Oscarra hajt és meg is fogja kapni. Vagy ezért vagy azért. Amúgy kínosan didaktikus kampányfilm.
Fekete ház
A komornyik egy, a Fehér Házban szolgáló fiktív afroamerikai Hyppolit évtizedeken átívelő története, amelynek lényege, hogy a huszadik század fekete polgári jogi mozgalmairól meséljen egy két tűz között álló családapa szemszögéből. Cecil gyerekként a gyapotültetvényeken végignézi, miként lőheti fejbe a fehér gazda következmények nélkül rokonait, hogy aztán vándorbotot ragadjon és a felvilágosultabb észak felé vegye az irányt. Pincérként vállal munkát, kitartása és alázatos hozzáállása pedig egész az elnöki rezidenciáig repíti. Ez természetesen olyasfajta karrier, amilyenről soha nem is álmodhatott, ugyanakkor kevésbé békülékeny környezete továbbra is a házi négert látja benne. Cecil valóban egész életében kerüli a konfliktust, amely gyakran csúcsos fehér csuklyák képében állja útját. Ő maga szinte szolgaságban és megaláztatásban született, onnan nézve pedig isteni gondviselésnek tűnik, hogy eljutott oda, ahova. Belátható ugyanakkor, hogy fia, aki ellenben már a mozgolódó polgári jogi aktivisták szólamain szocializálódott, inkább hajlik a forradalom felé mint hogy megelégedjen azzal, ha nem köpik le. Igaz, ami igaz, az amerikai politikai elit sem mindig Terézanyák gyülekezete.
Őfelsége pincére voltam
[img id=525330 instance=1 align=right img]Minden valószínűség szerint megérkezett az idei év Lincolnja: hollywoodi pátosszal elmesélt tanmese rasszizmusról és az amerikai történelemről, faékegyszerű üzenettel, kifejezetten Oscar-díjra gyúrva. A hét másik bemutatójához kapcsolódva itt is azt tudom elmondani, lehetett volna ebből igazi dráma, így viszont vagy csak a fiatal korosztályra tud hatni vagy azokra az egyébként nyilván szélesebb tömegekre, akiknek a szájukba kell rágni a nyilvánvalót is. És nem árt minden évben megtenni, mert ugye azóta is eggyel magasabb osztályba léptek valahol ifjú amerikaiak. Illetve történelmi áttekintésnek sem utolsó, sőt kifejezetten érdekes végigkövetni, hogy az USA a törvénybe foglalt szegregációtól hogyan jutott el viszonylag hamar a Martin Luther King fémjelezte békés demonstrációkon, majd a keményvonalas Malcolm X seregein át odáig, hogy a nyolcvanas években már dél-afrikai testvéreikért vonultak utcára a jogvédők.
Mr. President
Egyetértek, nem lehet eleget beszélni az emberi jogokról, a téma fontossága sosem csorbul, békeidőben sem, hiszen valahogy azt fenn is kell tartani. Azt gondolom ugyanakkor, hogy A komornyik pofátlanul hatásvadász film, ami semmit nem ad hozzá eddigi ismereteinkhez. Mindazonáltal remek ötlet volt, hogy az egyébként csak percekre jelen lévő különböző elnökök szerepére milyen nevek ugrottak be: Robin Williams a rideg Eisenhower, Liv Schreiber a nyitott WC-ajtónál székelő Johnson, James Marsden Kennedyként egy földre szánt angyalba oltott Elvis Presley, John Cusack megint csak egy számító szemétláda Nixon, igaz, őt mindig így látjuk, ami valószínűleg kb. meg is felel a valóságnak. Ronald Reagan a kedvencem, őt Alan Rickman alakítja, s bár a nyolcvanas években már az elnöki székben ülők sem használták a nigro szót (amúgy többször mint a Tarantino-összesben), azért nála is inkább azt hangsúlyozza ki a forgatókönyv, hogy megvédte a fajvédő Dél-Afrikai köztársaságot. A Bush-korszakot meglepő módon gálánsan átugorjuk, addigra Cecil visszavonult a történet szerint, hogy aztán megfáradt, de büszke emberként potyogtasson könnyeket Obama beiktatásakor. Még jó, hogy nincs kampány.
Kinek ajánljuk?
- Forest Whitaker rajongóinak.
- Nagy ívű történelmi eposzok iránt érdeklődőknek.
- Akiknek tetszett a Lincoln.
Kinek nem?
- Akik köszönik szépen, jártak történelemórára.
- Akik nem bírják a giccset.
- Akiknek eleve büdös minden, ami direkt az Oscar-díjért készült.
10/6
