Jó karban lévő, tájékozott, barátai által szellemesnek mondott filmszatíra keresi igényes közönségét. S mintegy jeligeként biggyesszük még hozzá a következőket: Jöjjön, billentsük fenéken együtt a dohányipar fejeseit, meglátja, jól fogunk szórakozni! És való igaz, egyáltalán nem szórakozunk rosszul, még ha a préda meglehetősen könnyűnek mutatkozik is. A célpont a dohányzás korlátozása körüli kutyakomédia szereplőinek hátsófele. Az erkölcsrendész politikusé és a bárhol bárki gyomrába lukat beszélő lobbistáé, a talkshow-bohócoké és a gumigerinccel hajladozó hollywoodi sleppé. Hollywood gyermeteg vágya, hogy mindenkiből előbányássza a jót és nemeset, itt épp az ellenkező irányba fordul: ezúttal - kezdetben legalábbis - a mindenkiben megbúvó gazembert kutatjuk (hasonlóképpen gyermeteg eljárás, csak az eredménye jóval szórakoztatóbb). Különösebb erőfeszítésre nincs ugyan szükség, hogy az említett jómadarak cinizmusuk és önteltségük teljes pompájában színre lépjenek, ártani azonban nem árt, hogy a film rendezője, Jason Reitman (Ivan Reitman vígjáték-specialista fia) jókezű és gyorstüzelő karikaturista. Olyasvalaki, aki pillanatok alatt leleplezi, milyen abszurd is egy talkshow-fellépés, egy hollywoodi meeting vagy egy bennfentesekből álló asztaltársaság cinikus beszélgetése (a film legjobb pillanatai azok, amikor az alkohol-, fegyver- és cigarettalobbi jeles szószólói kérkednek iparáguk halálozási statisztikáival), ám bajba kerül, ha többet vállal a lényegre törő, szellemes illusztrációknál. Márpedig többet vállal, Reitman ugyanis mindenáron a nagyfiúk csapatában szeretne játszani. A szatíra nehéz mesterségét űzi, melynek művelői nem engedhetnek a szereplőkkel való engedékeny bánásmód, röviden a bratyizás kísértésének. Amíg a tablót színesítő mellékszereplőkről van szó, Reitman példásan be is tartja a minimálisan előírt egy lépés távolságot, amint azonban főszereplőjére, a megnyerő dohányipari lobbistára közelít a kamera, egyre nyilvánvalóbb ellágyulási rohamok kerítik hatalmukba. A szatíra nem ismer tréfát, a fiatal direktor viszont nem ismer egyebet a könnyed tréfálkozáson kívül, így amikor fogytán a muníció, ugyanolyan elánnal kezd hőse magasztalásához, mint amilyen lelkesedéssel kezdetben figurái torz vonásait kutatta. Nekimenni a dohánygyáraknak, megkapargatni a felszínt, majd néhány szellemesség után elegánsan odébbállni - ha ennyi volt a napiparancsban, annak végül is maradéktalanul sikerült eleget tenni. Az idősebb Reitman is büszke lehet a gyerekre, van ez olyan jó mulatság, mint az összes Szellemirtók.
