Rés a falon - Adás

Mi maradna az életünkből, ha hirtelen elsötétülne körülöttünk valamennyi képernyő? Ha rejtélyes okokból többé nem zsibbadhatnánk a tévé előtt, ha nem maradnának működőképesek a számítógép-monitorok, ipari tévék? Vranik Roland új filmje nem mutat okot - egy kész helyzetből startol.

Az Adás kiindulópontját egy BBC-sorozat jelentette, melyben egy családtól megvonták a televíziót: Vranik a família fokozatosan megkergülő tagjainak történetétől megérintetten hozta létre Barta Andrással a film forgatókönyvét: a történethez - Ágh Márton ötletére - a Fekete-tenger parti Constantát választották (nagyszerű) helyszínül.

Nem tudunk meg semmit az előzményekről, s csak keveset a következményekről: az Adás nem klasszikus, szabályos utópia, nem katasztrófafilm. Nem látunk egy teljes társadalmat kutyaszorítóban. Egy család tagjainak és szűk környezetének napjai során szembesülünk e hiányállapottal, mely a filmben nem tölt be egyeduralkodó szerepet. Már csak azért sem, mert fokozatosan kiderül: a tengerparti városban - s feltehetően a környező vidékeken is - áram sincs és nincs víz sem: de mintha ezt kisebb kín volna megélni. A vészhelyzetre utcákon, hajókon felhalmozott monitor-halmok, szobasarkokban felgyülemlett ásványvizes flakon-kazlak utalnak. Egy sarkon hosszú, türelmetlen sor áll egy mozi előtt, ahol - feltehetően alternatív áramforrással - még él a kép. A Constantai helyszínek egészen varázslatosak: ki a városban még nem járt, hosszan találgathat, hol járhatunk, ahol, mintha a Rákóczi út végén állna hatalmas, tengerparti kikötő, ahol ódon bérházak mögött, elegáns villasor gondozott utcájának végén ott a tenger végtelen kékje. Három testvér, a Winklerek napjait követhetjük nyomon: Henrik (Terhes Sándor remek alakítása) a televízió fehér zaja híján képtelen elaludni, naphosszat háza ablakában áll. Így lesz szemtanúja suhancok brutális támadásának, kik Júlia (Wéber Kata) autóját kaparintják meg, a vérző lányt sorsára hagyva a férfi elegáns, tengerparti háza előtt. Vilmos, a másik testvér (Rátóti Zoltán) feleségével (Kerekes Éva), a költöztetésre ítélt, helyi öregotthon alkalmazottjával, és két kislányával a közelben él. Vilmos egy veszekedés hevében megüti feleségét, aki a házfalnak csapódva szörnyethal. Az élettelen testet a legfiatalabb testvérrel, Ottóval (Hajduk Károly) hármasban hantolják el, sietve a kert szegletében.

Nem véglényeket látunk, akik rendesen félnapokat töltenének a tévé előtt tespedve - bár függőségük, és a hiány okozta kín, a sóvárgás többször előkerül beszélgetéseik során.
A város, melyben élnek, szinte teljesen kiürült. Modern és meglehetősen fejlett környezetben a szükségállapot riasztó képeit láthatjuk: hiánycikk a hús, s bármilyen friss élelmiszer - a tenger által bőségesen ontott halat kivéve. Az emberek "visszavadulnak": a minden lakásban profán szentély legfontosabb kegytárgyakként elhelyezett, tulajdonosaikat cserbenhagyó képernyők tövében, beszélgetéssel ütik agyon az időt. Az utcán alkalmi vágóhíd működik, járókelő alig: aki akart, s tehette, már elköltözött, az asztalokon gázláng sistereg. Éjjelente csend van és sötét. A tenger horizontján hatalmas, lehorgonyzott hajók ringanak. Tágas köztéren (ez pont egy budapesti helyszín) elveszett rokonaik fotóit, hazaváró üzeneteket ragasztgatnak ki ezrével a helyiek. Vilmos két kislánya is eltűnik napokra, apjuk végül egy félbehagyott építkezés innen-onnan összehordott lomokkal teli lakásában talál rájuk.

Lassú, gyönyörű képekben gazdag (operatőr: Pohárnok Gergely) film az Adás. Tempója olykor veszélyesen visszavétetik. Izgalmas ez a hiányos utópia: a kialakult helyzet okaira semmiféle választ nem kapunk, csak a hatásait, az egyes emberre és a közösségre kiható következményeket látjuk. A kínlódva keresett, alternatív bódulatra vadászó, a tétlenségre ítélt egyén mindennapjaival ismerkedhetünk. Vranik azonban soha, egyszer sem mutatja szánalmas hülyének a mindennapi narkotikuma nélkül maradt embert. Ízlelgeti ezt a pusztulás különös formájára ítélt, megzavarodott közeget. A film végén az egyik testvér az általa korábban a villa-kert végébe saját maga felhúzta, a tengeri horizontot teljesen kitakaró téglafalat bámulja. A falra tévéképernyőnyi lukat vágott. A táj, a hatalmas víz az új, alkalmi mozi. A kamera kívül kerül az udvaron. Ugyanabban a kivágatban most a kertet, a benne időzőket látjuk. Ha nincs más: a valóság is jó lesz.