Ascher Tamás a színészetről és a színészekről az Erdő rendezése kapcsán
Erdő című szatíráját Osztrovszkij a cári Oroszország aktív cenzúrája ellenében írta: "Egy út áll előttünk, és azt is eltorlaszolják" - panaszolja a komikus színész a tragikus színésznek a darabban. A naturalista színdarab témája változatlanul érvényes: a sikeres emberről beszél, akinek nincsenek morális igényei, csak karrierre áhítozik. Az Erdőt Kaposvárott Ascher Tamás rendezi.
- Korszerű ma ez a komédia?
- Maga a mű kissé körülményes és hosszadalmas, klasszikus naturalista színdarab, témája azonban változatlanul érvényes: a sikeres emberről beszél, akinek nincsenek morális igényei, csak karrierre áhítozik.
- Ennek alapján kit tekint az előadás kulcsfigurájának?
- A színlap "félbemaradt gimnazistaként" tünteti fel Bulanovot, aki végül az idős és gazdag földbirtokosnő férje lesz, és ily módon a társadalmi hierarchia csúcsára kerül. A másik oldalon a nyomorult színészek állnak, a kultúra hordozói, akik nemesebb eszményekkel és üres zsebbel kódorognak a világban. S bár útközben ezer gyarlóságuk derül ki, mégis majdhogynem népmesei módon tesznek igazságot. Ha választani kell, magától értetődően választjuk az ő gyarlóságukat a csúcson lévők teljes szellemtelenségével és nihilizmusával szemben. A darabnak fontos eleme a képmutatás tüzetes, szinte orvosi ábrázolása. Hogy mennyire másnak valljuk magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk. Számomra most a két színészen kívül ez a fiú a legérdekesebb és a legfontosabb, mivel társadalmunkban soha nem látott módon értékelődött fel a siker és az a gátlástalanság, amellyel ezt az emberek minden egyéb meggondolást félretéve el akarják érni. A mai közhangulatban a pofátlanság inkább imponál, mintsem ellenérzést szül. Ezt az Erdő találóan és szórakoztatóan ábrázolja. Rendezésemben én is erre törekedtem. Az előadás izgalmas lehet, hiszen ma is elevenen él az itt felvonultatott menazséria: a gazdagoknak és a szegényeknek azok az állatfajtái, amelyeket Osztrovszkij bemutat, éppúgy, mint a konfliktusok, amelyekben szembesíti őket. A gazdag és a beérkezett ma is ugyanúgy védekezik a nyomorulttal szemben, sikerét ugyanúgy elkülöníti a morális igazságoktól, csak éppen közben eltelt százötven év. Így a darab változatlanul szórakoztató, és mindmáig képes indulatokat kelteni.
- Ez utóbbi kettőből mire törekedett inkább?
- Számomra éppen olyan fontos egy karrier stációinak ábrázolása, mint ennek az ellenpontja: hogy hogyan kerülnek ebbe a világba a gyámoltalan antikarrieristák, a művészek. A darabnak van azonban egy harmadik fontos eleme: az idős asszony mohó, szenvedélyes, minden gátat áttörő vágyakozása. Őt a szerző éppannyi gúnnyal, mint amenynyi részvéttel formálta meg. Tudományos kíméletlenséggel figyeli, hogyan reagálnak szereplői a különböző helyzetekben: a szerelmes asszony vagy a karrierre áhítozó fiatalember, pontosan ábrázolja a teljesen lecsúszott színészek apró stiklijeit, igyekvő kapaszkodásukat az anyagi javak eléréséért. Bizonyos helyzetekben ők mégis képtelenek lemondani eszményeikről, ezért szeretjük őket, és ezért válnak végképp nevetségessé.
- Mennyire szánták ironikusnak a karakterek megformálását?
- Az egész darabra jellemző egyfajta emelt, sőt csavart stílus. Minden figurában ott vannak a groteszk, de nem olyan direkt karikatúrák, mint mondjuk Gogol bármelyik drámájában.
- Miért éppen az Erdőt választotta?
- Vannak pillanatok, amikor a rendező úgy érzi, hogy erősíteni kell a társulati szellemet. Ilyenkor orosz darabot kell elővenni. Lenyűgöznek a hatalmas, szélsőséges érzelmek, a humor, a szenvedély és az az alapvető nagytermészetűség, amely az orosz művek sajátja. Az Erdőnek különben hagyománya van Kaposvárott. 1976-ban Szőke István gyönyörű előadást rendezett belőle Koltai Róberttel és Vajda Lászlóval. A két színészt, Szomorovot és Vigovot most ennek a társulatnak két kiemelkedő tagja, Kocsis Pál és Kovács Zsolt játssza izgalmas párosban. Közösen, alkatukhoz illesztve teremtettük meg a két figurát. A darabot azonban akkor érdemes csak elővenni, ha van egy nagy színésznő az öreg, szerelmes asszony szerepére. Gurmizsszkaja megformálása különösen bonyolult feladat: kapzsi, buja, hatalmas libidójú, rafinált, ám saját érzelmeinek és vágyainak szánalmasan kiszolgáltatott nőt kell játszani. Molnár Piroska ideális erre a szerepre, elsősorban az ő kedvéért választottam a darabot.
- A két nincstelen vándorszínész mutat valamit a mai művésztársadalomból?
- Úgy vélem, egyáltalán nem. Rajtuk inkább szakmájuk örök jegyeit fedezhetjük fel. Azt, ami a színészekben mindig közös mindenütt a világon.
- Nevezetesen?
- Egyrészt hogy egész életük a kultúra keretei között zajlik, ám a nyomorral való harcban. Ez régen is így volt, és ma sincs másképp, hiszen a kultúra sosem kifizetődő. Másfelől a hétköznapi életet ma teljesen más dimenziók jellemzik. Az Erdő két színésze mélységesen gyarló és hiú, mindketten tökéletesen nárcisztikusak, mégis egy, csak a jóra és a szépre áhítozó világképet képviselnek. Mulatunk rajtuk, de szeretjük is őket, mert érezzük, hogy valamilyen magasabb rendű igazságot képviselnek a színészek furcsa, kancsal dimenziójából. Itt a személyiség ereje és gesztusai kerülnek előtérbe, de a figurák eszmei háttere is meghatározó. Léhasággal, linkséggel teli, csöppet sem praktikus világ.
Amikor a rendező úgy érzi, hogy erősíteni kell a társulati szellemet. Ilyenkor orosz darabot kell elővenni.
