Bár Sherlock Holmes megalkotója, Sir Arthur Conan Doyle konkrétan sosem említi, de a kánon 1854. január 6-ra teszi a híres detektív születésnapját. Kicsit kacifántos, de lássuk, hogyan következtették ezt ki! Holmes egyetlen Shakespeare-műből idéz kétszer is (A Négyek jelében és Az üres házban), és ez nem más mint a Vízkereszt, vagy amit akartok. Vízkereszt január 6-ára esik, ráadásul William S. Baring a The Annotated Sherlock Holmes című összefoglaló művében azt írja, hogy A félelem völgyének elején, ami január 7-én, reggel játszódik, Holmes furcsán viselkedik, olyan, mintha másnapos lenne. Szóval lehet, hogy előző nap a születésnapját ünnepelte. 1854-re pedig azért esett a választás, mivel Az utolsó meghajlás című novella 1914-ben játszódik, és ebben úgy jellemzik Holmes-t, hogy egy hatvanéves, magas, sovány férfi. Következzen még pár érdekes részlet az idén 169 éves Sherlock Holmesról, amiket nem Doyle írt, hanem az utókor tett hozzá a deduktív detektív kánonjához.

Külső jegyek

Szinte már el se tudjuk képzelni Holmes-t a vadászsapkája és hajlított szárú pipája nélkül, pedig egyiket se Doyle találta ki. Persze, pipázni már az eredeti történetekben is pipázik, de arról nincs említés, hogy milyen pipát szív (csak arról, hogy a dohányt a kandalló mellett tartja egy perzsa papucsban). William Gillette (1853-1937) színműíró és színész harminc éven át alakította Holmes-t a színpadon.

A hajlított szárú pipa az ő ötlete volt, és pusztán praktikumból választotta ezt a fajtát: az egyenes szárú pipa akadályozta volna a beszédben.

Szintén neki köszönheti a karakter jellegzetes öltözködését: Gillette jelmezének szerves része volt a vadászsapka és kockás pelerin. A BBC Sherlock című sorozatában, melyben Benedict Cumberbatch alakította a címszereplőt, és modern környezetbe helyezték a detektív munkásságát, reflektálnak is erre: Holmes kifejezetten tiltakozik a sapka viselése ellen, melyet kizárólag a média és közönség kedvéért kell viselnie. 

Egyéb jellegzetességek

Guy Ritchie 2009-es Sherlock Holmes-filmjében kissé szokatlan módon a Robert Downey Jr. által alakított detektív elég gyakran keveredik közelharcba. Holmes-t afféle kanapé-filozófusnak ábrázolták korábban, aki pusztán az eszét használja, hogy megoldja a bűnügyeket, pedig már Doyle is megemlíti, hogy kitűnő bokszoló és kardvívó. Ráadásul Az utolsó eset című novellában nem szellemi párbajt vív Moriarty professzorral, hanem egyszerűen csak ölre mennek a Reichenbach-vízesésnél. Tehát nem áll távol a karaktertől, hogy maga küzdjön meg a bűnözőkkel. Azonban annak, amikor Holmes hűséges társát, Watsont cukkolja a következő szavakkal: “Pofonegyszerű, kedves Watsonom!”, nyoma sincs Doyle-nál. A fordulat szintén William Gillette leleménye, és ennek alapján kapta a címét a CBS Sherlock és Watson sorozata, amely angolul Elementary, utalva az idézett mondat eredetijére: “Elementary, my dear Watson”. Ebben a szériában Jonny Lee Miller játssza a detektívet, és egy női Watson szerepel Lucy Liu alakításában.

Barátok és ellenségek

Viszonylag kevés a visszatérő karakter Doyle sztorijaiban, ezeket viszont előszeretettel alakították a későbbi feldolgozások. Holmes-ra és Watsonra általában úgy tekintünk, mint két agglegényre, pedig

a derék doktor már a második regényben, A Négyek jelében szerelmes lesz, és megházasodik.

Watson (Jude Law) közeledő házassága Guy Ritchie filmjében is fontos szerepet kap, a Cumberbatch-féle Sherlock sorozatban pedig önálló történetszállá növi ki magát az újdonsült feleség kiléte. Itt kell megjegyezni, hogy a BBC sorozata, melyet Mark Gatiss és Steven Moffat készített, számtalan ponton forgatja ki, értelmezi újra a kanonizált történeteket. Watson (Martin Freeman) esküvője például A hármak jele című epizód központi eseménye, utalva A Négyek jelére, melyben a doktor megismerkedik jövendőbeli feleségével. Maga a hűséges doktor a Sherlock és Watsonban megy át legnagyobb változáson, ugyanis itt nőként jelenik meg, Joan Watson néven.

