Renée Zellweger legjobb alakításai

Visszatért Bridget Jones, és bár nem ájultunk el tőle, arra bőven jó volt, hogy felidézzük Renée Zellweger legemlékezetesebb alakításait!

Jerry Maguire - A nagy hátraarc (1996)

Cameron Crowe filmje ma is a nagy klasszikusok közé tartozik, és nem csak azért, mert egy rakás díjat és jelülést szedett össze. Ami azt illeti, elég nehéz megfogalmazni, mitől is működik ennyire ez a film, talán az őszinte emberi kapcsolatok bemutatása miatt. Tény, hogy Tom Cruise élete egyik legjobb alakítását hozta benne, és Renée Zellwegerre itt figyeltünk fel először, hiszen karaktere létfontosságú a történet szempontjából, a remekül megírt szerep rendkívül hálás munka volt a nagyrészt ismeretlen színésznő számára. Ő az a könyvelő és gyerekét egyedül nevelő anyuka, aki a címbéli Jerry Maguire példáján felbuzdulva ott meri hagyni a nagy sportügynökséget, hogy egy „emberi arcú” vállalkozásban segítsen, majd nem csupán üzleti partnere lesz Cruise-nak. Pedig eredetileg Winona Rydernek szánták a szerepet, de a próbafelvételek során kiderült, ő és Cruise úgy néznek ki egymás mellett, mintha testvérek lennének – és így került hősnőnk a képbe.

Betty nővér (2000)

Ez volt Zellweger első főszerepe, és kapásból Golden Globe-díjat kapott érte, ami azért nem semmi. Hősnőnk, Betty kisvárosi pincérnő egy kórházas szappanopera óriási rajongója, és arról ábrándozik, hogy mi is lett volna, ha befejezi a nővérképzőt, de egy nap minden megváltozik. Férjét a szeme láttára ölik meg egy sötét ügylet során, és az ő élete is fenekestül felfordul. Nekivág Amerikának, hogy megtalálja élete nagy szerelmét, a szappanopera sztárját, a sármos doktort, és nem is sejti, hogy férje gyilkosai már az ő nyomában járnak. Neil LaBute gonoszkás vígjátékának titka, hogy képes behúzni minket Betty elvarázsolt világába, hogy aztán hirtelen ki is taszítson onnan minket. A Morgan Freeman és Chris Rock bérgyilkos páros is sokat dobott a filmen – tényleg a filmtörténet legjobb ilyen párosai közé tartoznak -, de Zellweger ábrándos tekintete az egészben a legjobb.

Én és én meg az Irén (2000)

Nem mindenki vevő a Farrelly testvérek helyenként igencsak vaskos humorára, de senki sem állíthatja, hogy történeteiknek nincs szíve, sőt! A gonosz humorú író-rendező testvérpár mindig is az elfogadásról, a különbözőségről készített filmeket, és a vicces című Én és én meg az Irén – ami egy De la Soul szám kifordítása – és ezt tanítja. Hőse a maffia elől menekülő Irén, akinek két védelmezője is akad, a szelíd, végtelenül jóindulatú Charlie és a mocskos szájú, gátlástalan Hank. Mindketten a Rhodes Island-i rendőrség járőrei, sőt, ugyanazon ember két énjéről van szó. és a skizofrénia ritkán volt olyan vicces, mint itt. Jim Carrey élete talán legjobb formáját hozza, a szemünk előtt tizedmásodpercek alatt képes váltani a két hasadt személyiség között. Ehhez asszisztál remekül Zellweger, aki hol ártatlan, megvédendő leány, hol ügyesen lavírozó asszony, hol szerelmes nő, de végig kapkodnia kell a fejét, hiszen Charlie és Hank rengeteg meglepetésre képes. A dologhoz hozzátartozik, hogy a Carrey-Zellweger páros már csak azért is működött olyan jól, mert a forgatás alatt a két főszereplőnek sikerült összejönnie, és 18 hónapig együtt is voltak, ami Hollywoodban sok idő.

 

Bridget Jones naplója (2001)

Mit is mondhatnánk még el minden idők egyik legsikeresebb romantikus vígjátékáról, ami tipikusan angol létére meghódította az egész világot? Nem sokat! Legfeljebb annyit, hogy kisebb csoda, hogy Renée Zellweger TÉNYLEG bevált a kifejezetten brit szerepre, amiből mi, Udvaros Dorottya szinkronhangjához szokott magyar nézők aligha érzékelhettük azt a részt, hogyan sajátította és adta vissza a tökéletes helyi akcentust, azt viszont láttuk, hogy úgy 15 kiló pluszt felszedve, hatalmas nagymama bugyiban is képes volt mind Colin Firth, mind Hugh Grant fejét elcsavarni és a maga csetlő-botló modján egy tisztességes karriert felépíteni. A folytatásoknak már kevésbé hittünk, de ez teljesen más tészta, ahogy az a kérdés is, hogy tényleg megért-e ez a kedves, könnyed alakítást egy Golden Globe és Oscar jelölést. Szerintünk annyit azért nem ért.

 

Chicago (2002)

Bár a Bridget Jones réven ekkor már közismert volt – a forgatás kezdetén még nem mutatták be a filmet, de már tudni lehetett, hogy nagy durranás lesz -, Rob Marshall rendező mégis komoly kockázatot vállalt, amikor Roxie Hart szerepét Zellwegerre osztotta több száz jelölt közük. A színésznőnek ugyanis semmiféle tapasztalata nem volt a musicalek terén, de úgy általában a zenéhez sem volt sok köze – ellentétben partnerével és ellenfelével, a másik főszereplő Catherine Zeta-Jonesszal vagy a férfi főszereplő Richard Gere-rel. Renée azonban meghálálta a lehetőséget, elképesztő energiákat ölt a felkészülésbe – fizikailag is jócskán átalakult, ami az egész alakos képeken jól látszik -, és mint kiderült, van érzéke a tánchoz és az énekhez, vagy legalábbis el tudja velünk ezt hitetni. A jazzkorszak baromi jól állt neki, akárcsak a kétszínű börtöntöltelék színésznőcske megformálása, az eredmény pedig a második Oscar-jelölés és egy SAG, illetve Golden Globe díj volt.

 

Hideghegy (2003)

Megpróbálom elképzelni, hogyan adhatta el a film ötletét Zellweger ügynöke a színésznőnek: „Anthony Minghella egy nagyszabású történelmi filmet rendez, ami a polgárháború idején játszódik, és arról szól, hogy Jude Law minden borzasztó akadályt legyőzve hazatalál gyönyörű szerelméhez. Mondjuk a női főszerepet odaadták már Nicole Kidmannek, de volna itt még feladat. Például eljátszhatnád az iszákos Brendan Gleeson tenyeres-talpas lányát, akinek vörös képe van, és úgy öltözködik és beszél, mint egy csavargó, de sokat segít Kidmannek!” Akárhogy is volt, Zellweger tehetségét dícséri, hogy ebből a mellékszerepből a legtöbbet hozta ki, és a csirkék nyakát kicsavaró, a történetbe csak viszonylag későn belépő Ruby Thewes egyenrangú szereplő lett a többiek mellett. A jutalom egy Oscar-díj lett a legjobb mellékszereplő kategóriában és hozzá egy Golden Globe-díjacska.