Mindez roppant ígéretesen hangzott: egy film az Emberek és istenek rendezőjétől, ahol Benoît Poelvoorde és Roschdy Zem a főszereplő, ahol a fél Chaplin család is feltűnik, és ami egy valóban megtörtént, teljesen bizarr hullarablásra épül. Mi romolhatna el?
A bohóc és a csavargó
1977-et írunk, egy bőrkabátos férfi lép ki egy vidéki börtön kapuján valahol Svájcban, megáll, hogy beszívja a szabadság friss levegőjét, mire az őr rászól: Elég a bohóckodásból, tünés innen! Ő Eddy (Benoît Poelvoorde), akit barátja, az algériai bevándorló Osman (Roschdy Zem) vár kint. A szomorú tekintetű, becsületes Osmant megverte a sors: felesége kórházban fekszik, de nincs miből fedeznie a (csípő)műtétjét, okos, ambiciózus kislánya egyetemre menne, de már most közölnie kell vele, hogy erre sosem lesz pénzük. Így történik, hogy amikor a tévében hírt adnak Charlie Chaplin haláláról és hatalmas vagyonáról, Eddy kitalálja, hogy ássák ki és rabolják el Chaplin koporsóját – a színészt Svájcban temették el, itt is élt, miután megvonták amerikai állampolgárságát – és követeljenek érte egymillió dolláros váltságdíjat a családtól. Mivel megtörtént esetről van szó, és mert a két főszereplő/elkövető igazi balfácán, a végkifejlet nyilvánvaló, csak azt kell kivárnunk, miként ér oda Xavier Beauvois rendező.
Drámára cserélt komédia
Ha valakinek nem ismerős Xavier Beauvois neve, ő volna az Emberek és istenek többszörösen díjnyertes rendezője, akinek nyilvánvalóan fantasztikus érzéke van a drámához – és igen kevés a vígjátékhoz, ami két okból is nagy kár. A hírnév ára ugyanis egyrészt vígjáték, másrészt főhajtás Charlie Chaplin előtt, a két főszereplő és a klasszikus chaplini karaktere két oldala: Eddy a bohóc, és a nincstelenség szélén tántorgó Osman a csavargó. Ebben persze lenne fantázia, és a komédia nem zárja ki a dráma jelenlétét, ám a film minden könnyed mozzanatára rátenyerel a nyomorúság és a rendezői szándék, hogy ebből minél többet hozzon ki. Remek példa erre a zene használata: Michel Legrand bombasztikus zenéje több jelenetet is agyonnyom, és nem véletlenül: Beauvois a némafilmek esztétikája előtt hajolna meg, csak nem tudja, pontosan miként tegye ezt a megfelelő hatással és mértékkel. Egy kulcsmomentumban Eddy és Osman a ház előtt, a szakadó esőben vitatkoznak arról, belevágjanak-e a tervbe, a zene pedig egyre erősebb lesz, elnyomva a párbeszédet, míg csak két szerencsétlen flótás hadonászását látjuk. Ez nem vicces – és már nem is drámai.
Szegény színészek
Senkinek kétsége ne legyen afelől, hogy a belga Eddy és az algériai Osman szerepét a belga Benoît Poelvoordére és a marokkói származású Roschdy Zemre írták: Chaplin koporsóját ugyanis egy lengyel és egy bolgár fickó ásta ki, és innentől tényleg csak a történet alapja valós, minden más a rendező kreálmánya. Ami azt illeti, Poelvoorde már évtizedek óta az egyik legjobb belga színész, aki gyakran „rándul át” a francia oldalra, Roschdy Zem pedig generációjának talán legjobb arab színésze, és ha hagyják őket, csodákra képesek. Itt ez ritkán történik meg, sőt, egy ponton Poelvoorde még egy igazi bohócot is kénytelen eljátszani, arra az esetre, ha valaki nem értette volna meg, hogy hőseinkben van valami Charlie Chaplinből – amit aztán védőügyvédjük is tényszerűen megemlít. Pedig vannak szép és hatásos mozzanatok, rendszerint olyankor, amikor a rendező nem akar semmit sem a szánkba rágni: a két barát valami csacska slágerre táncra perdül - Eddy kezdi el, rosszul, de önfeledten rázva, majd feláll az asztal mellől Osman is, aki szögletesen, mackósan és halálos komolysággal kezd a táncnak. Az ilyesmire vevő lettem volna, ahogy ezt a két színészt is bármikor elnézem, a Chaplin sztori is izgalmas szál lehetett volna – ha nem akarnak belőle mindenáron egyszerre vígjátékot és drámát készíteni.
Kinek ajánljuk?
- Akik bírják Benoît Poelvoordét és/vagy Roschdy Zemet.
- Akik kíváncsiak voltak, mit készít legközelebb Xavier Beauvois.
- Charlie Chaplin rajongóinak, hiszen több fimrészletet is mutatnak.
Kinek nem?
- Akik igazi vígjátékra vágynak.
- Akik igazi drámára vágynak.
4/10
