés előtt álló lány lett, a farkasból farkasember, a vadászból gazdag, vallásos őrült, a nagyiból pedig egy raszta hajú MILF.

"A lány és a farkas" létrejöttét az "Alkonyat"-mozik népszerűségének köszönhette, így a forgatókönyv is ennek megfelelően alakult. Piroskát, azaz Valerie-t (Amanda Seyfried) szülei Henrynek (Max Irons) szánják feleségül, de a lány gyerekkori barátjába, Peterbe (Shiloh Fernandez) szerelmes. Azonban az eljegyzés létrejöttét nemcsak ez a tény gátolja meg, hanem az is, hogy Valerie nővérét a rettegett vérfarkas lemészárolta. A falusiak ezt természetesen nem nézik jó szemmel, így felkerekednek, hogy a hegyek között megbúvó lényt megöljék. A vadászat félig-meddig sikeres is, hiszen egy levágott farkasfejjel térnek haza, viszont a faluba mindeközben megérkező Solomon atya (Gary Oldman) felvilágosítja a lakosságot, hogy ne menjen el az eszük, és nem gondolhatják komolyan, hogy ez a mezei farkas lett volna a vérfarkas, pláne, hogy az a falusiak egyike kell, hogy legyen. Persze a lakosság nagy ívben tesz a beképzelt atyára, mindaddig, amíg a farkasember meg nem tizedeli őket. Ezután kezdetét veszi a "Ki a farkas?" játék, legalábbis a film hátralévő része már csak azzal telik, hogy a készítők minden egyes szereplőt, aki feltűnik a vásznon, gyanúba kevernek egy-egy utalással, hogy ő a vérengző fenevad. Ez persze kedves gesztus, mert így tényleg nem lepleződik le idő előtt a farkasember, de nem mellesleg elég vicces is, hogy minden második percben felmerül valami homályos utalás egy-egy szereplő vérfarkas mivoltát illetően.

A mozit az a Catherine Hardwicke vezényelte le, aki az első "Alkonyat"-film rendezője is volt, így érthető, hogy miért őrá esett a producerek választása. Ő mindent megtett azért, hogy ebből a szörnyű alapanyagból kihozza a legjobbat, így nem is róhatunk fel neki semmit a látottak miatt. Az alkotás díszletfronton kifejezetten erős, mivel a komplett falut és az erdőt egy stúdióban építették fel, és bár érezni a belső díszletek mesterkélt mivoltát, de a mozinak kifejezetten jó hangulatot kölcsönöznek, ráadásul jól is vannak fényképezve. A szánalmas dialógusok és a nem szándékoltan vicces jelenetek alatt legalább a jól megkreált erdőn elidőzhet a néző tekintete. A film pozitívumai itt még nem érnek véget, mivel a zene is kifejezetten el lett találva, igaz, ennek említésével már több elismerésre méltó nem hozható fel a mozival kapcsolatban.

Az aláfestést két komponista szerezte, Brian Reitzell és Alex Heffes. Előbbi több munkafázist és feladatkört is betöltött, míg utóbbi a komponálás mellett a karmesteri feladatokkal lett még megbízva. Arra vonatkozóan sajnos nem sok információ áll rendelkezésre, hogy miként jött létre kettőjük duója, mindenesetre néhány dologból arra lehet következtetni, hogy a score-on Reitzell kezdett el dolgozni, majd később valamiért Heffes bevonása is szükségessé vált. Reitzell feladata dalok írása, kiválasztása, korábbi instrumentális szerzeményeinek adaptálása, illetve új átkötő tételek komponálása volt. A korábban szerzett instrumentális műveit külön-külön nem találjuk meg az albumon, mivel azok az "End Suits"-ben szerepelnek, emellett Heffesszel közösen írt, külön szintén nem szereplő tételeket is beleszerkesztették még ebbe a trackbe. Két tétel esetében az M83 zenekar agya Anthony Gonzalez is besegített. Ebből az egyik a film és az album nyitó tétele ("Towers of the Void"), mely talán a score legjobb része. Gonzalez másik munkája pedig egy dal, a "Just a Fragment of You", melyet Reitzell-lel közösen jegyeznek, és ez az igényes elektronikus zenék között is előkelő helyezést érdemelne. A moziban több dal is elhangzik, ebből a lemezre négy került fel, ezek közül kettő korábban született szerzemény, kettő pedig a filmhez íródott. A Fever Ray csapat jegyzi a dalok felét. Az egyik régebbi albumukon is megtalálható, a jelenethez tökéletesen illő "Keep the Streets Empty For Me" a CD legjobbja, míg a banda másik, a filmhez írt szerzeménye ("The Wolf") ugyancsak egyedi és minőségi.

