Telefonon bonyolódik kapcsolatba két magányos nagyvárosi (negyvenes) szív. A kérdés, hogy az elmondott szavak kiállják-e a valóság próbáját. A Szűz vonalban középszerű, a hangokra épülő "antimozi", két jó főszereplővel.
Tizennyolc éves gyökerek
A Szűz vonalban című film a hét éve meggyilkolt holland filmes, Theo van Gogh (Baby Blue, Az interjú, Behódolás, Cool!, 05.06. – Az összeesküvés) 06 című, 1994-ben készült művének az újragondolása. Sajátos függetlenfilm, minimális cselekménnyel, meghatározóan: belső felvételekkel, egy érzelmi (érzelmes) duett, humorral fűszerezve. A New Yorki magányos negyvenesek párosa John Turturro és (a való életben is társa) Katherine Borowitz megformálásában jó, annak dacára megszeretjük őket, hogy túl sok és ütős poénok nélküli a szövegelés.
Közbevetve: a film öl
Theo (Theodoor) van Goghot 47 évesen Amszterdamban ölték meg muzulmán szélsőségesek. A 2004-ben elkövetett brutális tettüket – a híres holland festő műkincskereskedő testvérének ükunokáját először megszurkálták, majd belelőttek, végül elvágták a nyakát – azzal indokolták, hogy a szókimondó újságírónak, filmrendezőnek és "hivatásos" provokátornak az iszlámellenes nézetei miatt kellett meghalnia. A gyilkosság elkövetőit Theo van Gogh megosztó munkásságában különösen a Behódolás című, félig fikciós, félig dokumentarista kihívó alkotása sarkallta, ami nyíltan elítélte a tradicionális iszlám társadalmakra jellemző nőellenes erőszakot és elnyomást. A film nyitójelenetében egy áttetsző csadort hordó pucér nő könyörög Allahnak, majd négy feleség beszél a szenvedéseiről. A vetítést követően halálos fenyegetést kapott mind a rendező, mind Ayaan Hirsi Ali, a film forgatókönyvírója.
Függetlenek
[img id=343663 instance=1 align=left img]Michael Di Jiacomo rendező-forgatókönyvíró tizenhárom évvel debütáló rendezése, az Animals with the Tollkeeper című függetlenfilmje (amiben szintén játszott John Turturro – meg Tom Roth, Rod Steiger és Mickey Rooney) után készítette el a második nagyjátékfilmjét.
A nem hollywoodi amerikai mozgóképek egy része minimalista felfogásban születik. A csekély büdzsé kevés helyszínt és szerény látványvilágot enged. Azonban ez nem baj. Aki gúzsba kötve jól táncol, azaz a kényszerítő körülmények közepette jó filmet készít, aminek alfája és ómegája a remek, első osztályú párbeszédekből építkező forgatókönyv, annak később nyert ügye van. Nevet – és pénzt szerez pályája folytatásához, vagy csak "szimplán" beírja magát a hálás filmemlékezetbe. Gondoljunk Kevin Smith indulására (Shop-stop, Comic strip – Képtelen képregény, Dogma), Paul Austerre (Egy füst alatt – Beindulva, Lulu a hídon), Tom DiCillóra (Csapnivaló), vagy Jim Jarmusch (nagyjából) összes alkotására. A függetlenfilm karcosságával, de akár éppen ellenkezőleg: fegyelmezettségével mindig képes a fősodor megújítására, akár úgy, amiképp a közelmúltban Sean Durkin (Martha Marcy May Marlene) és Debra Granik (Winter's Bone – A hallgatás törvénye) tette: egy-egy nagyszerű, tehetséges színésznővel ajándékozva meg a filmbarátokat, Elizabeth Olsennel, illetve Jennifer Lawrence-szel. Di Jiacomo azonban fádul és fantáziátlanul mesél egy minimál-sztorit. Gyenge scripttel, túlcsorduló dumákkal.
Az unalom öl
Igaz, a Szűz vonalban telefonálós, azaz sokat beszélős vígjátékszerűség. (A holland eredetiben egy szextárs-kereső távszolgálat cicája pistul bele a kopaszodó-pocakos kliense hangjába.) Két elveszett lélek igyekszik szerelemre találni az éterben. A negyven-közepi magányos – és tériszonyos – biciklis futár (Judd Apatow 40 éves szüze óta gyanús, hogy az a fickó, aki kerékpáron bukdácsol, a párkapcsolatokban nem túl járatos), Leroy (Turtorro) egy szexpartner-közvetítő vonalon igyekszik oldani élete ürességét, böngészése során akad a hasonszőrű (negyvenes, magányos, bogaras, agorafóbiás és halrúd-faló) Pattire (Borowitz), akit tárcsáz – és innentől folyton a telefonzsinóron lógnak. Titkaikról, maguknak suttogott ábrándjaikról, múltjukról és jelenükről csevegnek, értelemszerűen egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A kérdés csupán az, hogy a szív dolgaiba mennyire avatkoznak bele a telefonban elleplezett, kisebb-nagyobb hazugságok – tulajdonképpen mindkettő másnak mondja magát, mint aki –, s vajon így össze lehet-e hozni a személyes randevút.
Hangjáték – de Turturro és Borowitz miatt megéri
Di Jiacomo filmje (kétszer) négy fal – plusz közvetlen környezetük, a fura-mogorva szomszédok – között játszódó kamaradarab. S bár mutatkozik némi fanyar humor és érzelmi játék, de a sikerhez, a néző mélyebb együttérzéséhez sokkal, de sokkal érdekfeszítőbb szövegek szükségeltettek volna. A főszereplők a hangjukkal hatnak – igaz, senki sem tud olyan nihilistán, reménytelenül és szívfájdalmasan ülni egy kanapén, mint Turturro –, így az egész film inkább egy rádiójáték benyomását kelti, semmint egy mozgóképét. Turturrónak és nejének, Borowitznak köszönhetjük, hogy a nem egész másfél órás "hangosított érzelmi hullámvasút" nem fúl érdektelenségbe. Miattuk érdemes adni egy esélyt a filmnek.
Kinek ajánljuk?
- Aki kedveli a kamaradarabos, sokbeszédű filmeket.
- John Turturro tisztelőinek.
- Reménykedő negyveneseknek.
Kinek nem?
- Aki parádés nagydumákat vár el egy függetlenfilmtől.
- Aki szereti, ha egy film filmszerű.
- Aki a hollywoodi mozik szerint akar romantikázni.
5/10