Nyilván az ember nem nagyon jegyzi meg a forgatókönyvíró nevét, pedig nem kell mondanom, mekkora szerepe van a film elkészültében. Pamela Pettleré sem feltétlenül muszáj hogy ismerős legyen az átlag mozibajárónak, ha csak annyiból nem, hogy egy közelmúltban készült nagy sikerű - és jól is sikerült - egész estés animáció társírója.
Tim Burton A halott menyasszonnyal a klasszikus rút-kiskacsa alaptoposzt dolgozta át a még őrültebb csontváznő-plusz-vőlegény párosítás "életteli" humorával, szellemes ötleteivel. Na ennek a filmnek volt Pettler a társforgatókönyvírója, most pedig Gil Kenan Rém Romján hagyta ott a keze nyomát. Ugyanis ha első látásra nem is, de a két történetnek igenis van köze egymáshoz.
A borzalom minőségét - illetve inkább csak a jóleső borzongásét, hiszen egyfelől igazi célközönsége a fiataloké, másfelől az animáció mesei variánsa nem engedne több borzalmat a történetbe - keveri A halott menyasszony hatalmas fantáziával, biztonságérzetünket és mítoszigényünket kielégítő mitikus alapmotívumokkal és bájos humorral. A Rém Rom is ezen a vonalon halad tovább, noha a korhatár-nélküli kategóriát azért jóval túlhaladja. Az amerikai horrorok kedvelt kiinduló színterét választja: a kertvárost. Pici biciklis kislány énekelget idiótán a járdán, a gyep fényesre vasalt, az ég szikrázó.
Hát ebbe a miliőbe csöppenünk bele, ám az események érdekes mód éppen hogy nem a szokásos narrációs húzások szerint alakulnak - legalábbis, ami a szereplőket illeti. A rém itt ugyanis nem valamiféle lény, hanem maga a hely. A helyszín, azaz egy öreg romos ház fogja szolgáltatni a megfelelő mértékben adagolt és az animációnak meg a mesének köszönhetően kellően stilizált félelmet. Rettegjenek a rossz kisfiúk és nagyszájú, beszólogatós rendőrök, mert a végtelen torok elnyeli őket, ha a megengedettnél közelebb merészkednek...
Azonban pusztán egy éhenkórász házikó nem lenne képes egy egész estés játékfilmnyi figyelem lekötésére: szükség van egy maroknyi kis társaságra, akik a barátság összetartó erejével leküzdik az akadályokat (különösen a szívünkhöz nőhet a főszereplő szeplős kisfiú). Hihetetlen, hogy az animáció mostanában micsoda szellemességgel, könnyed eleganciával játszik zsánerekkel, történetekkel, s legfőképp a hollywoodi elbeszélés sablonjaival. Aki társadalomkritikát akar látni benne, csak tessék, aki a horrorműfaj lehetőségeinek mesébe katalogizált szatíráját, szintúgy - de mindenekfelett, akármilyen hihetetlen is: a film egy igazi okos tanmese, valódi szerelmi történet és komolyan vett műfaji darab.
