Új szokás terjed a mamutfilmgyártás gyakorlatában: régi sikereket jelentetnek meg úgymond "javított és bővített" mozi-kiadásként. Ami azt jelenti: az eredeti darabot kiegészítik anno kihagyott (cenzúrázott stb.) jelenetekkel. Eddig az utolsó vágást követően a mű forgott, az alkotó pihent, bár akad példa bőven arra, hogy bizonyos művek politikai, dramaturgiai vagy más okokból többféle (rendszerint rövidített) verzióban kerülnek közönség elé. Rendszerint a befejezett opust nem szokás háborgatni többé. Egy-egy versben a jelzők és szóképek csiszolhatók, a drámai építmény korántsem szent és sérthetetlen, a zene áthangszerelhető stb., stb. A film viszont, ha kész, jelképesen szólva végleg elengedte szerzője kezét.
Mostanáig így volt, ezután majd másképpen lesz. A Szárnyas Fejvadász, az Apokalipszis, most és más korrekciós hadműveletek után divattá vált a rendezői változatok készítése. A folyamathoz villámgyorsan találtak ideológiát, miszerint rekonstruálják az eredeti koncepciót, elégtételt szolgáltatnak az alkotóknak, ezáltal javul a munka színvonala. Az üzleti érdekekről általában szemérmesen hallgatnak, pedig érzésem szerint itt van a kutya elásva. Bizonyos esetekben a felmelegített téma tényleg lehet időszerű, az is elképzelhető, hogy jelentős az esztétikai hozadéka az átigazításnak, de az alapvető motívum mégiscsak a nem is szemérmes haszonszerzés, a kultuszok konzerválása, az adott jelenségek, összefüggések, vitaszempontok iránti érdeklődés ébrentartása.
Gyanítom, Az ördögűző feltámasztásának is ez áll a hátterében, noha meggyőzőek az ügyes PR-magyarázatok. "A jó és a gonosz, Isten és a Sátán harca" valóban friss szempontokat kínál annak fényében, hogy a Rituale Romanorum, a római katolikus egyház hivatalos szertartásgyűjteménye exorcizmussal foglalkozó fejezete nemrégiben módosult. Eszerint a Vatikán arra ösztönzi a Gonosszal szemben álló osztagának tagjait, hogy szükség esetén folytassanak eszmecserét orvosokkal és pszichiáterekkel. Jorge Madine Estevez bíboros 1999-es kinyilatkoztatása az ördög hatalmáról és csalárdságáról, II. János Pál 1982-es ördögűzése ugyancsak modern adalékok az 1973-ban forgatott dráma értelmezéséhez. Mindennek ellenére az a benyomásom, hogy Az ördögűző mostani korrekciója lényeges változtatásokkal nem járt. A visszaállított betétek (kivéve a logikailag fontos orvosi konzíliumot) alig színezik a hangulatokat, funkciójuk elhanyagolható, és ami meglepő, némi didaktikus árnyalatot is kölcsönöznek a borzongató elbeszélésnek. A történet arról szól, hogy egy tizenkét éves amerikai kislányt megszáll a démon. A gyerek őrjöngései egyre félelmetesebbek, közönségessége taszító, a környezetet pedig sokkolja a szörnyű tragédiákhoz vezető vitustáncsorozat. A hivatásos doktorok tehetetlenek, végül két pap önfeláldozása hozza meg a gyógyulást. William Peter Blatty, a regény és a szcenárium szerzője - később maga is felvevőgép mögé állt, az eléggé harmatos harmadik részt már ő jegyzi - a következőképpen határozza meg a film üzenetét: "Léteznek a világban spirituális erők - van, amelyik jó, és van, amelyik kevésbé jó. Létezik a világban egy Isten. Minden ott van a filmben, a filmvászonról lejut a nézőhöz. És milyen kevés olyan film van, amelyet nézve valóban érzek valamit." Nem mernék megesküdni rá, hogy indokolt az öndicséret túlhabzó dózisa, magam mindenesetre úgy vélem: a rémisztő mesénél és a horrorisztikus mozzanatoknál sokkal izgalmasabbak a talányos jellemek, akik köré dúsabb hátországot is varázsolhatott volna a feszültségteremtésben mindig vérprofi William Friedkin, a Francia kapcsolat és más emlékezetes alkotások megteremtője. Az anya és lánya viszony kidolgozott, sejtelmes karakter Karras atyáé is, aki elvesztette a hitet, valamint a nagy tapintattal szimatoló joviális rendőrnyomozóé, vázlatos viszont az archeológus-pap alakja. Rejtély, miért éppen neki sikerül a magából kivetkezett Regant megszabadítania testi nyavalyájától. A műfaj egyébként technikai-gondolati vonatkozásban egyaránt sokat fejlődött 28 esztendő alatt. "Minden idők legrémisztőbb filmjének" már csak ezért sem nevezném a misztikus mozgóképet, mely persze sajátos anyakazettaként fog funkcionálni a jövőben is: másolják, idézik, továbbszövik legendáját.
