Döbbenet, egy negatív katarzis. Olyan rossz, amilyet egész életében ritkán lát az ember.
A görög flotta maradványa Szalamisznál várja a halált, míg a hegyeken túl Athén ég; ilyen erős képet lehetetlen elrontani, és mégis sikerült. Az ember térdre esik Noam Murro rendező előtt: egyedülálló teljesítmény, amit alkotott.
A 300 – A birodalom hajnala sokkélmény. Negatív katarzis, egy megvalósult képtelenség. Olyan rossz, amilyet egész életében ritkán lát az ember. Sötét, idióta, és abszurd. A nyelv kevés a kifejezéshez, látni kell. De ahogy a film leigáz kegyetlen otrombaságával, a szöges csizma alatt fetrengve még sorra vehetjük, hogyan jutott ide, a pokolbéli hülyeség ilyen emberalatti fokára.
Rohad benne a történet. Az első 300-at a faék-egyszerű, de stílusos sztori tette befogadhatóvá. A birodalom hajnala követhetetlen idősíkok között ugrál, az eredeti filmet gonoszul majmolva, bárgyú narrátori teljesítménnyel. Nincsenek csúcspontjai. Nincs ív. Nincs haladás. Nincs előkészítés. Nincs feszültség-keltés. Nincs keret. Nincs semmi, ami történetté tenné ezt az összehányt jelenet-trágyadombot.
És rohadnak a szereplők. Themisztoklész (Sullivan Stapleton) vonások nélküli hulla. Semmi nyoma benne Leonidász király (Gerard Butler) cinizmusának és bátorságának – ami azt illeti, semmi nyoma benne semminek. Töküres. Artemiszia (Eva Green) egyetlen arckifejezéssel játssza végig a filmet szextől halálig, és még azt is rosszul műveli. Gorgó királynő (Lena Hadley) kifordult önmagából, és minden spártai értéket elfelejtett, egyetlen vonása a rosszindulatú gyanakvás. Xerxész (Rodrigo Santoro) – no, ő még Xerxész. Örülj neki. Beteg ragyogása az egyetlen sugár a sötétben.
A szöveg leírhatatlanul borzalmas. A legostobább, legpatetikusabb dialógusok kínozzák a fület, amit valaha – érted? valaha! – filmben hallottál. A szinkron magyarsága kétségbeejtő: vulgár-historizáció modern kifejezésekkel keveredve; ember sose beszélt így, orkok talán, ha valaki életre keltené őket.
És azt hiszed, a látvány megmenti a Birodalmat? Hogy ha bedugod a füled, szándékosan bábunak nézed a figurákat, és nem vársz történetet, akkor legalább kapsz valami vigaszt az eredeti 300 festményszerű szépségéből? Nem menti meg! Nem kapsz! Mert az általában eleve sötétben játszódó jeleneteket kivehetetlenné teszi a 3D-s szemüvegek fényerő-csökkentő hatása. A 300 – A birodalom hajnala még az IMAX óriásvásznán is szürkés-kopottas sötétség volt, néha csak sziluetteket lehetett kivenni – hát sok szerencsét bármelyik moziteremhez!
De nem vesztesz sokat a sötétséggel, mert amit ki lehet venni, azt is a legigénytelenebb kapkodós-vagdosós módszerrel szerkesztették: mire megtetszene egy kép, háromszor is elugrott a kamera. Hacsak épp nem az eredeti 300 belassítós-felgyorsítós trükkjével szórakoznak. De a legtöbbször olyankor is csak a fröccsenő vért mutatják.
Ennyi látszik a harci jelenetekből. Mínusz a 3D-fényerő.
A harci jelenetek egy kaptafára készültek. Semmi kreativitás, mint a 300-ban. A szó szoros értelmében egyetlen fajta mozdulat létezik a filmben: a kardot baltának használó hasítás, aminek nyomán fejek és végtagok, pajzsok és testek szakadnak ketté. Ütés, halál. Ütés, halál! Semmi más! Emberrobotok mészárolnak cukorbábokat gépies mozdulatokkal. Amiből persze az következik, hogy nincs miért izgulni sem, hiszen győzhetetlen kiborgok vagdalkozzák végig a filmet, szépség nélkül, kockázat nélkül, hősiesség nélkül. A 300 eleve túlfokozott tesztoszteron-esztétikája itt átlépte az emberi határt.
És a zene unalmas, és a csaták átláthatatlanok, és semmi tétje az egésznek, és nincsenek érzelmek sem, és a dögvész emészti el az egész filmet, ahogy nézed, és azt kívánod, csak szabadulj ki! Katartikus élmény! Sokk, mint egy baleset, sokk, mintha felpofoznák az agyadat! Maga az iszonyat.
Még mindig nem hiszem el.
