Ez a csillaghajó már rég elúszott, de a hajdan volt rajongást - mint erről könyvtárnyi látlelet tanúskodik - még a jedik írmagjánál is nehezebb kiirtani. Pedig azok után a pofonok után, amelyeket az új epizódokkal Lucas kiosztott a rajongóknak (azoknak főleg, akik ifjúsági mozibérletes koruk óta hisznek a mesékben), túl nagy tétje már nem volt ennek az eredetileg nem is mozira szánt, rajzfilmes nekiveselkedésnek, mely a klóntörténet kronológiájában a második és a harmadik epizód közé ékelődik. Az a rengeteg politikai cselszövés, szeparatistázás és köztársaságozás, mely az élő szereplős változatok után az animációt is sújtja, körülbelül egy híradó-tudósítás báját kölcsönözte a sorozatnak. Mintha csak Yoda a stúdióból (Jedi-tanács) ide-oda kapcsolgatna a helyszíni tudósítók között: Jó estét a kedves nézőknek, itt Anakin Skywalker, a Tatooinról / Jó szurkolást mindenkinek, itt Obi-Wan a klónszeparatista negyeddöntőről. A meseszövést helyettesítő bolygóközi körkapcsolás régi tünet, aligha A klónok háborúján kell számon kérni, új jelenség viszont a becenevek elszaporodása galaxisszerte. Ennek meg az lehet az oka, hogy a dramaturgia több ponton is feltűnő hasonlóságot mutat a Három férfi és egy bébi című klasszikussal, amely innen nézve ugyancsak egy messzi-messzi galaxisban játszódott. A végére maradt a kulisszatitok: bár nem illik a szakmát (magunkat?) kibeszélni, de a műélvezet során leginkább az foglalkoztatta a kritikus tömeget, hogy vajon hány írás fog ezzel kezdődni: réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban...
