Alulöltözött és túlsminkelt tinilányok betyárkodnak, övön aluli poénok és lábszárat dugó ölebek cikáznak a levegőben; Colin Firth és a hol nőnek, hol férfinak maszkírozott Rupert Everett egymáséi lesznek. Sokat mondok, ennyi emléket hagy maga után a St Trinian's - Nem apácazárda című film, mely - mint a beszédes alcím is jelzi - egy mérsékelten konszolidált közegben, pontosan egy rendkívül rossz hírű bentlakásos iskolában játszódik. Az itt (nem) tanuló leányzók egytől egyig a deviáns viselkedés cégéres mintapéldányai, akik tematikus csoportokba verődve (csinibabák, emósok, okostojások stb.) élik társadalmi normáktól mentes, boldog mindennapjaikat. A prominens angol tanintézményeket kifigurázó gondolat ezúttal (is) Ronald Searle karikaturistától ered; szatirikus rajzait számtalanszor feldolgozta már az angol filmipar - hol kisebb, hol nagyobb sikerrel. Az Oliver Parker-Barnaby Thompson rendezőpáros által jegyzett legfrissebb adaptáció egyértelműen az előbbi halmazba sorolható (azt erősíti v. gyengíti), hiába a rakott szoknyák alatt rejtőzködő gépfegyverek és a hallucinogéneket terítő copfos bakfisok minden bája. Az eleinte főként vegetatív poénokból építkező mozi egy idő után szereplői heves jellemfejlesztésébe csap át, ami egyes hősnőknél a lexikális tudás, másoknál a trendi frizura oly várható megjelenésében realizálódik. Mindeközben a némileg elhasználódott sármú Firth és "a milyen volt dívaságom?" felett mélázó Everett rendíthetetlenül járja násztáncát a valószínűleg másról híres angol humor romjain.
