A Galilei élete a szegedi Tantusz kamaraszínházban

Zsótér Sándor Brecht-sorozata kibővült a hét végén. Színpadra időszerűsítette a Galilei életét "kísérlet" alcímmel a szegedi Nemzeti Tantusz nevű kamaraszínházában. A Tantusz kiszolgált művelődési kunyhó. A szegedi színészek itt húzzák meg magukat, amíg befejeződik a Kamaraszínház renoválása. Brecht krónikás drámájának helyszíneit Ambrus Mária tervező összetömörítette egyetlen, színházilag mindentudó szerkezetté. Szembefordított a nézőkkel egy lakótelepi panellakást. Párhuzamosan a rivaldával, kínos rendben. Ablakok-ajtók helyett szabvány "nyílászáró szerkezetek". A hatvanas évek típusbútorai. Jurij Gagarin fényképe a falipolcon. Fentről NDK-üvegcsillár lóg be.
A színpadnyílás a Kékes televíziókészülék kerete. Az egyes jelenetek után a polcon fénylő, bekapcsolt televíziókészülék mintha A Hét zenéjét ordítaná. Várjuk: mikor lép közönség elé szertartásos meghajlással Hajdú János külpolitikus. A díszlettervező és a jelmeztervező Benedek Mária munkája érzékenyen összediszharmonizált. Galilei mai öltönyben. Mellette fekete, kék, piros bársonyokban. Napjaink szabásmintái keverednek történelmi jelmezekkel. Nem a történet örökérvényűségével etetnek szépelgően bennünket. A lakótelepi lakásba a pestis idején holdjáró szkafanderbe bújtatott szolgálatosok fertőtlenítenek, a velencei karneválon az E. T. manóinak maszkjában hullahopp-karikázik a társulat. A kísérőzene Bachtól a Queen együttes Galileo Galileijéig, a Csillagok háborúja kísérőzenéjétől Fényes Szabolcsig terjed. Az előadás csakis belülről megvilágított terében, szigorú koreográfiával időnként belülről fénylő csoportok Caravaggio-festményeket idéznek. Bizarr látvány a kilúgozott panelben a barokk kor klasszikus naturalizmusának hordaléka. A különféle kultúrák és szubkultúrák békés együttélése szabatos költészettel megjeleníti egy váltókorszak fejekben, ízlésekben összezagyvált ellentmondásosságát. Mindez egyszerre frivol és áhítatos. Lerombolva újraépítő. Zsótér elhagyta Galilei példázatából az atombomba felfedezéséhez vezető utat. Nem keresi a tudomány felelősségét. Ha klasszikusként játszatná Brechtet: az gondolati avíttságot eredményezne, a nézők számára átélhetetlen színházi vezércikket. Időszerű megfeleléseket sem keresett. Nem lett görcsös politikai színház. Sem odamondogató színpadi csasztuska. (A moszkvai Taganka Galileije - Viszockij - felhevültségében levetett cipője talpával csapkodta a szószéket, mint Hruscsov az ENSZ-ben). Zsótér Brechtje megfontolt szűkszavúságú költői politikai színház.
A kiemelkedő tudós, a tudománytörténet óriása helyett hedonista értelmiségit állít a társadalmi nyilvánosság elé. Megvizsgálja, igazuk van-e a hősiességre uszítóknak (akik másoktól elvárják
a heroizmust), mennyi megalkuvás nem árulás még, és saját kiszabott dolgának elvégzése érdekében megtagadható-e átmenetileg a felismert igazság. Zsótér keze alatt a Galilei élete olyan drámának látszik, mintha ma és itt írta volna a 46 éve elholt német színházi reformerköltő. A rendezés nem összerímelteti a helyzeteket. Végére jár a drámai helyzeteknek. A végiggondolt mondatok 2002 februárjában elevenek, felzaklatóak. Tiszta, költői logikájukkal megérintik a nézőt. Ungár Juli új fordítása kikerüli a pátoszt. Szabatos, jó színésznek mondható, nehéz szöveg. Helyenként napjainkra renoválja (eszpreszszót említenek, tudós lánya a kint várakozó taxiról beszél, egy-két fölösleges vaskosság is beletéved a szövegbe).

Király Levente nagy formátumú Galileit, a gondolkodás kéjencét állítja színpadra. Hatalmas testét almával és hagymával kisütött libának csupán említése is élvezettel tölti el. Ugyanilyen élvezet számára a gondolkodás. A fondorlat: amivel kifog szellemi rabtartóin. Élvezi, valahányszor elmagyarázhat egy asztronómiai tételt. Király Galileije szeret enni, szeret vörösbort inni, szeret tanítani. Nem fölényes.
A tudás szerinte nem kiváltság, hanem demokratikus kötelesség. Huncutul rejtőzik. Fondorlatos cseleit játékos félmosollyal végzi. Örömmel jár túl a becsaphatók eszén.

