A Cannes-i Fesztiválon nem nagy kaland belefutni a sztárokba, ott vannak a vetítéseken, a vörös szőnyegen, és az utcán is el lehet sétálni mellettük. Az már ritkábban fordul elő, hogy több mint egy órán át egy légtérben tartózkodhatunk velük, és nem szelfizés vagy autogramosztás, hanem egy szakmai program apropójából. A mostani fesztiválon az egyik ilyen kivételes alkalom a „Randevú Quentin Tarantinóval” című esemény volt, amit természetesen nem hagyhattunk ki.

A program előtt már másfél órával hosszú sorok álltak a Théâtre Croisette előtt, pedig azt sem tudhattuk, mit fogunk látni: az esemény leírásában csak annyi szerepelt, hogy Tarantino levetít egy meglepetésfilmet, majd beszélgetés következik.

A legjobb „fasiszta”-film

A meglepetés végül az lett, hogy nem lett igazi meglepetés: az álló ovációra bevonuló QT egyik legnagyobb kedvencét, az 1977-es Rolling Thundert hozta (magyar címen: Mennydörgés), amit legújabb, Cinema Speculation című könyvében is körbedicsért. Többek közt azért is szereti, mert kellemes emlékek fűzik hozzá: 1977-ben, a premier hetében látta, az édesanyjával, A sárkány közbelép című Bruce Lee-filmmel közös dupla vetítésen. Mielőtt elindult volna a sercegő 35 mm-es kópiáról a film, felszólította a nézőket, hogy nyugodtan engedjék el magukat, reagáljanak minél "franciátlanabbul", ha akarnak, sikoltozzanak és éljenezzenek az akciójelenetek alatt.

A vetítés után elsőként azt emelte ki, hogy a történet eredeti szerzője, a Taxisofőrt is jegyző Paul Schrader utálja a filmet, mert az túlságosan eltér az ő eredeti forgatókönyvétől. Schradernél Charles Rane őrnagy (William Devane) és a Tommy Lee Jones által alakított bajtársa rasszista, utálják a mexikóiakat, és a fináléban is sokkal nagyobb vérengzést rendeznek.

Tarantinónak erről eszébe jutott a Született gyilkosok, amivel meg ő nincs kibékülve, mert Oliver Stone teljesen megváltoztatta a forgatókönyvét. Ettől azért még elfogadja, ha valaki szereti, meg is említette, hogy Johnny Cash egyszer azt mondta neki, hogy nagy rajongója a Született gyilkosoknak. Nem kezdett el vele vitatkozni, ráhagyta.

De miért pont a Mennydörgés kattant be neki így? A megfejtés szerinte nem túl bonyolult, szereti az erőszakos filmeket.

Vannak, akik a musicaleket szeretik, vannak, akik a hasraesős vígjátékokat, én meg az erőszakos filmeket. Szerintem az illik a mozihoz."

Reagált arra is, hogy Schrader szerint a film végkicsengése pont ellentéte a forgatókönyvének, nem kritizálja, hanem felmagasztalja az önbíráskodó főhőst.

Lehet, hogy ez egy fasiszta film, ahogy Paul Schrader gondolja, de ez a legjobb fasiszta film, ami valaha készült"

- mondta erre Tarantino nevetve.

Még egy rovart se tudna bántani

Arra a kérdésre, hogy látott-e már olyan filmet, amelyben az erőszak nem volt indokolt, elég sokat gondolkodott, majd kifejtette, hogy ő egyetlen dolgot nem tolerál, amikor egy film kedvéért állatot ölnek.

Hacsak nem fizetek azért, hogy valami bizarr dokumentumfilmet nézzek, nem akarok igazi halált látni, még a rovarokét sem. A mozi azért működik, mert az egész csak látszat - ezért tudom elviselni az erőszakos jeleneteket."

A téma kapcsán az 1992-es Harrison Ford-film, a Hazafias játékok is eszébe jutott, ahol a Sean Bean által alakított IRA-terrorista motivációi eleinte átérezhetőek, de az alkotóknak szerinte túl sok volt, hogy a gonosz ennyire megérthető, ezért erőszakos pszichopatává tették.

A Taxisofőr problémája

A beszélgetés moderátora ezután a rendezőt a Cinema Speculation című könyvének arról a fejezetéről kérdezte, amiben azt fejtegeti, milyen lett volna a Taxisofőr, ha egyik kedvenc rendezője, Brian de Palma készíti el. Hibázott-e vajon Scorsese, amiért átíratta a strici karakterét fehérre, hogy Harvey Keitel eljátszhassa?

Tarantino erre kifejtette, hogy a Taxisofőrt a filmtörténet egyik legjobb filmjének tartja, de ettől még lehet kritizálni ezt a döntést. Amiért amúgy szerinte a Columbia okolható, mert a stúdió illetékesei attól tartottak, hogy ha Travis Bickle megöl egy feketét, akkor a fekete közönség fellázad.

Utálom a társadalmi kompromisszumokat, ez nem a művészet feladata"

- mondta erről Tarantino, aki azt is elárulta, miért lett fiatalon a kedvenc rendezője De Palma. Részben dacból: nem a többséggel akart menni, ezért Spielberg vagy Scorsese helyett a sokkal kétesebb megítélésű De Palmáért rajongott, mert így óriási, már-már tettlegességig fajuló vitákat folytathatott róla másokkal.

A rendező arra a kérdésre válaszolva, hogy miért változtatja meg mindig a történelmet a filmjeiben, elárulta, hogy ez a Becstelen Brigantykban spontán jött. Már régóta kereste az ideális befejezést a filmhez. Egyik este, nagyon későn eszébe jutott, hogy abból a sarokból, ahová beszorította magát a történettel, kivághatná magát úgy, ha megöletné a náci vezérkart. De megtehetném ezt? - kérdezte magától, majd arra jutott, hogy naná, hogy igen, hiszen ez az ő filmje. Ettől viszont még nem biztos, hogy helyes a döntés.

Úgy döntött, alszik rá egyet. Felírta egy papírra, hogy

„Kib*szottul öld meg (Hitlert)”,

azzal a céllal, hogy reggel majd visszatér az ötlethez. És amikor felébredt, még mindig úgy gondolta, hogy működhet. A Volt egyszer egy... Hollywood esetében viszont nem rögtönzött, azt a filmet direkt azért akarta megcsinálni, hogy Charles Mansonék "családját" kivégeztethesse, és Sharon Tate megmeneküljön.

Tarantino természetesen azt a kérdést is megkapta, hogy miért egy kritikus lesz az utolsó filmjének a címszereplője.

"Nem mondhatom el nektek, amíg nem látjátok a filmet, de most kísértésbe estem, hogy elszavaljam a karakter néhány monológját. Nagyon jól szórakoznátok rajta. Talán ha kevesebb kamera lenne itt..."