Ha jobban belegondol az ember, tulajdonképpen hálás feladat táncos filmet készíteni. Biztosan lesznek benne jó kis lábrázós zenék, szép emberek, formás testek, vérpezsdítő ritmus, ami magával ragadja a közönséget, és már nem is kell különösebb erőfeszítést tennie a filmnek, hogy bevonja a nézőit a történetbe. Másrészről viszont nehéz alkotói kérdéseket is felvet egy ilyen típusú mozi: mi legyen a táncjelenetek funkciója a történetben, hogy utóbbi ne csak az előbbiek körítésének tűnjön, no meg hogy ne legyen röhejes, ha egyszer csak táncra perdülnek a szereplők, továbbá: olyan szereplőket válasszak, akik inkább táncolni, vagy olyanokat, akik színészkedni tudnak?
Nos, a Streetdance - Step Up 2. (a "magyar" cím megalkotóit ismét megilleti egy barátságos seggberúgás - az angol cím Step Up 2: The Streets volt) felemás válaszokat ad az imént felvetett kérdésekre. Működik, mint táncfilm: nem hibádznak a dögös zenék, a szép testek, meg a lábrázás a nézőtéren. Szóval a táncrajongók, pláne ezen műfaj kedvelői vélhetően jól fognak szórakozni rajta, pláne ha még nem láttak eddig egyetlen hasonló filmet sem, illetve ha nincsenek nagy elvárásaik a történetet, avagy a táncjelenetek közötti színészi játékot illetően. Azokkal ugyanis vannak problémák.
A sztorinak vajmi kevés köze van a Step Up első részéhez, szóval ne számítson senki folytatásra, inkább csak egyazon márkanév eladott újabb, hasonló termékre. Az egyetlen összekötő kapocs Tyler Gage, az első film főhősének feltűnése egyetlen jelenete (és egyetlen tánc) erejéig, amely jelenetben meggyőzi a főszereplő Andie-t, hogy felvételizzen a hely táncművészeti suliba. A vadóc Andie ugyan a háta közepére se kívánja a dolgot, mivel ő az utcán szeret lógni és táncolni a haverjaival, de ez az egyetlen esélye, mivel sorozatos balhéi miatt a nevelőanyja el akarja küldeni őt magától a nagyanyjához. Az iskolába beiratkozva persze törvényszerűek a kezdeti nehézségek, mint ahogy az is, hogy aztán jönnek az új barátok (köztük persze egy helyes fiú is), akikkel egy új tánccsapatot hoz létre, amely az utcán is meg akarja méretni magát.
Az elit művészeti iskola és az utca világának összeütközése adja tehát a film fő konfliktusát, amely két világ csap össze a táncban és Andie lelkében is, egy-két jó ötlettől eltekintve a lehető legsablonosabb és ezerszer látott módon. Ennél csak a szerelmi szál vérszegényebb, de ez valószínűleg nagymértékben a két főszereplő által elkövetett színészi játéknak is köszönhető. Az alkotók szemlátomást úgy döntöttek, hogy profi táncra képes szereplőket alkalmaznak, így megspórolták a testdublőröket, és valóban ütős táncjeleneteket tudtak felvenni, de úgy tűnik, Briana Evigan (akinél ráadásul a filmben feltűnő összes csaj jobban néz ki) és Robert Hoffman (akinek egyetlen arca van, ez az arc pedig kísértetiesen hasonlít Tőzsér Dávid magyar válogatott labdarúgóéra) csak táncolni tudnak, színészkedni nem.
