Sting Kennedy Center díjat kapott

  • ZSÉ / PORT.hu

A művészeten keresztül az USA kultúrájára gyakorolt hatása miatt kapta a kitűntetést az énekes. Eddig csak öten kapták meg a rangos díjat ebben az évben.

Sting, a Police zenekar egykori énekese az első nem amerikai díjazott idén. A további négy művész, aki 2014-ben hazavihette a Kennedy Center kitűntetését, Al Green, Tom Hanks, a komikus Lily Tomlin és a ballerina Patricia McBride. A ceremóniát  Washington DC-ben tartották egy gálaest keretében, amelyet december harmincadikán vetítenek majd. Az estén hírességek is fognak zenélni a kiválasztott művészeknek, míg Barack Obama szintén tiszteletét fejezte ki az előadók felé a Fehér házban. Sting így nyilatkozott a díjról: “Tudják angolként megkapni ezt a kitűntetést, nem egyedülálló, de ritka, így nagyon komolyan veszem ezt.” Bruce Springsteen, aki egyike volt a díjátadón zenélő művészeknek, viccelődve hozzátette: “Stingtől úgy érzem magam mint egy zenei neandervölgyi. Mikor egy helyre kerülünk, ugyanazt a vitát folytatjuk le. Ő ragaszkodik hozzá, hogy több mint három akkord van, míg én csökönyösen állítom, hogy nincs.” A díjat a korábbi években olyan zenekarok és előadók vehették át mint a Led Zeppelin, Billy Joel és Paul McCartney.