Igazán izgalmas távol-keleti csemegét kínál Takashi Miike Arany Oroszlánra jelölt stílusgyakorlata, a spagettiwesternek és Akira Kurosawa előtt tisztelgő Sukiyaki Western Django.
Hála Istennek a film egy percig nem veszi magát komolyan, de hát hogy is tehetné, ha már az első képkockáján feltűnik Quentin Tarantino... Stilizált háttér előtt gyilkos humorral indít Takashi Miike westernje, s bár a humor és a remek ötletek végigkísérik a filmet mindez azonban igazi történet hiányában nem tud lekötni két egész órára.
Az alaphelyzet roppant egyszerű. Magányos hős (Hideaki Ito) érkezik a városba, ahol két rivális banda harcol a még meg sem talált kincsért. Mind a vörösök, mind a fehérek szeretnék megnyerni maguknak a harcost, aki viszont végül a város két női lakosa (Kaori Momoi és Yoshino Kimura) mellé áll. Ez persze nem tetszik senkinek, és pillanatokon belül elszabadul a pokol.
Miike - aki a forgatókönyvet is jegyzik - egész jó kis csapatot verbuvált össze a filmhez, Quentint nem kell bemutatni, ismét sikerült magából a szó legjobb értelmében hülyét csinálnia. Hideaki Ito tökéletesen hozza a rezzenéstelen arcú magányos hőst, Koichi Sato pedig a kissé ütődött vörös vezért. A női főszerepben az Egy gésa emlékirataiból ismerős Kaori Momoit láthatjuk, akiről azonban nehéz elhinnem, hogy a vadkelet legjobb fegyverforgatója lenne. A leggyengébb pont a fehérek vezérét játszó, egyébként igen szép vonásokkal bíró Yusuke Iseya, aki alakításával felidézte bennem az általános iskolai amatőr színjátszókör hangulatát.
A Sukiyaki Western Django vidám film, ami némi kis csiszolással klasszikussá is válhatott volna.
