Kissé talán megtévesztő lehet a cím, ugyanis Sophie Scholl magával Hitlerrel sohasem állt szemtől szemben, hogyan is tehetett volna ilyet egy egyszerű diáklány, ám ez semmit sem csökkent érdemeiből. És a filméből sem. Sophie a nemzetiszocialista rendszerrel állt szemben, annak barbár és embertelen lényegével nem értett egyet, az ellen küzdött egy szelíd, de igazságérzettől fűtött diáklány egyetlen erkölcsileg indokolt eszközével, a hitleri rezsim ellen lázító röplapokkal. E röplapok a hatalom által elhallgatott és résztvevő szemtanúk által megerősített tényeket próbálták eljuttatni a hátország mit sem sejtő és nyomorgó lakosságához. A papírlapok a sztálingrádi vérzivatarról adtak hírt, ahol a milliónyi orosz áldozat mellett ugyanennyi német is volt, amelyről a náci propaganda szót sem ejtett. Német földön először szóltak a haláltáborokról, ahová a zsidó lakosságot szállították, és buzdítottak minden jóérzésű németet, hogy a lehetséges eszközeivel vegye fel a harcot a hitleri hatalommal szemben.
Németország napjainkban már túl van az újraegyesítés sokkján, elmúlt az eufória. Lassan kihalnak a második világháború aktív résztvevői is, akik létükkel még befolyásolhatták a háború viszonylag objektív értelmezését, megemésztését az átlag polgárság körében. Ezzel egyenes arányban nő az össznémet lelkiismeret-furdalás, mintha apák bűnéért felelőssé tehetné bárki is a fiúkat. Ez a folyamat a filmekben követhető legjobban nyomon. Bruno Ganz zseniálisan megformált Hitler-figurája esendő, de bűneiért feloldozást nem nyerő, törvényszerűen büntetendő emberré csupaszította a Démont. (A bukás). A Sophie Scholl utolsó napjait feldolgozó alkotás a következő e sorban.
Az elnyomó hatalommal szemben álló törékeny és tiszta lány alakjának ábrázolása hordoz némi veszélyt önmagában, könnyű az egyoldalú pátosz hibájába esni, ezzel talán éppen a szándékolttal ellentétes hatást elérni. Vagy éppen a valóságban is élt hős esetleges árnyoldalainak felvillantásával csorbítani a példaképpé válás esélyeit. A Marc Rothemund által rendezett film Sophie alakjának megidézésekor ügyesen kerülte el eme csapdákat, a lány magánéletéről alig tudunk meg valamit, csupán annyit, hogy szereti Schubert zenéjét, vallásosan nevelték, valamint a vőlegénye a keleti fronton harcol. Sophie gyakorlatilag két órán át néz szemb velünk, XXI. századi fiatalokkal, a filmben a vádlóival, arcán nyoma sincs kételynek, de öncélú heroikus pátosznak se, nincs rajta a hatalom iránti gúny, nincs nyoma tétovázásnak sem. Ha kell, szempillájának rezdülése nélkül hazudik vallatójának, és csak a siralomházban csordul ki a könnye, szüleit meglátva, akik igazat adtak lányuk őrült, de igazságért küzdő, felemelő tettének. Az ártatlan, tiszta, egyenes és ösztönösen igazságkereső diáklány visszafogott, ám mégis nagy erejű és hatásos megformálásáért megérdemelten díjazta az Európai Filmakadémia és a 2005-ös Berlini Filmfesztivál is Julia Jentschet a legjobb színésznőnek járó díjjal.
A film cselekménye két esemény köré szerveződik, az egyik Sophie vallatása, a másik a bírósági tárgyalás. A bevezető képsorokon két szimpatikus fiatalt látunk, Sophie-t és bátyját, Hanst, amint az egyetem kihalt folyosóin a röplapokat szórják széjjel. A hatalom iránt szervilis gondnok azonban nyakon csípi a testvérpárt, és azonnal a Gestapohoz viszi őket. Mohr, a lány kihallgatását intéző rendőrtiszt a vallatás során a náci hatalom mellé felsorakozott kiábrándult németséget személyesíti meg, akik számára tehetség és megfelelő társadalmi helyzet híján csak a náci diktatúra hozhatott felemelkedést. Eredendő bűn hiányában azonban a tiszt a kezdeti arrogancia után majdnem enged a lány természetes igazának, ám végül modern Pilátusként mossa kezeit. A bíróságot elnöklő SS-bíró ezzel szemben már vörös tógájában maga a megtestesült ördög. Eszelősen elüvöltött vádbeszédjének felemelő és katartikus ellentéte Sophie és Hans szavai az utolsó szó jogán. - Most minket ítéltek halálra, de rövidesen ti jöttök! - mutatnak a bírói testületre. 1943 február 22-ét írunk ekkor, amikor Sophie és Hans Schollt a vérpadra kísérik, majd másfél évet, 1944 június 6-ig kell még várni a szövetségesek normandiai partraszállásáig, hogy beteljesedjen Sophie kívánsága. De e filmnek is hála, Sophie Scholl és egyetemista társainak hősies tette példaként szolgálhat az erkölcsi erőben és bátorságban szűkölködő fiatalság számára.
