Az ismert politikai ponyvaíró, Robert Harris eleve Polanskinak írt regényében (a forgatókönyv is közös munka) egy irodalmi néger (Ewan McGregor) elvállalja, hogy egy hónapon belül tető alá hozza a volt brit miniszterelnök emlékiratait, miután a kéziraton dolgozó előző "szellem" állítólag öngyilkos lett. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor a minden ízében Tony Blairről mintázott Adam Langet (Pierce Brosnan) háborús bűnökkel kezdik vádolni, s hősünk is gyanús iratokra bukkan reá nézvést.
Polanski most politikai összeesküvés-thrillerben (ebben a hetvenes években aranykorát élő műfajban) utazik, és épp a korábban elkötelezett Blair-párti Harris lendületes, de igencsak egyszerű vádiratában talál olyan történetre, ami egyfelől teret enged régóta dédelgetett monomániáinak: a személyiség lassú felőrlődésének, az erre csak rásegítő bezártságnak és a kétarcúságukban oly végzetes nőalakoknak. Másfelől lehetőséget ad némi vallomásos lírázásra, hiszen csak úgy ordít a kapcsolat az egyik központi figura és saját helyzete között. A miniszterelnököt vád alá helyezik, csak a kijelölt országokba utazhat, és persze megállás nélkül zaklatja a média... Elemezhetnénk, hogy Polanski a Kés a vízben vagy az Iszonyat kérdéseit, sőt elemeit hogyan veti fel és variálja, ám ettől még nem tűnne fel jobb színben a Szellemíró, e fogások ugyanis távolról sem befolyásolják a film értékét.
Ellenben a fogadtatását szükségszerűen befolyásolja, hogy Roman Polanski tavaly szeptember óta házi őrizetben ül. Ennek első jeleként a film megkapta az idei Berlini Filmfesztivál legjobb rendezőnek járó Ezüst Medve díját, mely tény nyilvánvalóan csak a rendezővel vállalt szolidaritásként fejthető meg. Mindazonáltal a Szellemíróval nem az a probléma, hogy ne lenne éppenséggel egy elfogadhatóan izgalmasra megírt rejtvényfejtős thriller, vagy Pawel Edelman operatőr ne teremtene elég izgalmas képi világot a tengerparti miniszterelnöki rezidencia fotografálásakor - Polanski meg pláne séróból vágja a kötelezően feszült, ám fikarcnyit sem eredeti vagy rejtélyes atmoszférát -, hanem az, hogy nem jut tovább a primitív, olcsó összeesküvés-teóriákon, amelyek legfeljebb a paranoia terjesztésében mondhatók sikeresnek.
Zsánerfilmnek megjárja tehát, vallomásnak azonban hamis.