A score stílusa igazán érdekes lett, tekintve, hogy két komponista igen eltérő zenei világa ötvöződik benne. Reitzell pár éve az elektronikus muzsikák világából tért át a filmzenék útjára (az "Elveszett jelentés" score-jával több elismerést is bezsebelt), az Air formáció vagy a TV Eyes csapat lemezein pedig több szerzeménye is megtalálható, emellett még kiváló dobos is, amit "A lány és a farkas" zenéjének minőségi ütős szekciója is bizonyít. Heffes ezzel szemben klasszikusabb zenékkel szokott jelentkezni, de a műfajvegyítéstől és a modernebb hangszereléstől ő sem áll távol. A két szerző közös munkájából különleges hangzású aláfestés született, olyan, amiben ugyan vannak kevésbé értékes, ezerszer hallott megoldások, de a score nagyobb hányadának mégis kifejezetten újszerű hatása van.

Téma csupán egy szerepel a zenében, inkább a különböző hangulatok uralkodnak. A már említett nyitótétel cimbalmon előadott dallammal (főtéma) és erőteljes ambient hangokkal szippantja be a nézőt a filmbe - és nem a zene hibája, hogy sokan ezután a szippantás után menekülnek is a látottaktól. A következő track ("Kids") rövid ideig még ugyanezt a cimbalmos témát mutatja be, majd jön a fiatalos lendület jegyében egy szerényebb diszkós alap, ami a látványtól ugyan idegen, de a célközönség kiszolgálására megfelel. A harmadik tétel egy zúgó-búgó szinti effektjeiből és a vonósok játékából kialakuló egyveleg, mely amennyire rosszul hangzik leírva, annyira zavarba ejtően jól hangzik a két szerző tálalásában. Nem kaotikus, nem fullad káoszba, mint ahogy sok komponista hasonló koncepciója. A "Mt. Grimoor" már egy nehezebb eset, itt ugyanis Reitzell a szintetizátoraival erősebben van jelen, ráadásul Tina Guo, a kiváló csellista is kemény hangokat csal elő a hangszeréből. A "Tavern Stalker" hangeffektes megnyilvánulásaival éri el a mélypontot az album, szerencse, hogy a track igen rövidke.

Az aláfestés közepén Heffes kissé eltűnik, inkább Reitzell stílusa érezhető. Például a "Grandma's House" elektronikus zenéjében kifejezetten nehéz megtalálni Heffest, bár szerzőként fel van tüntetve. A score utolsó harmadában viszont már annál inkább jelen van. A "Wolf Attack Suite" dobos nyitánya után Reitzell picit a háttérbe vonul - megjegyzem, ezzel jobban járunk - és a track második felében már hallhatjuk az addig igencsak csendes nagyzenekart is. Heffes "A rítus"-ának minőségi horrorzenei elemei köszönnek vissza, talán itt érezhető a két szerző koncepciója (stílusa) közti kontraszt a leginkább. A "The Reveal"-ben tovább folytatják a szimfonikusok, dinamikus, izgalmas tételt tárnak elénk. Reitzell itt újra beépített szintit is, az előbukkanó reszelős effekteket viszont néhol igazán elhagyhatta volna, a modernitás sulykolásán kívül sok értelmük nincs. Az ezután következő "The Finale" adja meg talán a választ arra a kérdésre, hogy miként és miért került Heffes a képbe, ez a tétel ugyanis csak Reitzell szerzeménye, és mindez érezhető is. Vad és zajos kompozíciót hallunk, lényegében kellemetlen hallgatnivalót, ha ehhez lenne hasonló az album többi része is, akkor bizony pozitív jelzővel nemigen lenne illethető a score.

Figyelemreméltó kompozíció született a két egymástól igen eltérő stílust képviselő zeneszerző kollaborációjából. Érzésem szerint a score minőségén mindkettőjük hiánya érződne, vagyis ahhoz, hogy ilyen különleges hangzásvilágú zene született "A lány és a farkas" alá, mindkét komponista jelenléte szükségeltetett. Minden apró hibájával együtt kifejezetten érdekes és újszerű filmzenével gazdagítottak minket az alkotók.