Van olyan, amikor az ember arra kényszerül, hogy elölről kezdjen mindent. Új életet indít valami új helyen, ahol teljesen ki tudja zárni magából a régi énjét, a régi életét. Az ilyen újrakezdéshez szükséges egy jó menedék. A Csokoládé és a Lazacfogás Jemenben, meg a most is a mozikban futó A hipnotizőr rendezőjének Menedék című új filmjéből azonban kiderül: nincs biztos búvóhely, a múlt mindig kísérteni fog.
Katie (Julianne Hough) menekül. Zuhogó esőben száll buszra, talán maga sem tudja, merrefelé – voltaképpen mindegy is, csak el innen! Aztán, ahogy a háta mögött maradnak a kilométerek, lassan megnyugszik – amikor pedig egy kedves kikötőváros megtetszik neki, szívfájdalom nélkül lemarad a buszról, és ottragad. Keres munkát, kibérel egy házacskát, és hagyja, hogy a gyönyörű vidék, az új meló és otthon varázsa átmossa a lelkét – hátha elfelejti a borzalmakat. De hamar megtapasztalja, hogy ez nem ilyen egyszerű. Az első gond az, hogy az előző életében szerzett lelki sebek megakadályozzák, hogy normális kapcsolatokat alakítson ki másokkal. Amikor pedig mégis sikerül egy sármos özveggyel és tündéri gyerekeivel összemelegednie, akkor az egész idillt veszélybe sodorja egy kísértet a múltból…
A történet magva nem lenne rossz, az új identitás keresése és ütköztetése a régivel mindig jó téma. De sajnos a Menedék esetében a megvalósítás szörnyen banális ráadásul banális hibákkal megterhelve. Annyi-de-annyi ilyen filmet láttunk már, amiben a múltját titkoló lány (vagy fiú) szerelmes lesz egy idealisztikus partnerbe, láttuk már a csetlés-botlásokat, kívülről tudjuk, hogyan fognak besegíteni a tündéraranyos kisgyerekek a románcba, és azt is tudjuk, hogy mi történik majd, ha bekövetkezik az elkerülhetetlen lelepleződés… És igen, még a "nagy csavart" is előre tudjuk – és reménykedünk, hogy mégsem az lesz, amit gondolunk, és mégsem erőltetnek bele az amúgy is eléggé műanyagszagú történetbe még egy ilyen átlátszó klisét.
De végül minden úgy alakul, ahogy annak egy ilyen filmben alakulnia kell, semmit sem kap a képzeletünk – annál többet a rózsaszín dolgokért dobogó szívünk, már ha szeretjük a cukormázas románcokat. A romantikus szappanoperákat kedvelők – vagy legalábbis az a célközönség, akik a realitással szemben nem támasztanak magas igényeket, ellenben erős, de világos vonalak mentén sugárzó érzelmeket várnak el egy ilyen alkotástól, és nem zavarja őket az sem, ha egy-egy fordulatot ezredszer is elsütnek – ugyanis egész jól fogják érezni magukat. Mert igaz, hogy a tévécsatornák közt zongorázva gyakorlatilag bármikor rábukkanhatunk valami hasonló filmre – de a Menedék azért az igényesebbek közé tartozik. Szépen fényképezett, az átlagosnál több kedves aprósággal megbolondított romantikus film(dráma), és legalább az elején okoz néhány meglepetést a történetvezetéssel is.
Akik ismerik Nicholas Sparks regényeit (akinek a történeteiből a Menedéken kívül is több film készült már), azok nagyjából tudhatják, mire számítsanak. Ha rajongtak az eddigiekért, ne hagyják ki ezt sem. Akinek viszont a romantikus igényeit ki tudja elégíteni a tavasz, a valóság is, az menjen inkább virágzó fákat nézni, és sétáljon egyet a friss levegőn a párjával.
Értékelés: 5/10
