A forgatókönyvíró-rendező Mark Romanek kilencvenes évek legsikeresebb kliprendezője volt, olyan zenészekkel dolgozott többek között, mint Madonna, Michael Jackson vagy David Bowie. Továbbá számos reklámfilmet rendezett például a Phillips, a Nike vagy a Calvin Klein számára. Ez az első játékfilmje inkább az utóbbiak képi világához áll közelebb, hiszen történetének szálai egy steril fényben úszó nagyáruházban futnak össze. Valahol ott, ahol a tökéletesen elrendezett, csillogó áruk sorfala elindul a végtelenbe, az egyik sarokban áll egy kis fotólabor. Sy Parrish (Robin Williams), a középkorú magányos agglegény vezeti immár tizenegy éve.
Sy megszállottan szereti szakmáját, s számtalan törzsvendége között van egy kedvence, Nina, aki régóta nála hívatja elő családi fotóit. Sy szemében Nina, kisfia és férje a tökéletes boldog családot jelentik, azt, ami az ő életéből mindig hiányzott. Ezért titokban elkezdi gyűjteni fotóikat, s egyre többet arról ábrándozik, hogy a család barátjaként velük éli életét, hiszen a fotók kapcsán életük minden fontos eseményéről értesül. Születésnapok, meghitt pillanatok, mosolygós ölelések hosszú sorát ragasztja ki szobája falára. Ám egy napon épp ezek révén ébred rá, hogy a férj hűtlensége miatt ez a mesés boldogság veszélybe kerül. Régóta kényszeresen a mások életét éli a magáé helyett, s ezen a ponton odáig jut, hogy eldönti, megharcol az áruló apával. A maga módján, fotókkal.
A rendezőt - nyilatkozata szerint - olyan hetvenes évekbeli "magányos hős" filmek ihlették a történet megformálásában, mint például a "Taxisofőr", "A bérlő", s a "Magánbeszélgetések". Filmje megkapóan hitelesen mutatja be a főhőst körülvevő lélektelen munkahelyet - melyben Sy-t főnöke úgy kezeli, mintha csupán egy ember formájú poros berendezési tárgy lenne a higiénikus környezetben -, s Sy otthoni, örökkévalóságnak tűnő egyedüllétét és álmodozásait. A film azáltal válik mindvégig izgalmas élménnyé, hogy jó érzékkel egyensúlyoz egy sérült lélek emberi méltóságának felmutatása és a perverzitásba forduló szeretethiány színről-színre való megjelenítése között. Robin Williams, élete talán legfajsúlyosabb alakítását nyújtja, mikor lemond arról, hogy ezúttal is a tőle régóta megszokott, könnyeztetően humánus figurát hozza. Emellett a "Sötétkamra" nem marad tanulságok nélküli, felületes értekezés a fényképezés természetéről, vagy a művészet és őrület viszonyáról sem. S bár az eredmény hollywoodi sablonoktól cseppet sem mentes, valójában a fogyasztói társadalom látleletét nyújtja egy perverznek bélyegzett emberé helyett.