Pataki Ferenc fejére húzott kapucnival gördeszkán besiklik az előadás elején, mint 11 éves Andrea Sarti, konfekcióöltönyös, lófarkas ifjú értelmiségiként Olaszországból a szabadabb Hollandiát választja, zsebébe rejtett CB-n átcsempészi a határon a Discorsi titkos befejezését. A pestiskarantén jelenetében a fenékfal ablakának üvege mögül kívánkozik be mesteréhez. (Zsótér rendezéseinek rímszerű motívumaként kerül üvegtábla az összetartozók közé: látják egymást, karnyújtásnyira vannak, mégis áthatolhatatlan a válasz közöttük.)

Herceg Zsolt több apró szereppel benépesíti a játékteret. Barát és ellenség. Kisember, bíboros, udvarhölgy. Legmegkapóbb talán mély félelmével, ahogyan kerüli kimondani a máglyára ítélt eretnek nevét. Több mint óvatos. Áthatóan retteg. Félelme erősíti Galilei ravasz merészségét a gondolkodáshoz.

Farkas Andrea a tudós háziasszonyát zordul családias, rendet tartó hivatásos zsarnoknak mutatja. Másik megjelenési formájában: az inkvizíció titkárnője; kosztümös anyacsavarja a Nagy Gépezetnek. Bognár Gyöngyvér az inkvizíció döntését rettegő imádkozással várja. Virginia, Galilei leánya az ő színészi megfogalmazásában fullasztóan gondoskodó, családba beépített tégla - magába sűríti a társadalmi közhangulatot, az engedelmes gondolkodásnélküliséget. Odaadóan hisz az éppen mondható jelszavakban. Gömöri Krisztián Medici nagyhercege mintha Caravaggio ifjú Bacchusának fejdíszében lépett volna színre. Művészettörténeti idézet mozgósítódik személyében. Sarádi Zsolt
a Szent Sebestyén képében megjelenő, egyetértő Barberini bíborosból nyílt színen válik Orbán pápává: megváltoztatja nézeteit, átalakul megértő matematikusból politikus elutasítóvá.

Borovics Krisztián hórihorgas termete a szín hátterében Galilei kémlelő árnyéka. Borovics nem "véleményezi" jeleneteit színészi kritikával. Figyelme, összpontosítása, fürkész jelenléte a tudósra ráállított szerzetes szerepében erőteljes alakítás. Marton Róbert (A kis barát) jobb talpával az asztalra nehezedik, bal lába a magasan fekvő szellőzőablakon kinyúlik: így mondja el hosszú jelenetét, mintha márványlábú, groteszk mellékalak volna egy köztéri emlékművön. Janik László a bíboros inkvizítor szerepének ad súlyt. Galkó Bence, kezében kivont, hidegen lángoló neoncsővel a végzet racionális angyalaként feltűnik az ablakkeretben. Galkó szól legtisztábban a színpadon. Az első részben hegyezni kell a fület, ha érteni szeretnénk, miről hangképeznek odafenn. A játék második felében már érthetőek a közlések. A szereplők beletalálnak fizikai föladataik pszichikai kitöltésébe. Elfelejtik, mint tanultak meg rosszul beszélni. A rendező helyenként egymásra beszélteti a színészeket.

Eltéríti őket a saját hangjukat élvező artikulációs parádézástól. Az előadás alcímében szereplő szó úgy értendő: a kísérlet arra irányul, megtisztítható-e a színészi játék a rárakódott közhelyszerű szennyeződésektől. A Galilei élete rendezése arra törekedik: sok kis igazság helyett keresse meg
a színész szerepe nagy igazságát. Ne a szöszmötölő részletekkel bíbelődjék, minél több apró megfigyeléssel díszítve szerepét, de mélyére hatoljon, lényegét fogalmazza meg. Hangját se színezze, ne árnyalja teátrálisan szépségesre. Használja a beszédet színpadon is közlésre. A rendezés rávette (rákényszerítette?) a színészeket, hogy lemondjanak az alakítás könnyebb útjáról. Elvessék a kényelmes hagyománykliséket. A szöveget elborító érzelmi generálszaftot. Egyszersmind kerüljék el a naturalista aprómunkába belefulladást is. Csak látszólagosan minimálszínészet a Zsótér segítségével előálló színpadi magatartás. Nincsenek bravúros ugrások, sem falra mászás. A koreográfia nem segít befoltozni a megéltség tátongó lyukait. Csak a megértett, sajáttá fogalmazott szöveg él meg. (Nem mintha Király Levente disszertálni volna képes a ptolemaioszi vagy a kopernikuszi világképből, de tud a színpadon gondolkodni. Szabadon, szárnyalón magáévá gondolja a világegyetemet.)
A szövegmondásból kikergetett emelkedettség helyett a takarékos taglejtések patetikusak.
A legkevesebb gesztust alkalmazzák a játékban. Nincsen áldrámai taglejtés, levegőkaszálás, magyarázkodó gesztikuláció. Király Levente mindvégig majdnem mozdulatlan. Bal keze a gravitáció bizonyításához szükséges kődarabbal babrál az asztallap pereme alatt. Csuklója nem moccan. Csupán ujjai begyével ízlelgeti a gondolatokat. A többi játékosnak megfagy a levegőben egy-egy gesztusa. Festménnyé válnak. Megállítják a pillanatot. Mozdulati takarékosságuk nyereségeként a második rész drámai feszültsége megerősödik. A kísérlet bevált. Emlékműszerű színjátszásunk, mintha mégis mozogna.