Holmes legnagyobb riválisa, a “bűn Napóleonja” James Moriarty professzor, akit a legtöbb feldolgozás igazi, ördögi antagonistaként ábrázol, akiről kiderül, már régóta a mozgatja szálakat, és számtalan, korábbi bűncselekmény mögött ő áll. Ez részben már Doyle-nál is megjelenik, ám elsősorban Holmes szavaiból értesülünk arról, mekkora gazember ez a Moriarty:

“Lángész, filozófus, igazi elvont gondolkodó. Elsőrendű elme. Mozdulatlanul ül, mint a pók a háló közepén, de ennek a hálónak ezer szála van, és ő pontosan ismeri minden szálnak minden rezdülését”

– mondja róla Az utolsó eset című novellában, és kifejti, hogy évek óta gyanakszik arra, hogy több, egymástól független bűnügy valójában összefügg, és egyetlen bűnszervezet áll mögötte. A professzor viszont mindössze két történetben szerepel: a már említett Az utolsó esetben, amiben Sherlock végez vele, és A félelem völgyében, amely bár utána íródott, de előtte játszódik. Doyle tehát nem dolgozta ki olyan részletességgel a karaktert, mint ahogy azt a későbbi adaptációk tették. Az egyik leginkább szöveghű sorozat, a brit Granada Television által készített feldolgozás, melyben Jeremy Brett alakította a detektívet. De még itt is kicsit alakítani kellett az eredeti sztorikon, hogy valamennyi súlyt adjanak Moriarty karakterének: a Vöröshajúak klubja című epizódban az eredeti bűnügyet úgy mutatják be, mintha amögött is a professzor állt volna, hogy megalapozzák a következő részt, melyben Holmes és Moriarty összecsap. Az egyik legkidolgozottabb Moriarty a BBC Sherlockjában látható: a karakter nem csak remekül meg lett írva az eredeti jellemzők felhasználásával, de Andrew Scott játéka újabb rétegekkel gazdagítja Holmes nemezisét.

Valahol a barátok és ellenségek közt foglal helyet Irene Adler, akihez Watson beszámolója szerint így viszonyult Holmes:

“Ő volt számára az örök asszony. Mindig csak így emlegette: a Nő”.

A Botrány Csehországban című novellában jelenik meg Adler, a bűnöző, aki éles eszével kivívja Sherlock csodálatát, de mást nem: “No, ne gondolják, hogy beleszeretett volna, azt már nem! Az érzelmek – különösképpen az effélék – távol álltak Holmes hűvös, racionális és irigylésre méltón kiegyensúlyozott lényétől. Tökéletes volt mint okfejtő és oknyomozó masina; művészi fokon művelte a mesterséget - ámde a szerelmes férfi szerepe hiányzott a repertoárjából”.

A legtöbb feldolgozás mégis visz némi szexualitást Sherlock és Irene kapcsolatába.

A Guy Ritchie-filmben (Rachel McAdams) és a Cumberbatch-féle Sherlockban (Lara Pulver) egyaránt kacér, intellektuális és egyértelműen domináns. A legelrugaszkodottabb talán a Sherlock és Watson Irene Adlere (Natalie Dormer), akiről kiderül, hogy valójában ő Moriarty professzor. 

Visszatérő karakter még a Baker Street 221/B főbérlője, Mrs. Hudson és a Scotland Yard nyomozója, Lestrade felügyelő, ám ezek a karakterek nem mentek át jelentős változáson.

Testvér(ek)

Az eredeti történetben Sherlocknak csak egy bátyja van: Mycroft Holmes, aki a brit kormánynak dolgozik. Dedukciós képessége és intelligenciája még Sherlockén is túltesz, ám szabadidejét inkább a Diogenész klub nyugalmában tölti. Mycroft többé-kevésbé úgy jelenik meg a feldolgozásokban, ahogy megismerjük abban a néhány novellában, amiben szerepel (A görög tolmács, A Bruce-Partington-tervek elrablása, Az utolsó eset). Ami viszont idővel megváltozott, hogy

a Holmes-fivérek kibővültek egy lánytestvérrel.

A BBC féle Sherlockban Eurus Holmes (Sian Brooke) egy szuperintelligens, ám labilis elmeállapotú zseni, akit bezárva tartanak: ő a negyedik évad antagonistája. A Netflix Enola Holmes-filmjeinek középpontjában – melyek Nancy Springer ifjúsági regényei alapján készültek – viszont egy húg áll (Millie Bobby Brown), aki örökölte bátyjai dedukciós képességét, és igyekszik önállóan is helyt állni a bűnüldözésben. 

Függőségek

Holmes az eredeti művekben két szenvedélynek is hódol: pipázik és kokaint fogyaszt. Érdekes megfigyelni, hogy

miként tűnnek el, vagy kapnak más hangsúlyt ezek, ha kronologikusan nézzük az adaptációkat.

A Jeremy Brett-féle feldolgozásban a pipa folyamatosan jelen van, és a kábítószerfogyasztásra is többször utal a sorozat, igaz csak a használt fecskendőt és Watson rosszallását látjuk. Guy Ritchie Sherlockja ugyan pipázik, de a kokainra csak utalást találunk: Watson egy helyütt megjegyzi, hogy amit Holmes iszik, azt szemműtétekhez szokták használni. A BBC Sherlock-sorozatában Benedict Cumberbatch épp leszokóban van a dohányzásról: előszeretettel szívja be mások cigarettafüstjét, egyszer még egy szálat is elszív, de a klasszikus “három pipás problémát" itt már három nikotin tapasz segítségével oldja meg. A Sherlock és Watsonban pedig Holmes és Joan Watson kapcsolata kezdetben épp a detektív korábbi kábítószerfüggőségéből adódik: a doktor segít neki a rehabilitációban.

(via Jörg von Uthmann: Gyilkosok ​és detektívek, Sir ​Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története, I hear of Sherlock everywhere)