Valahogy ezek a gengszterfilmek túl sokban hasonlítanak egymásra. A nemrég mozikban futó Amerikai gengszterhez hasonlóan itt is régmúlt, new yorki drogügyletek és a végső leszámolás. Itt is puerto ricói szépség, kicsit azért kevesebb húzónévvel. És legalább annyi izgalommal.
Ez persze meglehetősen szubjektív kérdés. Mert ugye ki Russel Crowe-t szereti, a nyughatatlan gladiátort, ki pedig az igazi nyughatatlant, a sármőr Johnny Cash imitátort, Joaquin Phoenixet. Ő, Bobby Green, a rosszfiú, a helyi lokált vezető, kicsit a kokainba is beleszimatoló csődör. A család fekete báránya. Hiszen mellette igazi kontraszt az örök kitűnő Joseph Grusinsky, akit az egyre karakteresebb Mark Wahlberg alakít. Kár, hogy a paletta még nem elég sokszínű. De majd lesz, ebben bízhatunk. Tehát adva egy testvérpár és egy családi konfliktus, amely megpecsételni látszik a következő pár évtizedet. És adva egy tragikus esemény, amely összehozza a családot. Lévén Bobby félúton a rendőrség és a drogos alvilág között kitűnő téglának tűnik. Itt pörögnek föl az események.
Mert persze az izgalom foka is lehet szubjektív dolog, de ez talán nem az a kategória. A kissé lassúra sikerült bevezető jeleneteket feledni tudnám, bár sokról csak jóval később derül ki, hogy szerepe volt akkor. A film egyharmadát végigásítva viszont új mezőkre tévedünk. Kellőképpen sok lesz a csavar, már a film közepén úgy érezhetjük, na ne, ennek mindjárt vége. Két csavar között pedig izgulunk és gondolkodunk. Ez most miért, ki által és leginkább kinek az érdeke? A nagy végső leszámolás és a nagy végső "szeretlek" sem maradhat el. Noha a két főhős mondja ki, aggodalomra (éppen) azért semmi ok.
Összességében James Gray jó mozit csapott össze, s ami az én véleményemnél többet ér, Cannes-ba is eljutott vele. Harmadik filmjével másodszor. 2000-ben a rendező és a két színész már eljuttatott egy new yorki krimit a francia tengerpartra. Ez volt A bűn állomásai. Tudhat ez az ember valamit.
