A Rocky Balboa is jó volt, mégis féltem, hogy beégeti magát a lecsúszott mellű és arcú Sylvester Stallone az újabb Rambójával. Minden idők legtöbb halottja és legpatetikusabb mondatai egy filmben. John Rambo is visszakapta nevét.
A moziban mögöttem ülő 16 éves srácoknak nem tetszett, kinevették Rambót, mert nem szenvedték végig vele a hazatérését 1982-ben (Rambo 1. - First Blood), amikor az erdőben kellett megvédenie magát, majd persze akkor sem voltak ott, amikor visszaküldték Vietnámba, hogy mentse meg a bajtársakat, arról nem is beszélve, hogy az oroszok legyilkolása is - az afgán lovasság segítségével - a Süsü, a sárkány igazságérzetével és naivitásával küzdő hősünkre maradt. Nekik ez egy B-film, nekem meg egy csodálatosan koreografált vérözön egy nagy olyan formátumú háborús gondolkodótól, mint Rambo.
Én a fejlődésem kiemelt pillanatában megtanultam, hogy nincs fontosabb a becsületnél, a büszkeségnél és a küzdelemnél, és hogy a rendszer áldozatai vagyunk, mindig megpróbálnak kihasználni minket, de persze nem hagyjuk magunkat. 2007-ben a pozitív üzenetek maradtak, de már nem a rendszer a rossz (nulla Amerika-kritika), hanem a világ, ami menthetetlen. Csak hogy néhány szentenciát idézzek, amivel Stallone mostani szövegének jelentős részét el is árulom, bár a trailerben is benne volt mind: a gyilkolás könnyebb, mint a lélegzés; élj semmiért, halj meg valamiért; nem az országodért, hanem magad miatt gyilkoltál.
Rambo ezt tudja, de amikor a misszionárius csapat eltűnik, akkor Hattori Hanzót megszégyenítő vasgyúró képességeivel elkészíti szablyáját, tegezét és íját, hogy a zsoldosokat kísérve mentse, ami még menthető. Most már nem párducként, hanem elefántként oson az ellenséges táborban, de az ádámcsutka ki van tépve rendesen.
Stallone elkészítette a nyolcvanas évek B-filmjeinek tökélesített változatát, és nem úgy, ahogy Tarantino vagy Rodriguez, akik mindig kicsit viccesnek tartották a korábbi idők kultfilmjeit. A Grindhouse-ban az ilyen fejlövésekből, fröcsögő végtagokból csinálnak poént. Nyolcvan percbe (állítólag 93, de ez nem igaz) belesűríteni ennyi akciót képtelenség, főleg, ha azt vesszük, hogy van egy háromperces hajóút, amikor senki nem hal meg. Micsoda nyersanyag pazarlás. Mondjuk mindent visszakapunk, amikor 10 percig gépágyúzza az ellene hömpölygő ellent.
A Stallone rendezőként megint jó volt: mindent kihozott a folyókkal, dzsungelekkel kiszínezett háttérből, a burmai (helyesebben: mianmari) falu lerombolásához hasonlóan látványos pusztítást Spielberg végzett a Ryan közlegény elején, csak itt nincs érzelgősség meg bátor és hősies Amerika. Itt fejbelövik a gyereket, miközben az anyját hárman megerőszakolják. És ide a dzsungelek Robin Hoodja is későn érkezik: az emberi életeket nem tudja visszaadni, ezért csak a misszionárius lányt akarja kiszabadítani. Pedig veszhetne a disznók kajájaként Julie Benz, mert idegesítően gyenge, mintha direkt csinálná. Bezzeg Stallone!
Neki nem kell játszania, ő maga a nyolcvanas évek legendás poszteralakja, akit mindig emberibbnek tartottam az ősellenség Schwarzeneggernél (lásd a Pusztító vonatkozó jelenetét). Kevés olyan rendezőt tudok mondani, aki két ennyire ellentétes karakterrel, mint Rocky és Rambo is meghatározó alakja tudott lenni a filmgyártásnak. Az underdog, egyszerű Rocky a favicceivel és Amerika igazi hőse, a legendás késével önmagát megoperáló Rambo, akinek az első részben annyi fájdalommal és keserűséggel kellett megküzdenie, mint senkinek a filmtörténelemben (Istenem, amikor könnyezve felüvölt). Most ez már nincs, hősünk beletörődött, hogy szar a világ.
Haverom elégedetlen volt a filmmel, szerinte a Véres kígyók támadása második része volt ez, de szerencsére nem ő írja a kritikát. Problémái: csak lőttek, idegesítően béna egy csomó jelenet, a sztori egyszerűbb, mint bármelyik Rambo. Hősünk szottyadt. Ez utóbbit kikérem magamnak, de tényleg vannak idétlen, felgyorsított jelenetek, mint a Tapsi Hapsiban, és a zsoldosok is a GI Joe-rajzfilmből ugrottak át játszani. És ez a roppant egyszerű, patetikus sztori is fura lehet, de aki mást várt a Rambótól, az menjen Burmába igazságot osztani bicskával.
A film végén Rambo keserű tekintetével végigpásztázza a belekkel, agyakkal, levágott végtagokkal színezett véres-poros tájat, lassan a vállához nyúl, mert lövést kapott. És ezért zseniális a film, mert fel sem tűnik közben, hogy bármi baj is érhetné a gyilkológépet. Csak a lelke nem sérül, mert az nincs neki.
