A Felpörgetve nem igazi autós film. Pedig nagyon annak látszik: szereplői autóversenyzők, kilencszáz lóerős gépeket hajtanak, majdnem négyszázzal futják a köröket. Csak valahogy nem érzed, hogy a film készítői valóban szeretnék az autókat és a száguldást. A rendezőt egyedül a külsőségek ragadták meg, a látványos kerékcserék, a nagy borulások, meg az, hogy a pilóták számítógépes programokkal gyakorolnak. A versenyzésről láthatólag fogalma sincs, a futamot szerinte az nyeri, aki több gázt ad - így nagy rejtély, hogy a sok elszánt versenyző miért nem egyszerre ér a célba. Arra persze ügyeltek a készítők, hogy a film mindenhol eladható legyen: bár a Felpörgetve olyan versenyzőkről szól, akik az Amerikában népszerű CART-sorozat futamain indulnak, a karakterek mégis ismerősek. A Brandenburg nevű német például gyanúsan Schumi-szerű jelenség, a szigorú Carl Henry pedig, aki tolószékből irányítja gárdáját, Frank Williams Forma-1-es csapattulajdonosra emlékeztet. A legnagyobb nézőcsali persze nem pár ismerős versenyző vagy száguldó autó, hanem a húzónév, a producer-forgatókönyvíró-szereplő Sylvester Stallone.
A markáns arcélű színész ezúttal unterman, a háttérben tesz-vesz. Egy bizonyos Joe Tantót alakít, aki visszatér az aktív versenyzéshez, hogy csapattársként segítse egy fiatal tehetség karrierjét. Nem mondhatnám, hogy Stallone rosszul játszik, mert nem játszik egyáltalán. Eszköztárába csupán egy mosoly, egy komor nézés és egy talányos tarkóvakarás tartozik. Játék helyett önmagát adja, atyáskodva prédikál, tanácsokat ad, és mondatokba sűríti nem túl bonyolult életfilozófiáját. Stallone nem tud elszakadni híres filmjének motívumaitól: a fiatal Jimmy ugyanúgy önbizalomhiányban szenved, mint egykor Rocky. Retteg a hidegvérű Brandenburgtól, mint a Stallone játszotta Rocky rettegett hajdan a bokszbajnok Apollótól. Joe jön, és lelki segélyt nyújt, a kitartásról és az akaratról beszél, mindent rendbe rak, mellesleg felszed egy nőt. A világ legklasszabb fickója, teljesen érthetetlen, miért sugdosnak arról a boxutcában, hogy ez a sármos tag elrontotta az életét. Remekül érzi magát, a versenyzés is megy neki, ha akarna, még futamot is tudna nyerni. De ő már nem a dicsőségért hajt.
Renny Harlin rendező, attól eltekintve, hogy dunsztja sincs az autókról, és a sovány forgatókönyvvel nem tud csodát tenni, képileg érdekes filmet csinált. Látványos a sok vágás, a rengeteg premier plán, amely egy viszonylag szimpla arckifejezést is hatásossá tesz. Til Schweiger visszafogott játéka jelentőségteljessé teszi a szótlan Brandenburgot, Kip Pardue jól hozza a bizonytalan, de eleven Jimmyt. A tolószékes csapattulajdonost Burt Reynolds játssza, teljesen elhiszed neki, hogy mindene az autózás. Főleg, ha emlékszel a Smokey-filmekre, melyekben a fiatal Reynolds egy 300 lóerős Pontiac-kal hasított. Harlin vizuális művészetének csúcsa - második helyre szorítva a közelről felvett gázbowden látványát - a szép Estella Warren megörökítése. A szőke topmodell arcán a kamera minden vonzó pórust feltérképez. Jó kocsik, bomba nő, Stallone - mindez pont elég ahhoz, hogy kicsit kikapcsolódj, aztán úgy menj haza, mintha mi sem történt volna.
