Az eddig szinte kizárólag tévésorozatokat rendező Allen Coulter romantikus melodrámája testreszabott jutalomjáték napjaink legnépszerűbb tinibálványának, Robert Pattinsonnak. De miközben ő lubickol a meg nem értett lázadó, az érző szívét tüskék mögé rejtő amorózó szerepében, a néző feszengve fészkelődik székében.
Haragban a világgal
A 21 éves Tyler (Robert Pattinson) méla undorral jár-kel a világban, üzletember apjával (Pierce Brosnan) meglehetősen feszült a viszonya, egyedül kishúgával, a tehetségesen rajzoló Caroline-nal (Ruby Jerins) kedves. Hat éve nem sikerül túltennie magát bátyja öngyilkosságán, ráadásul a történtekért kimondatlanul is rideg, autokrata apját hibáztatja. Miután egy este az igazság védelmére kelve félreértésből lecsukják, kikezd a nyomozó lányával, hogy borsot törjön a rendőr orra alá. A kezdeti játszmából persze szerelem lesz, és idővel az is kiderül, hogy nemcsak ő hordoz feldolgozatlan tragédiát a lelkében: Ally (Emilie de Ravin) édesanyját 10 éve a lány szeme láttára lőtték agyon.
Újrahasznosított, de nem környezetbarát
Allen Coulter (Hollywoodland) filmje tömve van agyonhasznált klisékkel. A családtagját elveszítő, és ezért pszichésen megroggyant, önmarcangoló főhős; bosszúállási célzattal induló, de aztán szerelembe forduló kapcsolat az elmaradhatatlan konfliktussal, amikor az eredeti szándékról tudomást szerez a célszemély; lökött, szarkavaró, de jóindulatú szobatárs, acélos tekintetű, szívtelen apa, aki azért titokban családi fotókat használ irodai képernyővédőnek, és még sorolhatnánk.
WTF?
Mi lehetett az alkotók célja a filmmel azon kívül, hogy a nézők érzelmeinek minden lehetséges módon történő manipulálására, és könnyzacskóik megnyitására törekedtek? Mit akarhattak üzenni? Talán azt, hogy attól menő valaki, ha még hat év után is világfájdalmas önsajnálatban fetreng, és a legkeményebb lázadása az, hogy hivatalos beiratkozás nélkül jár az egyetemi órákra? Vagy azt, hogy egy apát engesztelhetetlenül gyűlölni kell, ha a magasztos, ám általában igen keserves művészlét helyett valami biztonságosabb életutat szán a gyerekeinek? Nem akarom persze védeni a filmbéli apafigurát, mert még Tyler alakjánál is rosszabbul sikerült, szegény Pierce képességeit meg is haladta. Ebből az alapanyagból még nála árnyaltabb alakításokra képes színészek se tudtak volna várat építeni. A többiek (Ruby Jerins, Emilie de Ravin, valamint Lena Olin Tyler anyja, és Chris Cooper Ally apja szerepében) egész jók voltak - különösen Ruby Jerins.
Gombhoz a kabát
De a legdurvább a befejezés volt. Nehéz erről úgy írni, hogy az ember ne lője le a "poént", de azt azért el kell mondani, hogy a végkifejletnek az égvilágon semmi köze nincs a megelőző 110 perchez, azzal semmilyen logikai kapcsolatban nem áll. Egyes egyedül azért vetették be, hogy ez aztán most nagyot szóljon, és az is elbőgje magát, aki eddig következetesen ellenállt a szentimentalista támadásoknak.
Az már a film korábbi szakaszában kiderült, hogy a sztori nem napjainkban, hanem 2001-ben játszódik, amit értetlenül fogadtam, hiszen a történet szempontjából ennek semmi jelentősége nem volt: minden ugyanolyan lett volna 2010-ben is. A végére aztán megoldódott a talány: tulajdonképpen a befejező néhány perc kedvéért csinálták az egész filmet, az első 110 perc csupán ürügy volt - és még csak nem is a meggyőzőbb fajtából. Sajnos azonban épp az ütősnek szánt befejezéssel csapták agyon a filmet, enélkül minden közhelyessége ellenére is erős közepes lehetett volna.
Kinek ajánljuk?
- Robert Pattinson ifjú női rajongóinak: napjaink kedvenc vámpírja ezúttal is dögös - már aki ezt a stílust szereti.
- Aki kedveli Pierce Brosnan repedt fazék hangját.
- Aki imádja, ha megríkatják, még ha sportszerűtlen eszközökkel is.
Kinek nem?
- Aki utálja, ha olcsó, újrahasznosított sablonokkal akarják etetni.
- Akit bosszantanak az arcátlanul hatásvadász elemek.
- Aki szerint nem helyes irány, ha elkényeztetett, pszeudo-lázadó, férfiatlan nyikhajokat tüntetnek fel szimpatikus főhősként.
4/10
