A nyelvi neologizmusok - vagy inkább szokatlan szókapcsolatok - egyike a napjainkban gyakran használt "megélhetési bűnözés" kifejezés. Akkor használják, ha valaki azért lop, csal, tör be, követ el a súlyos devianciákon még innen eső stiklit, mert nincs állása, jövedelme, netán lakása, mégis talpon akar maradni, esetleg még gondoskodnia is kell valaki(k)ről. Sajnos egyre több az ilyen eset. Nemcsak nálunk, másutt is, ahol a munkanélküliség nő, az életnívó csökken.
Könnyű erre azt mondani: segíts magadon, az Isten is megsegít, meg hogy a nyomorúság senkit sem jogosít fel mások vagyonának megdézsmálására. Mindazonáltal tény: legális módszerek is léteznek az elesettség enyhítésére. Ebből a felismerésből fakadt Peter Cattaneo alkotása, az Alul semmi - egy film, amelyik végre nem terrorizmusról és földönkívüliekről, szuperlényekről és elnökökről szól, hanem a mai valóság súlyos gondjairól, a hétköznapok tragikumáról és komikumáról, s bár a cselekmény színhelye Sheffield, a hatalmas angol iparváros, a konfliktusokban, illetve szituációkban a mi szűkebb terrénumunk feszültségei is fölsejlenek.
Hat elbocsátott acélgyári munkás különös ötlet megvalósítására szánja el magát. Ők is elmehetnének ezt-azt elcsórni (néhányan közülük meg is teszik), de nem jellemző rájuk a dühös agresszivitás. Ehelyett - noha férfiak a szereplők, bár nem Adoniszok, még csak nem is sugárzóan fiatalok, akad a csapatban vénecske, túlsúlyos - vetkőzőbrigádot alakítanak. Tulajdonképpen meglepő, hogy dallal-tánccal kísért produktumaikra akad vevő (a teremben, ahol fellépnek, főleg éltesebb nők visítoznak a nézőtéren). A példa szerint meg élhetési sztriptízzel is lehet védekezni a megalázó kirekesztettség ellen.
Az Alul semmi természetesen nem a "fiúk" szemérmes gatyaletolása miatt érdekes, a felvevőgép altesti tájakon nem nagyon bóklászik. A témában más érdekes igazán: a vállalkozás megszervezésének ellentmondásossága, az ingatag sorsok háttere, a családi és egyéb kapcsolatok hajszálrepedései. Uberto Pasolini producer (a neve önmagában is bizalmat ébresztő!) így határozta meg szándékát: "Olyan filmet akartam csinálni, amely azt a problémát boncolgatja, honnan veszik a saját maguk újrafölfedezéséhez szükséges energiát az emberek - elsősorban a munkanélküliek - egy olyan világban, ahol a férfiak társadalomban betöltött szerepével kapcsolatban egyre több a kérdőjel. A film a remény, a humor és persze az optimizmus szószólója is egyben, amelyek mindegyike akár az élet legkritikusabb pillanataiban is jelen van." Az alkalmi team vezére, Gaz elvált férj, erős apakomplexussal. A lapátra tett művezető, Gerald otthon nem meri bevallani, hogy racizták. Lomper már-már feladja, családi gyász is éri. És így tovább, nincs a hatos fogatban egyetlen kiegyensúlyozott személyiség sem. Szövetkezésük, eszmélkedésük ábrázolása azonban hiteles. Néhány epizód a megengedhetőnél talán szentimentálisabb, ám lélektanilag valószerű és keserű humorral van átitatva. Peter Cattaneo rendező tükréből lelki sztriptízre vállalkozó hősök néznek vissza ránk.
Bizonyos értelemben terápiás receptet kínál az alkotás. No nem azt, hogy testünk mutogatásával keressük meg kenyerünket - attól tartok, az ilyesmi nem válna be mifelénk, hiszen, mint hallom, a szép fiatal nők kirakatának mondható peep show-k sem virágzanak -, hanem másvalamit: miképpen lehet regenerálódni s visszanyerni megingott önbecsülésünket. A film iróniája simogató, vaskos frazeológiája pedig szinte elengedhetetlen a realisztikus hangulatok megteremtéséhez, magyarításuk ugyancsak fantáziadús. Tüzes zene festi alá a jeleneteket. A színészek közül Robert Carlyle a legvehemensebb. A reklámanyagokon - újabb szokás szerint - nem tüntetik fel a film nemzetiségét. Kár. Az Alul semmi a legeslegújabb angol hullám darabja, még ha amerikai pénz is fekszik benne. Testvérével, a nemrég bemutatott Fújhatjuk!-kal arról tanúskodik, hogy a szigetország művészei a vásznon igyekeznek végképp eltörölni a múltat: a szakadt népséget többre becsülik a szalonok előkelő vendégeinél.
