Az olyan Karácsony, ahol minden klappol, mindenki mosolyog és szereti a másikat, csodás dolog, de aligha a filmvászonra való. A filmekben az ünnepekre romlik el minden, véletlenül otthon marad a vicces kissrác, eltűnnek az ajándékok, vagy kiderül, hogy a télapó egy s***fej, szőrös kis lények támadnak ránk, vagy valamelyik manóval akadnak komoly gondok. Ilyenkor minden elromolhat, ahogy az a most bemutatott Krampuszból is kiderül.
Szellemes karácsony (1899)
Volt idő, amikor mindenki kedvenc Bill Murray-je sorozatban játszotta az ünneprontó seggfejeket, mint az Idétlen időkigben és itt. Ő a televíziózás történetének legfiatalabb elnöke, Frank Cross, aki gyűlöli a karácsonyt, és eltökélt szándéka, hogy az ünnep során is kizárólag csak a nézettségi mutatókat fogja figyelembe venni a program megszerkesztésekor. Mindent elkövet, hogy az elérhető legtöbb nézőt és a legtöbb pénzt facsarja ki az ünnepből. Ám a földöntúli hatalmak megelégelik Frank öntelt és érzéketlen magatartását és három szellemet küldenek el hozzá, hogy móresre tanítsák az ifjú televízió-elnököt. Mindez természetesen egy modern Charles Dickens, mert a nagy klasszikusok is lehetnek szórakoztatóak.
Karácsonyi lidércnyomás (1993)
Az ünnepek birodalmában járunk. Halloween város ceremóniamestere, Rosszcsont Jack belefásulva a sok kötelező rémisztgetésbe, ellátogat a közeli Karácsonyvárosba, ahol megirigyli a Mikulás izgalmas munkakörét. Elraboltatja a Mikulást, és átveszi a karácsonyi feladatokat. A megszokott labdák és babák helyett ezúttal levágott fejű rongyláb meglepetések várják a gyerekeket a fa alatt. Bár sokan Tim Burton filmjének tartják, a rendező valójában Henry Selick volt, Burton csak íróként dolgozott, de mégis az ő agyrémeit láthatjuk a vásznon, amik furcsa módon haszontalan divatkiegészítőkként, fülbevalóként vagy táskaként találtak új életre.
Tapló Télapó (2003)
Hivatásszerűen Télapónak, vagyis áruházi Mikulásnak lenni nagy szívás, pedig hősünk minden évben ezt csinálja. A piros köpeny alatt azonban valójában egy kasszafúró bújik meg, aki mindig karácsony estére időzíti a nagy fogását: amikor a vásárlók hazamennek a bevásárló központból, a Mikulás és törpe bűntársa feltörik az áruház széfjét, és odébb állnak a zsákmánnyal. Az ez évi akciót azonban veszély fenyegeti az idegesítő üzletvezető, a bolti detektív, a szexis Mikulás-rajongó és az ártatlan, de szándékaiban eltökélt nyolcéves kissrác személyében. Az alapjáraton sem igazán szimpatikus Billy Bob Thornton erre a szerepre született, a pofátlan, alkoholista, az anális szexhez vonzódó kamumikulásra, és tökéletesen hozza a formát - annyira, hogy sokan követelik a folytatást.
Mi a manó (2003)
A nagy mamlasz Will Ferrell egy különleges állatfajta, aki akár baromi idegesítő is lehetne, mégis rendkívül szórakoztató. Ő az árva Buddy, aki az Északi-sarkon nevelkedett a Mikulás főmanójának a felügyelete alatt, de egy nap neki is észre kell vennie, hogy kétméteres magasságával kilóg az apró manók sorából. Amikor a Mikulástól megtudja az igazságot, felkerekedik, hogy megtalálja az igazi apját, aki New Yorkban él a családjával és mit sem sejt létezéséről. A találkozás fergetegesre sikerül, Walter ugyanis meg van győződve róla, hogy a manóruhás óriáscsecsemő, azaz Buddy csak egy karácsonyi tréfa. Jon Favreau ekkor még szuperhősös gigafilmek helyett jópofa vígjátékokat rendezett, Zooey Deschanel pedig már ekkor is nagyon édes volt.
Szörnyecskék (1984)
Ha van kötelező karácsonyi horrorfilm - gyerekeknek! -, akkor ez az. És tudjuk mind az alapszabályokat! Ne érje nedvesség a testét! Tartsd távol az éles fénytől! De ami a legfontosabb: hiába sír, hiába könyörög, soha, de soha ne etesd meg éjfél után! Ezeket a jótanácsokat kapja Billy legújabb kis háziállatához, a plüssmacihoz hasonlatos Gizmóhoz. Sajnos a fiú sorra megszegi a szabályokat és ez végzetes következményekkel jár: a víz hatására a kis Gizmó szaporodni kezd, az éjfél utáni lakmározás során pedig gonosz szörnyecskékké alakulnak az utódok, akik elindulnak, hogy feldúlják a kisváros nyugalmát. Útközben az uszodába is betérnek, ahonnan már ezrével özönlenek elő. Joe Dante klasszikusa megunhatatlan, és szinte képtelenség megmagyarázni, mi a titka: talán pont az, hogy a legjobban az ajándéktól kell félnünk - tisztára, mint a trójai háború végén.
Véres karácsony (2005)
A Télapó rendszerint jóságos, kissé lumbágós, pocakos bácsiként jelenik meg, kissé vörös orral, mint aki néha rumot iszik, talán izzad is, de nagyon kedves karakter - vagy mégsem. Itt az derül ki, hogy a Mikulás valójában az ördög fia, aki egy elvesztett fogadás miatt kényszerült a jóságos, adakozó szerepbe, ám letelt az ezer évnyi szenvedés, s eljött az ideje, hogy most mások szenvedjenek. Télapó célja, hogy bosszút álljon azon az angyalon, aki ilyen szenvedésre ítélte. Nicholas Yuleson megtudja, hogy az ő nagyapja az az angyal, akivel végezni akar a Télapó. A srác és barátnője, Mary úgy döntenek, megállítják a Télapóból kivetkőzött ördögöt - ami már azért is nehéz feladat, mert az illető úgy néz ki, mint egy beszpídezett testépítő, a szánját pedig egy vérszomjas bölény húzza a jópofa rénszarvasok helyett.
A Grincs (2000)
Ron Howard nagyon jó és nehezen nézhető filmeket egyaránt készít, és bár A Grincs bemutatásakor nagyon sikeresnek számított, nem került be a karácsonyi kedvencek közé. Ennek az lehet az (egyik) oka, hogy a helyszínként szolgáló város, az egy hópehelyben létező Whoville, és minden pocokfejű lakója roppant ellenszenves, így nehéz nekik drukkolni, amikor a Grincs, a galád, rosszindulatú szörnyeteg, aki a város fölött magasodó Kobakhegyen él önkéntes száműzetésben, egy rosszul sikerült vendégeskedés után egyszerűen fogja magát, és egy az egyben ellopja a Karácsonyt. Dr. Seuss meséje akár zseniálisra is sikerülhetett volna, de a szőrös zöld maszk alatt Jim Carrey híres/hírhedt grimaszai is elvesztek. Jó, hogy ez a hely csak egy hópehelyben létezik!
