2003-ban, Cannes-ban a legjobb dokumentumfilmért járó díjat Michael Moore "Kóla, puska, sült krumpli" című dokumentumfilmje kapta, az Aranypálmát és a rendezői díjat pedig Gus Van Sant "Elefánt"-ja. Mindkét film kiindulópontja az 1999-es littleton-i középiskolai vérengzés volt. Míg Moore a téma kapcsán az amerikai fegyverkultúrát térképezi fel, Van Sant valóság és fikció gátszakadásaként, örökkévalóságba süllyedt pillanatként szemléli a történteket. A film tettesek és áldozatok vérengzés előtti utolsó perceit próbálja rekonstruálni. Benne fiúk és lányok egy videójáték figuráinak céltudatosságával bolyonganak a kijelölt napi civilizációs vágányokon egy vadonatúj megagimnázium végtelen, fényes folyosóin. A kamera - lehelet közelből modellezve egy amerikai középiskola mindennapi életét - baktató diákokat követ, tán hogy tarkójukról olvassa le gondolataikat s élettér-érzetüket a neonfényben.
A tejföl-szőke John-t részeg apja viszi az iskolába, a fiú teljesen kiborulva telefonál testvérének, hogy jöjjön el az apjáért meg a kocsiért, mikor az igazgató rátalál és megfenyegeti késése miatt. Ezalatt Eli fényképeket készít a parkban, majd az iskolai laborban előhívja. Később a könyvtár felé menet még találkozik John-nal. A szemüveges, kissé molett Michelle-t tornaóra után a tanárnő nyilvánosan megfenyegeti, hogy ha nem visel sortot, mint a többiek, rosszabb jegyet fog kapni, az öltözőben pedig háta mögött diáktársai is megalázzák. A zilált lelkű lány ezután a könyvtárba rohan, közben elfut a folyosón a fotós srác és John mellett. A kamera más diákok délelőttjét is nyomon követi, és azok útvonalai bizonyos pontokon hasonlóképp metszik egymást. John végül kimegy az iskola elé, s találkozik a puskákkal és bombákkal teli táskákkal érkező Eric-kel és Dylan-nal (ezt a jelenetet is több alkalommal, több szemszögből látjuk), akik figyelmeztetik, hogy hamarosan balhé lesz. A filmidő mindig kicsit visszaugrik, hogy végül az egymással érintkező történetszálak eljussanak a véres végkifejletig.
A hosszú snittes követések és a film időkezelése ismét félreérthetetlenül egy magyar film szerkezetét idézik. Van Sant előző mozija, a "Gerry" esetében is nyilatkozza, s az "Elefánt"-on is jól látható, hogy rendezői pályáján meghatározó élmény volt Tarr Béla "Sátántangó"-jának megtekintése. A másolt stílus új jelentést nyer az eltérő környezetben. Tarrnál egy szétmálló világban minden tetszhalott állapotban vegetál, Gus Van Sant-nál a jóléti farmer-reklám-világ éber álmában úszik a semmiben. Kollektív sportsiker és hipnotikus drognyugalom Huxley "Szép új világ"-ának két alapelemére emlékeztetnek.
1999. április 20. Adolf Hitler születésnapja. Két diák, Eric Harris (18) és Dylan Klebold (17) belép egy littleton-i középiskolába. 46 perces lövöldözés során tizenkét diákot és egy tanárt megölnek, 23 társukat megsebesítik, végül főbe lövik magukat. Saját készítésű bombáik fel sem robbannak, melyek segítségével eredetileg közel 250 ember megölésére készültek. Az első segélykérő telefont hat perccel a lövöldözés megkezdése után kapta a rendőrség.
Az "Elefánt" Eric és Dylan életének néhány megelőző jelenetét is felidézi. Eric-et némi művészi érzékkel is megáldott, ám valóság és fikció határán végleg eltévedt fiúként ismerjük meg. Dylan-t látjuk videojátékot játszani előző este (a rendező van annyira önironikus, hogy a bűnbaknak kikiáltott videojáték filmen való megjelenítésekor saját előző filmjének figuráit szerepelteti, a leendő diákgyilkos sivatagi Gerry-ken gyakorol a számítógépen). Eric szüleit láthatóan semmi sem érdekli abból, amit a fiuk csinál. Így észre sem veszik, mikor Eric és barátja az interneten megrendelt, házhoz szállított fegyvereket vesznek át.
Van Sant filmjéből nem sokat tudunk meg például arról, hogy Harris és Klebold jó képességű tanulók voltak, de társaik szemében különcnek számítottak, mert nem sportoltak, mint a legtöbb diák. Későbbi tanúvallomások szerint sorozatos megaláztatásnak voltak kitéve, a "menők" állandóan kigúnyolták őket. Betörésért és lopásért 1998-ban már letartóztatták a két fiút, de egy javítótanfolyam után ejtették a vádakat. Hitler csodálói voltak, s rendszeresen Sieg Heil köszöntéssel üdvözölték egymást. Eric orvosi receptre depresszió elleni gyógyszereket szedett. A házkutatás során sok erőszakos videók és videojáték került elő. Kiderült az is, hogy tettük által nagy hírnévre akartak szert tenni. Előre bejelentették az interneten, s azt is megbeszélték, melyik hollywoodi rendező fog róluk filmet készíteni (nem találták el). A littleton-i mészárlás mintájára és inspirálására azóta számos iskolai lövöldözés történt (tizenhat az USA-ban, három Németországban, egy Svédországban, Hollandiában, Kanadában, Bosznia-Hercegovinában), az elkövetők életkora 6 és 19 év között mozgott.
Gus Van Sant érzékeny fényekkel festett doklírája felvillant néhány lehetséges kiváltó okot: Amerikában könnyen beszerezhető fegyvereket, közönyös szülőket, valós problémákra nem figyelő tanárokat, erőszakra szoktató videojátékokat mutat. A tényfeltárás terén nem jut tovább ismert közhelyeknél. Nem sokat tudunk meg arról sem, hogy a fiúk hogyan lettek ilyenek, s háttérbe szorítja az őket kiközösítő diákok elleni bosszú motivációját is. Az eset megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan marad, de be kell látni a tények ismeretében sincs ez másképp.
